Ezt a a címet viselte a NASS LAP-ban a kedvenc rovatom.
A Nagykovácsi Általános Iskola új szárnya gyerek szemmel.
A bejárat -ami nem látszik - régi és új rész találkozásánál a gyerekek mozgásának irányában található.
Egy tanítványom festménye- őszi fája- adta az ötletet, melyet egyik rajz órán festett, s mindannyiunkat elbűvölt. A fának története is van, ami megrázta az előtte való télen az osztályt, -ez az írásban helyet is kapott -. Vagyis ez nem egy akármilyen fa volt, hanem , érzések, megfigyelések, emlékek kötődtek hozzá mindannyiunkban. S kérdések is - amire a választ maguk találták meg, - egy kis segítséggel-.
A lépcsők
Az iskolában 3 lépcsősor található a mai napig. Az egyik közülük még a "régi szárnynak " a lépcsője. Ide ritkán mentünk, de azt rögtön észre vették a gyerekek , hogy valahogy könnyebb rajta járás. Ugyanis 2cm-rel kevesebb a távolság a fokok között, mint az új szárnyban. ( A régi és új rész építése között 40-50 év telt el.)
Ugyanakkor bármilyen csábító volt a diákoknak -főleg a fiúknak- a lépcsőkön való szaladgálás, az minden tanártól STOP táblát kapott. Kivéve a torna órán, ha épp a lépcső járás-futás volt a bemelegítés egyik része. Akkor viszont inkább küzdelem volt, mint sem jóleső "lenyargalás" . Ez adta a "lökést" a lépcsővel való foglalkozáshoz.
Abban az évben amikor az újságot már az egész iskolának készítettük, nemcsak magunknak osztály szinten, épp úgy adódott, hogy új termet is kaphattunk. Ez fontos változás volt az előző 3 év napfény nélkülisége után. Annyira , hogy a gyerekek ezt meg is örökítették az újságban, mégpedig úgy, hogy feltérképezték a napfényes és nem napfényes termeket. S ebben az írásban már megkérdeztek más osztálybelieket is.
A következő számokban már, más osztálybeliek is megjelentek ebben rovatban (is) írásaikkal. S ez volt a cél! Ráirányítani a gyerekek figyelmét, hogy a közvetlen környeztünk is mily sok érdekes dolgot kínál számunkra. Mozgósítani azokat a gyerekeket akikben van készség, hajlandóság az írásra, gondolataik közlésére.