Munkám elismeréseként lehetőséget és anyagi támogatást is. kaptam Magyarországi Freinet Alapítványtól, hogy elmehessek és részese lehessek egy héten át a POITIERS-i nemzetközi Freinet találkozónak. Köznapi nevén a R.I.D.E.F.-nek. Már korábban említett barátnőmmel Komáromi Katival és kollégámmal.
Már maga az utazás is életre szóló élmény volt számomra. A 20 órás vonatozás során, az elsuhanó tájakat igyekeztem minél teljesebb módon megőrizni magamban. Aludni nem igen tudtam, bár volt fekvőhelyünk, de az izgatottságtól csak rövideket szunyókáltam, s a pirkadattal már a folyosón álltam , hogy minél többet láthassak a körülöttem lévő tájból. Így ezek a képek oly mélyen rögzültek bennem, hogy a mai napig "előhívhatók", felidézhetők bármikor.
Franciaországot a reggeli készülődésében láttam meg tehát, ahogy a falvai, kisvárosai "éledtek" .
Reggel 10 körül gördült be vonatunk - a legendás Orient expressz- az EST pályaudvarra., s onnan talán délután 2 körül volt csatlakozásunk a TGV-re, Mindössze bő 3 óránk volt arra, barátnőmmel, Katival, hogy Párizst "megismerhessük. Így úgy döntöttünk, hogy nem indulunk a nevezetességek megtekintésére, hanem a "hétköznapi" Párizst "térképezzük " fel. Mindent ami utunkba került, az alatt a 3 óra alatt. Sétáltunk a Szajna partján, átmentünk 2 hídján. Betértünk egy templomba, és egy könyvesboltba, egy pékségbe és egy áruházba. Ettünk egy szendvicset és beültünk egy mellékutcában egy kávéra is. Mentünk csak a fejünk után, szabadon, ügyelve arra, hogy kellő közelségben legyünk azonban a pályaudvarhoz is. Az idő gyönyörű volt. Körülölelt bennünk a fény, ragyogtak a fák levelei és a hófehér házfalak, csillogtak az ablaküvegek. Mint minden városban valószínűleg, de ez más volt mégis. Ez PÁRIZS volt Álmélkodtunk és boldogok voltunk már attól a ténytől is, hogy ott sétálhatunk ahol vagyunk éppen.
Vettem egy útikönyvet Párizsról, s itthon beleragasztottam saját fotóim egy részét. Azokat amelyek illetek az album képeihez
Vettem egy útikönyvet Párizsról, s itthon beleragasztottam saját fotóim egy részét. Azokat amelyek illetek az album képeihez