huszonkettedik nap
eE betű
ismerkedés
blattolás
ua iű űa úó üi áü óí öó őa üő űó aá iá ao óa üá úa oi stb...
Elérkeztünk az eE betűhöz. Azért itt a magánhangzók végén, mert a leggyakoribb tévesztések egyike az a - e, á -é , betűk esetében tapasztalható.
A gyerekeknek ebben a korban még semmi problémát nem okoz, hogy elforgatva lássanak alakzatokat, hozzárendelve már valami korábbi ismerethez. Gondolom ez a tanulási mechanizmusok egyik nagy titkához vezetne, ha okát megfejtené valaki. A tény azonban tény , könnyedén mondják az a-ra hogy e vagy é-re. hogy á. Önkéntelenül.
Amikor rendszeremet összeállítottam arra gondoltam, hogy ha jó messze helyezem el egymástól a két betűt akkor könnyebb lesz kivédenem ezt a keverési fázist, sőt akár meg is szüntethetem.
Be kellett látnom, hogy tévedtem.
Így itt sem kellett máshoz folyamodni, mint a többi betű esetében , s a tévesztések megszűntek a gyakorlások előrehaladtával.
A montázs megfigyelésével, majd felidézésével , rendszerezésével kezdjük tehát
Azt biztosan azonnal mondani fogják, hogy a nagy és kisbetű itt teljesen más. Vagyis akkor két alakzatot kell megtanulni ehhez a betűhöz.
Valószínűleg lesz olyan gyerek aki azt fogja mondani, hogy olyan mint az "a" csak fordítva. S igaza van- Tehát pont ezt kell rögzíteni ezt a különbséget. Az 'a' nak pocakja van az 'e '-nek pedig feje.
Jöhet tehát a szógyűjtés
eper
egres
elefánt
egér (állat vagy eszköz a szg-nél)
ecset
esernyő
esik
eső
egy
Erzsébet
Emma
Evelin
Emil
Elek
Endre
Majd az eE betűk gyűjtése betű csíkból vagy újságokból és szétválaszta nagy és kisbetűkre előbbit a nagy és beszínezendő E köré, míg a kis"E" ket az elefánt és esernyő köré kell beragasztani.
Egyben a pontok vonalát megrajzolva egy színes elefántot kapnak amit természetesen ki is színezhetnek.
S hamár színes elefánt került a könyve 23 évvel ezelőtt - anélkül, hogy Elmerről bármilyen ismertünk lett volna,- akkor stílusosan mutassuk meg , olvassuk fel, a ma nagy sikerű Elmer sorozat egyik nekünk tetsző könyvét. garantált siker lesz a gyereke körében http://www.libri.hu/konyv/elmer.html Vagy válasszunk a bevált egér-elefánt mesékbőL, vagy a az Egér mesék egyikéből Széles választék van e téren, Mindenki megtalálhatja a neki legjobban tetszőt
Ha egyéni betűlap készítésére nincs idő-mód, akkor a nyomtatott változat is megteszi
Ha egyéni betűlap készítésére nincs idő-mód, akkor a nyomtatott változat is megteszi
Itt az utolsó feladat egy újfajta megfigyelést, gondolkodást fejlesztő feladat
Az a kört kell beszínezni más színűre , ahol az +e+ hangot mondjuk ki !
Ha van időnk még akkor rajzoljanak a gyerekek elefántot vagy egereket. Sok mesében szerepel, így ismerős lehet számukra valamelyik mesehős.