negyvenhetedik nap
zZ betű
ismerkedés
Eredeti koncepciómban itt az "sz" betű következik, azonban úgy gondolom egy kis korrekcióra van szükség. Egy jóval később vett betűt, a zZ betűt teszem erre a helyre. Bár különösebb problémát nem okozott osztályaimban az, hogy egy olyan betű volt itt, aminek második betűje még külön nem szerepelt a tanult betűk sorában, mégis most logikusabbnak érzem, ha a zZ betű kerül ide , s csak utána kap helyet majd a " sz " betű.
A képmontázsok szerencsére teljesen függetlenek minden féle sorrendtől, így önmagukkban is alkalmazthatók bármilyen rendszerhez, kiegészítésként is akár.
Tehát jöjjön a zZ betű képmontázsa:
Viszont elég egy alakzatot megtanulni, mert itt is csak méretebeli különbség van a kis és nagybetű között
Azzal, hogy "tükörképe" majdnem a "s" betűnek, s nagyon hasonlít a 2-es számjegyhez is, megnehezítheti, de meg is könnyítheti a megtanulását.
Ez gyerek függő.
Hangalakjában már jóval nagyobb az eltérés a két betű között, ami most nagy segítség lesz a rögzítés folyamatában.
Ez gyerek függő.
Hangalakjában már jóval nagyobb az eltérés a két betű között, ami most nagy segítség lesz a rögzítés folyamatában.
A szógyűjtés eredménye , bár szegényes, de remélhetően a keresztnevekkel bővül majd lista.
zokni
zuhany
zebra (állat és gyalogátkelő)
zöld
zongora
Következik tehát a betűk gyűjtése
valamint
a "z" nyitása magánhangzókkal ,
illetve magánhangzók zárása "z" hanggal.
Ez a technikai probléma még elég gyakori ebben az időszakban. S mivel úgyis kevés szó van amit z-hez kapcsólódan, alkotni tudunk, így az idő nagy részét fordíthatjuk a nyitás-zárás technikájának gyakorlására. Ami minden képpen hasznos és meg fog térülni az erre fordított idő és energia a későbbiekben.
Az olvasási gyakorlat sem maradhat el a mai napból, egy kis karikázós feladattal a jelentéssel bíró szavakat tekintve.valamint
a "z" nyitása magánhangzókkal ,
illetve magánhangzók zárása "z" hanggal.
Ez a technikai probléma még elég gyakori ebben az időszakban. S mivel úgyis kevés szó van amit z-hez kapcsólódan, alkotni tudunk, így az idő nagy részét fordíthatjuk a nyitás-zárás technikájának gyakorlására. Ami minden képpen hasznos és meg fog térülni az erre fordított idő és energia a későbbiekben.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrF6aGd2xQdscD8_AjVX4Rx8Z3IJOI8HNG4N-pccQmd61x79XTwyU3i-wMhldmaZeWQ3nturdjt8EPGn3YwLx1nJy8qxdTANXgt2YOYQTVcGzgrvyshr1Zf_FkCILSmO9r05OFAAsXyhk/s280/zgyak1.jpg)
Valamint a betű letapogatása csukott szemmel és hangoztatása is, ami jelentősen támogatja a a zZ betű megismerésést.