A beszélgető körök kötetlensége magával hozta a tanulási - tanítási módszerek változását is. A munkakártyák rendszere erre nagyon jó segítség volt. A feladatokat így a gyerekekhez igazíthattam teljes mértékben. S ők maguk megválaszthatták, hogy melyik feladatsort végzik el.
Megszünt az unatkozás és az engem nem érdekel, nem tudom megcsinálni, vagy épp ellenkezőleg én mindent elvégeztem, tehát győztem hozzáállás. Mivel minimum 2 munkakártyát készítettem egy -egy olvasmányhoz, választania kellett mindenkinek, hogy melyiket végzi el. Voltak csoportos, de egyéni feladatok is rajta.Így állandó mozgásban volt az osztály kapcsolatrendszere.
Feladatokra álltak össze, s nem baráti körbe. Választani viszont egyet mindenkinek kellett. Így a döntéseik súlyát - ha kicsiben is- de naponta többször is átérzeték, gyakorolták. Megtanulták- a tananyag mellett, hogy vannak dolgok amikben nem ruházhatják át másra a felelőssőéget. Ez így persze nagyon komolyan hangzik - merthogy az is- de a napi életben ez inkább egy jóhangulatú tanulási folyamat volt nekik, mint súlyos teher.
S mint látható az előadáshoz elég az esőköpeny , vagy széldzseki is . A gyerekek hihetelenül kreatívak.
![](https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/v/t1.0-9/10730810_649587038485939_2991528674979731779_n.jpg?oh=ca244f101ea54905432fbae577ada44c&oe=550C2286&__gda__=1427272759_fae334314ddedd2a624a75b42bbbac28)
![](https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/v/t1.0-9/1908471_649598301818146_7013983566733030178_n.jpg?oh=f7260921d9587aa88c2ee204cd92d56c&oe=5511F039&__gda__=1427932231_95fe6bf9935e701c36144367fb0a5986)

![](https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/t31.0-8/s960x960/10547964_649598371818139_826950916243599799_o.jpg)
![](https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/10374485_649598818484761_5768463967725614301_n.jpg?oh=1a6fb9c9f1c6ea22124633f1a7bd6af5&oe=551C24B9&__gda__=1427342291_50e322fe51eec156b66fa31a9c1c8de9)