Anyák- Apák napján az Eszterlánc Montessori Óvodában


Mindig jó érzéssel megyek az óvodába. Kicsit "haza" is egyben, hiszen légköre  igencsak ismerős számomra. Sok hasonlóság van  a Freinet pedagógia szellemisége és a Montessori pedagógia szellemiségében, működésében. -erről már  írtam bővebben  korábban most nem  térek ki rá-. 
Anyák-Apák ( nagymamák- nagypapák) ünnepére  megyek, unokám meghívására. 
A bejáratánál hatalmas  orgona csokor fogadja az ünnepre érkezőket. Illata - látványa az első benyomás, no meg  a szokásos  béke, és nyugalom érzet, ami  mindig is  fogadja az embert. 
A várakozás  negyed órája hamar elrepül, Az angol nyelvű óvónő instrukciója nyomán  láthatóan a szülők is részesei lesznek a műsor  első részének. Az asztalon már ott vannak a szülőknek készített ajándékok, s alatta  a szerepekhez szükséges kellékek.
Jönnek is  gyorsan a vegyes korosztályú csoport  gyermekei,  a három óvónő "szárnyai" alatt. Nincs szereplés! Közösön énekelnek, verselnek, táncolnak. Természetes hogy választhatnak, mit szeretnének egyedül is elmondani a közös előadás után: így ugyanazt a verset meghallhatjuk több gyerektől is, ha  szeretné egyedül is elmondani  a szüleinek, -ha  épp kedvet érez hozzá. Ha nem, akkor sincs semmi  probléma. A  bő félórás  ünnepi előadásban mindenki megtalálja  a számára megfelelő szöveget, helyzetet arra, hogy  személyessé  tegye saját maga és szülei számára is. 
Unokám oly boldogan ropja  táncot óvodás társával, hogy sajnálja mikor vége a " műsor"  ezen részének . 
S eljön persze az ajándékozás pillanata is. Fél literes  befőttes üvegbe rétegzett sütemény hozzávalók igen dekoratívan, és saját készítésű  vignettával ellátva, hogy még véletlenül se lehessen összekeverni melyik, kié? Kis  habverővel:-) s  kétnyelvű recepttel.

S a  nagymamák - nagypapák is kapnak ajándékot, egy  csinos kis csokrocskát, spíreából, nefelejcsből, török szegfűből, gyöngyvirág levél ölében. 


Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...