A negyedik osztály ajándékév a pedagógus számára, előző évek munkájaiért, befektetéseiért. S nagyon is érvényes a "ki mint vet, úgy arat " közmondásunk erre is. Nekem nagyon sok örömöt adott a gyerekkel való együttlétben. A kamaszodó, öntudatos társaságban igen jó élmény volt tanítani, haladni nap mint nap előre. Látni, hogy mennyire önállóak, magabiztosak lettek.
(10 évvel később találkozva velük, ugyanez a jóleső érzés fogott el. Klassz felnőttekké váltak mindannyian.Önálló értékrenddel, saját életvezetéssel.)
Az év legnagyobb - a Canon: Digitális iskola pályázat eredményével - elismerésével azonban nem ért véget a tanév.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdq7ZLd_y2WgbTp85KvQGTbYsj4ise_ZD6_aNNFa4fU7h2sthymMYiyMqI2Ypb8iIUNg6SP4xpbMf9fuOjToC6Joh_4Mn614CyqnO83Cmyoc2-o18rznj8Jnc05o8PlWdf13Zd5KOMvPzO/s200/IMG_7807.JPG)
Pár nap múlva egy újabb rendkívüli élményben volt részünk. Elvittük Pankával az osztályunkat a Fővárosi Bábszínház, Varázsfuvola előadására.
Ami egy életreszóló élmény volt (nekem mindenképp), de talán a gyerekeknek is felidéződik olykor-olykor, ha meghallják a címét. Ez egy rendkívüli előadás. Mindenkinek csak ajánlani tudom, legyen felnőtt vagy gyerek. (az alábbi linkkel 5 perces bepillantást lehet nyeri az előadásba)
https://youtu.be/WHKKKJVAmxc
Az életünk könyvének következő bejegyzései igencsak prózaik a korábbihoz képest. Viszont jól tükrözik, hogy mi mindent tarthat fontosnak, megőrzésre méltónak egy 9-10 éves gyerekekből álló osztály. Itt épp egy rendkívüli időjárást. A könyv tanúsága szerint november 19-én nyári jégesős vihar volt. .) vagy egy videofelvétel követő domino-sprint játékot, máskor egy iskolásat játszó szerepjátékot
A következő bejegyzés egy újabb színházi élméynről készült, most sok rajzzal és írásos megnyílvánulásokkal is. Amelyeket már ők írtak meg a számítógépünkön. A Művészetek Palotájában ekkor jártak tamnítványink először, s mint a rajzokból, írásokból kiderül nem csupána darab ( Az egri csillagok ) de maga az ápólet si lenyűgözte Őket.
(10 évvel később találkozva velük, ugyanez a jóleső érzés fogott el. Klassz felnőttekké váltak mindannyian.Önálló értékrenddel, saját életvezetéssel.)
Az év legnagyobb - a Canon: Digitális iskola pályázat eredményével - elismerésével azonban nem ért véget a tanév.
Ami egy életreszóló élmény volt (nekem mindenképp), de talán a gyerekeknek is felidéződik olykor-olykor, ha meghallják a címét. Ez egy rendkívüli előadás. Mindenkinek csak ajánlani tudom, legyen felnőtt vagy gyerek. (az alábbi linkkel 5 perces bepillantást lehet nyeri az előadásba)
https://youtu.be/WHKKKJVAmxc
Az életünk könyvének következő bejegyzései igencsak prózaik a korábbihoz képest. Viszont jól tükrözik, hogy mi mindent tarthat fontosnak, megőrzésre méltónak egy 9-10 éves gyerekekből álló osztály. Itt épp egy rendkívüli időjárást. A könyv tanúsága szerint november 19-én nyári jégesős vihar volt. .) vagy egy videofelvétel követő domino-sprint játékot, máskor egy iskolásat játszó szerepjátékot
A következő bejegyzés egy újabb színházi élméynről készült, most sok rajzzal és írásos megnyílvánulásokkal is. Amelyeket már ők írtak meg a számítógépünkön. A Művészetek Palotájában ekkor jártak tamnítványink először, s mint a rajzokból, írásokból kiderül nem csupána darab ( Az egri csillagok ) de maga az ápólet si lenyűgözte Őket.
Tavasszal, ha csak egy kis időnk volt rá, villamsora ültünk és elmentünk az alig 20 percre lévő Millenáris Parkba játszóterezni.Ezekről a jó kriándálásokról fényképek, rajzok, írásos bejegyzések maradtak az Életünk könyvének végén. Gyorsan elszaladt ez a tanév is, és hipp-hopp felsősökké váltak. Meglepetésemre András annyira ragaszkodott ehhez az Életünk könyv-es napló formához, hogy kitalálta magának, hogy felsőben is folytatni fogja, és így is tett. Tanítványam közül egyedüliként) Tőlem megkapta ajándékba munkájáért az alsós Életünk könyvét, melyet most kölcsön adott, hogy itt közre adhassam. Köszönet érte !