Elérkezett a 2-es szorzósor ideje. Az előző 3-4 hét intenzív tanulása magával hozza az elfáradást. Ez mindig így van egy teljesen új ismeret megértése és bevésődése folyamatában. Ilyenkor jó könnyíteni, azzal, hogy a korábban már jó szinten rögzült tananyagot veszem elő. A 2-es szorzó megtanulása nem megy nehezen . -ezért is veszik előre a hagyományos rendszerben, amellyel sikerül becsapni magunkat, de ami súlyosabb a gyereket is. Mert azt hiszi, hogy majd az összes ilyen egyszerű lesz. S persze mindig kiderül, hogy nem így van, s jönnek egy idő után a nyüglődések, a meg nem tanult szorzótáblák. miatt. -
Én most épp ezt a könnyen rögzíthetőséget használom ki egy kis "pihenésre", erőgyűjtésre, mert a 7-es, meg a 9-es még hátra van a nehezek közül.
Itt is változatlanul érvényes minden alkalommal, elvárt kezdő és befejező gyakorlat az adott szorzósor gyakorlása.
Vannak azonban újítások. A kettes csoportalkotást félig már elvégeztem, nem egyenkét kell kivágni, a képeket, melyeken egy adottt állatból 2-2- látható. íremélhetően hat az érzelmeikre pozitívan néhány
Jó esetben már önállóan el tudják végezni a soralkotást és az összeadásos és a szorzásos alak felírást is.
Nem kell csodálkozni, ha páratlan szám is bekerül a sorba. Általában elfelejtik a két szempont közül az egyiket. Ezért is kell gyakoroltatni újra és újra.
Ne fogadjuk el a választ, ha nincs a papíron maga a számolás. Fontos látni, hogy megtanulta-e, le tudja-e írni az algoritmusos folyamatot kétjegyűek összeadásánál, kivonásánál.
(Pl 36+17= 36+10+7= ...../ 36-17 =37-10-7= )
Érdemes ezt a nyelvi különlegességet is megmutatni a páros számok kapcsán.Ha már megtanulta, hogy matematikában minden szám páros aminek az utolsó számjegye 0-ra, 2-re, 4-re, 6-ra,-8-ra végződik. Ez majd később az oszthatósági szabályok tanulása idején -amikor már ezres körben mozognak - fontos alap lesz számára. Nyugodtan foglalkozzunk itt azzal, hogy a vettem egy cipőt, az nem azt jelenti, hogy félpár cipőt vettem. Azt nem tudom megtenni.
A szöveges feladat számomra az egyik legfontosabb rész. Itt derül ki, hogy valóban elolvassa-e a szóvégződéseket is pontosan, valóban érti-e amit olvasott, s hogy képes-e lejegyezni az adatokat, megfogalmazni magát a problémát? Most még kis számokkal dolgozik, s lehet, hogy azonnal rávágja a megoldást, de ha nem gyakorolja be, magát a megoldási struktúra lépéseit, később sok problémája lesz a szöveges feladatok megoldásával. Itt rálátunk, arra is,hogy a megtanult szorzásokat tudja-e alkalmazni is, vagy még a mechanikus rögzítésnél tart?