A búbánatvölgyi Freinet táborról megmaradt tárgyi emlékem az ott készült ÚJSÁG. Huszonnégy év után is felidézi számomra , a szobát amelyet műhelynek neveztünk, a szitanyomó szerkezeteket amivel az újságlapok készültek, a nyomdafesték jellegzetes illatát, a koszossá vált ujjainkat nyomtatás közben. Mint korábban említettem már, ez ŐSZ GABI munkaterülete, műhelye volt.
Kezdetben nehéz volt elhinni, egyáltalán azt is, hogy fontosnak tarják az ember gondolatait, s meg is akarják örökíteni. Nem voltam hozzászokva ehhez. Bárki írhatott, rajzolhatott , s Gabiék segítségével ezekből a gondolatokból, hangulatokból elkészült a Búbánatvügyi Újság.
Huzonnégy év távlataból átolvasni újra ezt az újságot, azt kell mondanom, hogy a pontos képet mutat arról a szellemiségről amit Freinet- pedagógiának nevezhetünk.
Szabadszövek, szabadrajzok együttese. Reflektálások a tábor 4 napja alatt felmerült egyéni, vagy csoportokat foglalkoztató gondolatokra.
Együtt van benne a gyerekek és felnőttek írása.
S mivel a Búbánatvölgyi táborban részt vettek német kollégák is, így természetesen van benne az ő nyelvükön készült oldal is. (Ők egyébként már tapasztalt FREINET pedagógusok voltak akkor) , míg többségünk csak épphogy ismerkedett e pedagógia szellemiségével.
A NYOMDA jellegű újdonságok csúcsa ebben a táborban - az újságkészítést leszámítva- a márványozás volt , mint nyomdai eljárás.- annál is inkább mert a könyvkötészet ezen izgalmas része. Franciaországból terjedt el, s vált egész Európában a belső borítőók díszítésévé.
Ketten is vállakoztak a borító lap elkészítésére, így mindkettő része lett az újságnak
Freinet így nyilatkozott az iskolában készített újságról:
Ne törekedjünk a felnőttek újságjainak majmolására, azoknak mások a motivációik és eszközeik is. Az iskolai újság újfajta magatartást hoz létre : a fiatalok nemcsak fogyasztói lesznek, tudatosak, vagy közömbösek, hanem kritikus hozzászólói is.
(Celesztin Freinet 34.old. Ősz Gabi ford.
A BÚBÁNATVÖLGYI Freinet Újság itt lapozható át.
http://prezi.com/lucbsxzqlogv/bubanatvolgyi-freinet-ujsag-1989-aprilis1-4/
A BÚBÁNATVÖLGYI Freinet Újság itt lapozható át.
http://prezi.com/lucbsxzqlogv/bubanatvolgyi-freinet-ujsag-1989-aprilis1-4/
Akkor még elképzelni sem tudtam, hogy ez hogyan működhet egy osztályban. S egy év múlva már saját újságot készítettek tanítványaim. Modernebb módon, fénymásolásos technikával, nagy lelkesedéssel.
Ez által is megtapasztalva, hogy egy technika / eszköz alkalmazása egy adott helyzetre, problémára ad megoldást, és a technikát / eszközt", magát adaptálni kell a körülményekhez. Az eszköz csak lehetőség egy konkrét pedagógia helyzet "kezelésére".