A Búbánatvögyi Freinet táborban átélt élmények új utakat nyitottak meg számomra a gyerekek nevelése, oktatása terén. A tanév hátralévő két és fél hónapjában a beszélgető körök rendszeressé váltak, s belőlük nőttek ki a továbblépés csírái is. Az osztály csaknem fele az erdészeti alkalmazottak gyermekeiből állt, így természettel kapcsolatos ismereteik, sokkal árnyaltabbak, gazdagabbak voltak mint bármelyikünké.
Természetesen a falusiaktól sem állt távol a természet szeretete minél teljesebb megismerni vágyása, hiszen életük szerves része volt a háziállatokkal, kerti munkákkal, egyáltalán a természettel való állandó kapcsolat.
Nem kellett tehát közös nevezőt keresni az osztály tagjainak ahhoz, hogy értsék, elfogadják egymást. Áradt belőlük a rengeteg ismeret , mondanivaló. Egymás után születtek a jobbnál jobb írások, s ráadásul kíváncsiak is voltak egymásra. Alig egy hónappal a Búbánatvölgyi saját élményű tanulásom után, már nemcsak a beszélgető körökben láttam lehetőséget az adaptálást illetően, hanem úgy gondoltam, hogy elkészítjük az első osztályújságunkat is.
A gyerekek leírták vonalas, vagy sima lapra írásaikat, amiket be akartak tenni az első számba, én meg egy szülő segítségével fénymásoltattam számukra. Természetesen ez fekete fehér volt, de eleve úgy terveztük, hogy mindenki majd saját magának kiszínezi a benne lévő kisebb nagyon rajzokat., s így mindenkinek lesz színes újságja. Közben elolvashatja, a szövegeket, így megismeri mások gondolatait, érzéseit is.
Ebben az időben 3 tanuló is hosszabb betegség miatt nem jött egy ideig iskolába, s azt gondoltuk, hogy az újsággal meglepjük őket is, hagy érezzék, gondolunk rájuk is.
Négy fő része volt az első számnak:
Egy bemutatkozós rész, de nem hagyományos módon, hanem valamilyen állat, növény vagy tárgyként. Nagyszerű írások születtek, amik 23 év távlatából még értékesebbek is, mint ahogy akkor felfogni voltam képes, hiszen természetes volt számomra, hogy akár fűszálként, vagy verébként mutatkozzon be egy tanuló, Azt hiszem mamár ez nem nagyon lenne elképzelhető. Olvasgatva az akkor készült jegyzeteimet, van még egy fontos különbség az akkori és ami gyerek között. S ez utóbbi, a mai viszonyokra pozitív mindenképpen. (89-ben még a poroszos, autoriter pedagógia volt az úr) Ennek ismeretében érthető meg talán az a pár mondat igazán, amit a KDF: (Közoktatás Differenciát Fejlesztésére) küldött pályázatomban leírtam" Tanulóim akik naponta gyakorolhatják az önálló döntések szabadságát, rendszeresen megkérdezték jó ideig, hogy leírhatják-e a tananyaghoz nem kapcsolódó érzéseiket, gondolataikat. Tették ezt annak ellenére, hogy igyekeztem minél több lehetőséget adni erre a feladatok megfogalmazásakor"
Másrészt AFRIKA. Ami a Sivatagi Show című film megtekintése s kapcsán került közös élményeink közé. Nagy hatással volt rájuk.
- Saját mesék, versek amik spontán íródtak meg szabadidőben
- Valamint egy melléknév és főnév gyűjtemény is ami a nyelvtan tananyaghoz tartozóan jött létre, s azokat a szavakat tartalmazza ami számukra valamiért fontos volt akkor az adott témában
- Szólnom kell pár szót a helyesírási hibákról is amik fellehetők egy-egy írásban. Egyfelől igyekeztem mindig javíttatni velük, de arra is figyeltem, hogy ne vegyem el a kedvüket az írástól, magától. Nem volt kizáró ok az újság lapjaira kerülés a hibátlan helyesírás. Nem a legjobbak újságja lévén, hanem közös újságunk volt. A helyesírási hibák javítására volt egy ellesett - de nagyon jó módszerem, mégpedig, az, hogy a hibás szót valamilyen képpé alakítottam át, aminek fölébe, vagy mellé írták a helyes szóalakot. Pár példa erre is található az újságban.- Hamar megszerették ezt a módot és alkalmazták saját maguk is. Így marad egy finomított figyelmeztetés is, de a hangsúly a javításon, jobbításon van.
Az első A MI ÚSÁG unk a prezentációban olvasható