A tananyag bővülésével kevésnek bizonyultak időnként az A4-es kereteim. Ekkor fejlesztettem ki az "emeletes" kártyákat. Így sokkal több anyagot, információt, feladat lehetőséget tárolhattam a munkakártyán.
Másrészt az összefüggések jobban láthatóvá válhattak ebben a formában. Erre különösen a környzetismeret és nyelvtan tantárgy keretében volt szükségem.
Új fogalmak, kifejezések megtanulása nem megy egyik pillanatról a másikra. Szükség van a visszatérésekre az elmélyítés során. Így mint egy mini lexikon tárolták a legszükségesebb kifejezéseket, fogalmakat. Nem kellett a tankönyvben keresgélni a szükséges fogalmak után, elég volt az adott munkakártyát kiemelni dobozból. Természetesen a munkakártya bekerülése az osztályba valamilyen feladat kapcsán történt meg.
A harmadikos- negyedikes környezetismeret anyag elég komplex (aminek én nagyon örültem mindig) .
Követelmény szintjének teljesítéséhez már szükség van összefüggések megfogalmazására. Következtetések levonására, csoport fogalmak elsajátítására és transzformálására.- mint pl alma termés, csonthéjas termés, bogyó termés. Az új ismeret összekapcsolására akár egy két évvel korábbi tananyagokkal. mint pl. a virág felépítése és a termés részei közötti kapcsolatok estében. Ezek csak a legjobbaknak megy gyorsan a fejébe. A többségnek szüksége van ilyen kapaszkodókra, mint ezek az emeletes munkakártyák.