Az, hogy melyik betűvel kezdjük majdnem, hogy mindegy . Általában a gyerekek saját keresztnevük kezdőbetűjét, szóképét, vagy akár egyes betűit külön-külön, ismerik mire iskolába kerülnek. Kötődnek hozzá, s könnyű ezen azúton elindulni. Viszont akkor ahhoz igazodva kell felépíteni egy teljesen egyedi, új tanulási sort. Azonban ha egy csoportot, vagy egész osztályt kell egyidőben megtanítanunk olvasni, mégiscsak jó ha van valamilyen előre eltervezett rendje a betűk tanulásának. Annál is inkább mert a betűnításnak - tanulásnak sok olyan apró momentuma van ami bár mellékesnek, vagy feleslegesnek is tűnhet, mégis a legfontosabb része a folyamatnak. Ezeket igyekszem majd napról - napra haladva jól leírni, feltárni
Én először az összes magánhangzót vettem a gyerekekkel, épp azért mert magánhangzók, s a hozzákapcsolódó vizuális jelek összerendezése a kiejtéssel, a gyerek fejében, könnyebb mint az akadályokkal képzett mássalhangzóké. Ne feledjük sosem, hogy a betűtanulás a gyereknek egy tudatossá váló beszédtanulás is. s ez egyáltalán nem könnyű számára.
Úgy alakítani száját, a kipréselt hangoszlopot, hogy az pont annak a képi jelnek feleljen meg, amit lát, igazán komoly, tudatos , szándékos munka és teljesítmény, amely csak a sok gyakorlás után válik automatikussá. Ez majd az O- U - Ö - Ü betűknél jól láthatóvá is válik, még a legjobban teljesítők esetében is. Különösen amikor egymás mellé kerülnek.
Másrészt a magánhangzók "viszonylagos könnyebb" kiejtése mellett több odafigyelés juthat az olvasástanulás többi fázisára. Pl. változó betűk egymást utáni kiejtésére, majd két, három hang egy levegővel történő kimondására.
Harmadrészt - amit talán elsőnek kellett volna mondanom, a betű vizuális alakjának megtanulása - nagyon egyedi, gyerekekként más és más. Van aki letapogatás útján rögzít- ezért nagyon fontosak a tapogatható betűk- , van aki úgy, hogy sokszor lerajzolja, mondja. Van aki, a kikereséssel, nyomtatással tudja ezt jobban rögzíteni. S persze van aki ezeket kombinálva. Ezért minden egyes betű tanulásában ezek a területek egyenlő súllyal jelennek meg.
A magánhangzós időszak ezért nagyon jó arra, hogy megismerhesse, begyakorolhassa ezeket a technikákat, s mire a mássalhangzókhoz ér , addigra tudja alkalmazni is saját maga számára.
A betűmotivációs képeket,- mint ami itt látható- érdemes rákattintva kinagyítani, és fekete fehér alakban kinyomtatni, hogy legyen mit a füzetébe ragasztania, és színeznie. Minden betűhöz mellékelem azokat a lapokat, amiket a füzetbe beragasztva, s azokon a feladatokat elvégezve, összeáll majd végül a saját betűs könyve. Mindenkinek így egyedi könyve, saját alkotása lesz, ami csak az Övé, senki másé, Ami magán viseli az Ő útját, érzelmeit, erőfeszítéseit, eredményeit
a.A betűt
Így egyszerre. nagy és kis betűs változatát.
Első lépésként a képmontázsról beszélgettünk . S ez végigkísérte az egész betű tanulási folyamatot. Mint ahogy bizonyos elemei úgyszintén. (adott betűk kivágása , gyűjtése , nyomdázások, tapintásos rögzítése a betűknek, a meghatározott olvasási gyakorlatok rendszere, már a második betű tanulásával is összekapcsolva
1 lépés: Nézegessük együtt gyermekünkkel /tanítványunkkal a képet
és
beszélgessünk róla!
Mit
vesz Ő észre rajta? Mondja el!
Segítsünk ha nem megy, de hagyjuk előtte
szemlélődni, nézelődni. Ez az Ő felfedezése, az ő útja, ahol mi kísérő társak
vagyunk csupán. Nem tudunk helyett semmit megtenni. Csak segítségeket
nyújthatunk, de neki kell megbirkózni minden feladattal, Ez elengedhetetlen,
ahhoz, hogy megtanulja majd a betűket és képes legyen olvasni. Mint ahogy
felállni sem tudtunk helyette.
Ez az első mozzanat ahol Neki össze kell szednie
minden erejét, és koncentrálnia kell egy feladatra. Csapong a képeket
nézegetve, vagy sorba halad a megnevezéssel, nincs jelentősége. Az a fontos, hogy elfogadjuk az ő látás módját, meghallgassuk, esetleg pontosítsuk,
egészítsük ki ha szükséges.
A következő szavaknak kell elhangozniuk:
alma, almák, almás tál, almafa, alma:
félbe vágva, Ennél
időzzünk el kicsit, egyrészt mert más színű mint a többi alma, de legfőképpen
mert félbe van vágva. Beszélgessünk róla, hogy mit látunk így az almából.
ananász
asztal, asztalfiók, asztal lábak
alszik
(a kisgyerek)
ablak
(este van )
arc
, arcok az ablakban
a
és A betűk
A betűket természetesen nekünk kell megnevezni,
(először)
Hangoztassuk vele
együtt, az elején pár alkalommal - ha szükséges beszéljük meg, hogy hogyan
képezzük -, majd csak hallgassuk, ahogy Ő kiejti. Hiszen neki kell megtanulnia.
Mindenképen tisztázzuk, hogy nem nagysága alapján mondjuk az egyikre hogy kis
a, másikra hogy nagy A
Ez első nap másik fontos feladata Rögzíteni, azt, hogy az "a" betűnek
két fajtája van. Úgynevezett nagy A és kis "a"
Ez semmiségnek tűnő
feladat sor máris egy fontos tanulásitechnika megalapozását szolgálja: Az
azonosságokat és különbségeket megnevezni , alkalmazni tudást.
Erre nagyon nagy
szüksége lesz a későbbiekben, hiszen sokszor egy apró grafikai eltérés teljesen
más hanggal jelzett betűt eredményez ( pl. az oly sok gondot okozó b-d, p-b,
t-f, estében). Tehát csak látszólag nem csináltunk semmi különöset. Nagyon is
fontos, alappontokat rakunk le már az első betűvel való ismerkedés során.
Amikhez később következetesen ragaszkodnunk is kell majd.
Remélem jól
érzékelhető, ebből is, hogy a betűtanulás
nagyon is összetett,
egymásra épülő,
algoritmusokat használó folyamat.
Ezért nem hagyhatók el a különböző- akár feleslegesnek , nem az olvasáshoz kapcsolódónak érzett feladatok. Mindegyiknek célja, szerepe van.
nagyon is összetett,
egymásra épülő,
algoritmusokat használó folyamat.
Ezért nem hagyhatók el a különböző- akár feleslegesnek , nem az olvasáshoz kapcsolódónak érzett feladatok. Mindegyiknek célja, szerepe van.
Vágjunk ketté annyi megmosott almát
amennyire szükség van ahhoz, hogy mindenki egy fél almát kaphasson, hogy
közelről is megfigyelhesse, a magházat , az alma magot is. S fogyasszuk el.
Miközben tanítványunk / gyermekünk vagy tanítványaink falatoznak , írjuk le a kinyitott füzet első
dupla oldalára -jobb oldalára-, azokat
a szavakat amelyek
közös gyűjtéssel
eszünkbe jutnak és "a / A " betűvel
kezdődnek. (nyomtatott kis betűkkel,
illetve személy neveknél A- val kezdve.)
Nem baj hogy még nem tudja elolvasni. Az a fontos, hogy gondolkodását ráállítsuk egy új síkra , amit eddig még nem használt.
Holnap ezzel majd még lesz dolgunk,- s fel kel majd olvasnunk neki- de most elég ennyit megtenni.
Fontos, hogy lássa, betű tanulásának a távlatait. Azt, hogy a kiejtett hangot rögízteni lehet egy lapra, s hogy az máskor elolvasható- egyenlőre persze még csak általunk- Hamarosan Ő is képes lesz erre, egyedül is.
Nem baj hogy még nem tudja elolvasni. Az a fontos, hogy gondolkodását ráállítsuk egy új síkra , amit eddig még nem használt.
Holnap ezzel majd még lesz dolgunk,- s fel kel majd olvasnunk neki- de most elég ennyit megtenni.
Fontos, hogy lássa, betű tanulásának a távlatait. Azt, hogy a kiejtett hangot rögízteni lehet egy lapra, s hogy az máskor elolvasható- egyenlőre persze még csak általunk- Hamarosan Ő is képes lesz erre, egyedül is.
Nagyon fontos, hogy a tapogatható betű anyaga kellemes tapintású legyen, Öröm legyen kézbe venni, hiszen fontos, hogy pozitív , örömteli érzés kapcsolódjon hozzá. Bíztassuk, hoyg hajlítsa be ujjait, s valóságosan tapogassa ki a betű midnen szegletét, ívét,vonalát csukott szemmel is.
Az utolsó feladat egy "klasszikus"
színezős munka. A kinyitott kettős oldal bal oldalára ragasszuk be a fekete
fehér változatú nézegetős képet, s kérjük meg, hogy színezze be, kedve szerint.
Nem baj ha nem kap minden színt. Teljesen változó és sok mindentől függ, hogy
ki mennyi időt szán rá
Ha nagyon nem akar menni akkor legalább 2-3 színezésben
állapodjunk meg vele. Fontos, hogy tudja, valamennyit ebből a feladatból is
teljesítenie kell.
Én az A4-es méretű füzeteket kedveltem praktikusságuk miatt. Elég nagy, strapabíró, jól elrendezhetők benne a legkülönbözőb anyagok amik a tanulás folyamata során keletkeznek.
Legyen ez jutalom,
dicséret, de egyben a napi feladat lezárása is.
Ez is nagyon fontos része a
napnak. Ne hagyjuk el!
Kell, hogy nyugvó pontra jusson benne mindaz amit tett aznap.
Meg kell tapasztalnia, hogy van egy pont amikor vége van, amikor kész van, teljesítette amit elvártunk tőle.
Ha a fenti feladatsort amit én egy napra írtam, nem tudja egy nap alatt elvégezni a gyermek akkor viszont ne kerüljön be ez az ikon. Csak akkor amikor eljutott másnap feladataival idáig.
Kell, hogy nyugvó pontra jusson benne mindaz amit tett aznap.
Meg kell tapasztalnia, hogy van egy pont amikor vége van, amikor kész van, teljesítette amit elvártunk tőle.
Ha a fenti feladatsort amit én egy napra írtam, nem tudja egy nap alatt elvégezni a gyermek akkor viszont ne kerüljön be ez az ikon. Csak akkor amikor eljutott másnap feladataival idáig.
Az alábbikat kellene kinyomtatni a folyamathoz. JPG formátomúak és a képmásolása paranccsal könnyedén átmásolhatók egy-egy A4-es lapra