Az -ÉLETÜNK KÖNYVE- azon Freinet módszer / technikák közé tartozik amelyek akkor is alkalmazható , ha egyébként a pedagógia többi elemeit nem használjuk. Egyfajta NAPLÓ az adott közösség életéről.
Én mindegyik osztályomban bevezettem, s egy ideig (osztálytól függően változó idatartamú volt amíg maguk is használni kezdték ezt a technikát.) az én irányításommal kerültek bele a különböző események, hogy megéljék, átéljék, az apró és nagyobb dolgok fontosságát.. Később már maguk írták amit fontosnak tartottak életünkből megrökíteni.
Az első olyan Freinet osztályom, melyet már szeptember első napjaitól a teljes Freinet pedagógia módszertana szerint vezettem , a következő tanévben már önálló kezdeményésre indította., és működtette az ÉLETÜNK KÖNYVét. Ez több kötetnyire fejlődött az együtt töltött 4 év alatt. Külön könyvekbe rendeződtek egy idő után a kirándulások, s más események.
Az első önálló ÉLETÜNK könyvéhez a lökést a tv-ből, rádiókból ránk zúduló hírek adták a Kuvaiti olajkutak felrobbantása következtében kialakult óriási- Napot eltakaró fellegek- félelemmel töltötték ek a gyerekeket. S persze hallották a híreket, hiszen akkor mindenki foglakozott ezzel.
Ez az indító rajz is, ami több gyerek közös munkája, sőt még újságcikkeket is hoztak hozzá. S bár az ember igyekszik, hogy az iskolai életben mentesítse a tanulókat a külvilág eseményeitől, vannak olyan történések amik nagy erővel törnek fel a gyerekekből a beszélgetőkörökben.
Gondolkodtam, hogy mit kezdjek azzal a szünni nem akaró híráradattal ami dőlt belőlük? Ezért megkérdeztem gyerekeket, hogy akarják-e ezeket valahogy lerajzolni, leírni? Remélve, hogy akkor sikerül kirakni magukból azokat a szongató érzéseket amelyeket nem tudnak elhessegetni. Így indult el az első önálló ÉLETÜNK könyve.
Akkor voltak másodikosok, épp az év elején jártunk még csak. A könyv többi lapjain, amiket szintén maguk készítettek jól látszik, hogy átvette később helyét a normális mindennapi élet.
Társasjáték tevezés, kirándulások, vendégek fogadása, családi események megörökítése, szabadversek írása, hógolyózás, Vizcseppekben gyönyörködés
Ez az Életünk könyve az alábbi prezentációban teljességében látható: