Tanulást segítő eszközök a Freinet pedagógiában 1.rész.

A  Freinet pedagógia, tanulást segítő eszköztára kevés olyan egyedi vagy új elemet tartalmaz – amit ne használt volna  más irányzat. Viszont a  munkakártya és nyomda az, amit  Freinet alkalmazott először.

 Tulajdonképpen bármilyen eszköz használható, sőt használandó, ha azzal segíteni lehet a tanulás folyamatát.

Legalapvetőbb és legfőbb „eszköz” maga a pedagógus. Ez egyfelől hatalmas szabadság, másfelől viszont folyamatos alkalmazkodás a felmerülő problémákhoz, helyzetekhez a pedagógus részéről. S ez által permanens tanulás és fejlődés is a tanítói munka  szakmaiságát  tekintve

 A Freinet pedagógiája, az én értelmezésében, az együttműködés pedagógiája. Együttműködés viszont nem létezik találkozási pontok kapcsolódási pontok nélkül. Tehát az aktuálisan használt „eszközeimmel” ezt a találkozást kívántam mindig megteremteni.

 A Freinet pedagógia adaptálásának elején a munkakártyák használata által  kaptam ez első fontos visszaigazolást a tekintetben, hogy egy ismertetésre, feldolgozásra  szánt tananyag  egyidőben , többféle módon való „tálalása” nagyobb hatásfokkal képes teljesíteni a célkitűzéseimet.

 Amit általánosságban úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy az a célom, hogy mindenki önállóan elolvassa legalább egyszer a tananyagot, s azzal kapcsolatban legalább egy feladatot végezzen el! Hiszen az olvasás készség szintre jutása, csak olvasás útján történhet meg. Technikailag jól olvasni mindenkinek szükséges az életében, valamit arra is szüksége van, hogy legalább egyféle módon képes legyen az olvasott/ hallott/ látott új információt értelmezni magának. Minimalista  célnak tűnhet, de aki már  tanított 30 gyereket egyszerre, az  pontosan tudja hogy a lassabban,  nagyobb akadályokkal rendelkező tanulók előbb- utóbb feladják a munkát, és  elvannak anélkül, hogy valójában  dolgoznának. Persze a hagyományos pedagógiai eljárásokból is ismertem, alkalmaztam korábban, a differenciált feladatokat, viszont nem bíztam a gyerekekre a döntést a feladatok ki/megválasztásában.

 Azzal, hogy a feladatokat választhatóvá tettem, egy kikötéssel, hogy egy munkakártyát viszont mindenkinek kell választani, egyből más hangulata lett az egész folyamatnak. Hatásaiban, pedig olyan komoly fejlődést teremtett a gyerekek munkához, feladatokhoz való viszonyában a tanévek során, ami folyamatosan abban erősített meg, hogy ez az eszköz azon túl, hogy praktikus, egyszerű, többször felhasználható, valódi hatást fejt ki a gyerekek fejlődést nézve.

Ezek nagy szavaknak tűnnek, de remélem nem azok, mert a munkakártya választós feladatok nem csupán egy – egy tananyag közvetítést, hanem tanulóim önismeretét, döntéshelyzetekben való jártasság szerzését is fejlesztették,  szolgálták szinte észrevétlenül.

 Egyik fontos élményem ezzel kapcsolatban épp, egy nagyon jó képességű, munkáját odafigyeléssel végző kislányhoz kapcsolódik. Matematikából rendre olyan feladatokat választott, amik kudarccal végződtek számára. Mindig becsúszott valami apró gikszer. Javasoltam a segítség kérést tőlem, de Ő egyedül akarta elérni a vágyott célt. Egy héten áttartott a „kudarcgyűjtés”, míg a végén nagyon elkeseredett, s így egy hosszabb beszélgetésre leültünk ketten. (természetesen a teremben a többiek között, csak félrehúzódva egy a beszélgető sarokba) S elmondta nekem, hogy neki a nehezebb feladatokat kell választani, mert tőle ezt várják el. Kérdeztem, hogy ki várja el? - A szülei! Válaszolta.  Így rögtön  világossá vált számomra , hogy  teljesíthetetlen helyzet elé  került  a gyerek, S ebben a bizonytalan helyzetben ő, - nagyon érthetően-  a szüleihez igazodott, s nem a saját vágyait követte. Ezért ezt a helyzetet a szülőkkel is meg kellett beszélnem, ( négyszemközt természetesen) hogy segíteni tudják ők is tanítványomat abban, hogy merje  meghozni a a sajátvágyai szerinti döntés a feladatválasztás kérdésében  

A szüleinek abban teljes igazuk volt, hogy lányuk képes a nehezebb feladatok megoldásara, viszont attól, hogy ez követelményként, elvárásként ott lebegett a szeme előtt, leblokkolt, s képtelen volt „átugrani az akadályt”. Nagyon elfogadó, szerető szülei voltak, így könnyen meg tudtam velük beszélni, hogy lányuknak szüksége van arra, hogy lehessen „gyengébb” is. A kislánnyal meg megállapodtam, hogy a következő két hétben olyan feladatokat választ amiről tudja, hogy  „fél kézzel” is megoldja.

Nehezen, de elfogadta, s be is tartotta. Eleinte kicsit szégyellte, nem tudott igazán örülni annak, hogy simán, nagyobb feszültségek nélkül abszolválta a feladatokat, de pár nap múlva határozottan fellélegzett, és újra a régi mosolygós derűs kislány lett. Én nem szóltam neki a 2.  hét letelte  után  vártam, hogy mi  történik.  Adott magának még egy jutalomhetet. Ennek nagyon örültem, mert tudtam, hogy ez tényleg az ő saját döntése. Eddig elfogadta csak, amit a felnőttek javasoltak neki. De ezt a döntést saját maga hozta meg. S utána az történt, amit magamban  gondoltam erről az egész helyzetről . Visszatért a  nehezebb feladatok közé, viszont segítséget kért  ha elakadt, s  egyre  magabiztosabb lett  tudásában. Ha nagyon  fáradt vagy szomorú volt akkor  viszont belső akadály nélkül újra   valami könnyebbet vállat  egy-egy napon. Ő volt viszont, aki elsőként készített tanulói   munkakártyát. Ami viszont az egész osztálynak kedvencévé vált azonnal. Sokan elővették szabad idejükben, nézegetni, beszélgetni a feladatok kapcsán a saját élményeikről.

 

A munkakártya miden részlete az ő munkája,

• képválogatása az újságokból
• azok elrendezése
• a háttér kitalálása megfestése
• s nem utolsó sorban a feladatok is.

Nagyon jó érzés volt  viszontlátnom a feladatok megfogalmazásban,

• hogy van bennük kimondottan  a szöveg elolvasást  visszaigazoló feladat,
• kíváncsiság társak irányában(Neked mi tetszett a legjobban?)
• Valamint a szövegtől már  tovább is lépve  a saját élmények közlésének lehetősége is.

Minden lényeges  elem megvolt benne , ami egy jó  munkakártya része. Viszszagigazolása is volt egyben, hogy a mit gondolatam átadni  a munkatárgyaimmal  sikerült is. Innentől kedvet kaptak a többiek is munkakártya készítéshez, s  bőséggel  "gyártották" is , mikor valamilyen  kedvenc, nekik tetsző anyagrésznél voltunk.  

A munkakártyák választása mindig felrázta a gyerekeket. Nem volt  minden  tanórán, de igyekeztem minden nap valamelyik  tananyaghoz kapcsolva  biztosítani számukra  ezt feladatvégzési  formát.

Ezeket magam hoztam létre az elején. Később segítséget kaptam egy nálam  hospitáló főiskolás lánytól,  KOMÁROMI KATALIN tól ,- aki mára elismerést szerzett magának az óvónők, és az  óvónőképzés körében is felkészültségével, szakmai  munkájának színvonalával.  Mamár  Őnála hospitálnak főiskolások! S  kivel aztán egy életre  szóló barátsággá  alakult a közös  munkakártya, társasjáték, és egyéb oktatási segédeszköz gyártás.

 A munkakártya praktikus eszköz, hiszen megőrzi az adott anyaghoz kapcsolódó szubjektív, érzelmi elemeket. Így hiányzó, vagy más okból az anyaggal később foglalkozó tanulónak segít „visszatalálni” az osztály légkörébe. Legfőképpen viszont ahhoz segíti hozzá  tanulót hogy kapcsolatba tudjon lépni az adott anyaggal. Találjon együttműködési pontot.. Olyan feladatot, ami számra valami  pozitív élményt jelent.

Nekem viszont egy nagyon jó szellemi játék volt. Találok-e kapcsolódási pontot hozzájuk?

 A feladatok választása, vagy épp nem választása, elutasítása azonnali visszajelzésként működött. Sokszor izgultam, hogy x vagy y tanulóm azt a munkakártyát, választja-e amit  valójában kicsit az Ő kedvéért is,  készítettem. Viszont következetesen nem szóltam bele a döntéseikbe. Ha  valaki tanácstalanul állt  ott és nem tudott dönteni akkor  arról beszélgettem vele ,hogy mi az ami miatt nem tud  dönteni. Ilyenkor  általában kiderült, hogy van egy olyan rész a feladatok között amit már nem tud  teljesíteni és ezért  nem meri  bevállalni. Ezek teremtették a legjobb lehetőséget számomra, hogy ott lépjek be  az ő tanulási folyamatába ahol valóban  neki  arra  szüksége  volt. A sikeres feladatvégzések viszont  erőt adtak számukra a   nehezebb feladatok vállalásához, segítség kéréshez.
A segítségkérés  - ezt tapasztaltam-,  az egyik legnehezebben  megtehető lépés  egy gyerek számára. Egyedül akarják leküzdeni azokat az akadályokat is, amiket esetleg nem tudnak. Ami teljesen érthető, hiszen  iskolás koruk előtt azt tanulták meg, magukról, hogy képesek voltak  megtanulni járni, beszélni, öltözködni. Ha sorozatosan kudarcuk van magukkal szemben, akkor  feladják és inkább nem végeznek el semmit  a feladatból. 

A munkakártya tehát nem egyszerűen egy  feladatlap, amin  vannak képek, kérdések, hanem  sokkal több annál. Tükrözi készítőjének gondolat és érzelmi világát. Támpontot, segítséget ad  egy  konkrét fogalom, helyzet  megéréséhez, mélyebb megismeréséhez.  Olyan plusz információkat  képes  megjeleníteni tömören , célzottan amit egy feladatlap nem tartalmaz.

 A munkakártyákra később még visszatérek, mert ez olyan  nagy terület  a  Freinet pedagógia eszköztárát tekintve, amit nem  lehet, még egy hosszabb  bejegyzéssel  sem kellő mértékben feltárni. Külön fejezetet érdemel!

 Illusztrációként Komáromi Kati barátnőmmel egyik közösen készíttet sorozatunkat választottam., valamint ennek nyomán létrehozott alkotás ami 18 éve mindig a kedvenc  tárgyaim között van a szomám polcán.  Fontos  megjegyeznem, hogy 1990es évek első harmadában készültek, amikor még nem lehetet kapni olyan  kézműves kiadványokat, amiket manapság.  A képanyag   ezért  igen nagy   jelentősséggel bírt,  az információhordozás  szempontjából . S jól mutatja  3  kártya, hogy  egyazon  témára  hogyan épült fel  a  választási lehetőség biztosítása. 5.-es tanulóknak készült, akik   már  jártasak voltak a munkakártya  használatában, ezért szövegezése ehhez idomult.

 

 

 

Időbeosztás, időkeretek Freinet osztályaimban

Saját gyakorlatomat tekintve két, egymástól jól elkülöníthető időszakra osztom  Freinet - s munkámat.

Egyik résznek tekintem azt, amikor csupán valamilyen Freinet eszközt használtam egy adott oktatási, vagy nevelési helyzetben. (Beszélgető kört , életünk könyve készítés, munkakártyák), a hatékonyabb, motiválóbb, nyugodtabb légkör megteremtése érdekében. Ennek is  volt  hatása, a rendelkezésre álló az napi, vagy  heti időkert  használatára, de gyökeresen nem  változtatta  meg azt. Ez összességében 13 tanévet jelent munkámban. A másik résznek tekintett egységben, (ez 3 egymást követő, s kimondottan Freinet osztályként működő időszakot jelent, összesen 11 tanévet tartok.

A két egység között az egyik legfőbb különbség a rendelkezésre álló, napi, heti, tanévi időkeret strukturálása között van.

Ebben az időszakban szigorúan – s naponta – két fontos mozzanat között teltek az események. Mégpedig a

reggeli, közös,  feladatmegbeszélés és

tanítási nap végén  megtartott úgynevezett plénum között

Ez a keret  volt ami rendben tartotta napi  dolgainkat.

A feladtatok megbeszélése  kiterjed arra, hogy mi  az  amit közösen  végzünk (mondhatnám  frontálisan), mik azok amit egyénileg, vagy kis csoportban  végezhetők el. S ehhez milyen eszközök állnak a rendelkezésükre, (munkakártya, feladatkártya, impulzuskártya, feladatlap, nyomtatott vagy írott szöveg, képek, szókártyák kísérleti eszközök, ) S  hol, milyen formában  kell  az elvégzett  feladatokat jelölni, s hogyan, mikor  történik majd  meg a számonkérés  a munkavégzésről.  Így tehát mindenkinek saját felelőssége is  volt  munkáját illetően, de voltak saját  döntései is. Pl. ha úgy érezte, az egyéni munkaidőben hogy előbb  szeretne  a számára a könnyebb, vagy épp ellenkezőleg a számára nehezebb feladattal  kezdeni, ezt szabadon megtehette, s természetesen segítséget is kérhetett  hozzá tőlem , vagy akár a társától is. Voltak  persze  olyanok is akik  a felsorolásom sorrendjében akartak haladni. Lehetett így is.

Ugyanis nem a sorrenden, s nem a ráfordított idő mennyiségén volt a hangsúly, hanem magán a feladatvégzésen, s annak minőségén.

Az ezzel történő szembenézés ideje   pedig a plénum  volt. Ami egyrészt minden  nap záró pontja  volt, másrészt  projektek estében akár egy  tanítás napnyi  időt is  jelenthetett, azért, hogy legyen elegendő idő az adott egység lezárására, élmények, érzések elmondására,  s  munka  befejezésének  megünneplésére.

A plénumon mindenkinek számot kellett adnia aznapi munkájáról.  S ez nagyon komoly fegyelmező és motiváló tényező is egyben. Mindenkinek, saját magának kellemetlen, ha csak az el nem végzett feladatokkal tud „kitűnni”. Nem is igen volt erre példa.

Nekem viszont sokkal több időm maradt egy tanítási napon belül is, a konkrét elakadások, problémák segítésére, tanulóim minőségi munkájának fejlesztésére, hiszen mindenkinek ott tudtam segíteni ahol szükséges volt épp az számára.  Így a könnyebben haladók több egyéni idővel rendelkeztek, amit aztán különböző számukra kedves, de iskolai munkához kapcsolódó tevékenységgel töltöttek el. Ezért mutat egy Freinet osztály olyan képet, mintha ott nem folyna irányított tanulás. Folyik csak nem a klasszikus módon.

Egy Freinet osztályban a gyerekek sok mindenben önálló döntéseket hoznak, folyamatos tapasztalatokat szerezve arról, hogy minden döntésünknek következménye van. Jó vagy kevésbé jó, esetleg épp ellenkező, mint amit szeretett volna.. Ehhez a tapasztalathoz segít hozzá a plénum is.

Én a magam részéről tehát   csak azokat az éveimet  tartom kimondottan Freinet-s  éveknek ahol a plénumot  maradéktalanul  be  tudtam építeni a minden napjaikba,

Szemléletemben  megmaradtam a későbbi időkben is  Freinet pedagógusnak, mert ez a pedagógia  mélyen  beépült gonodlkodásomba , de azokat az osztályaimat, már nem nevezem  Freinet-s osztálynak ahol nem tudtam  a fenti rendszert  megtartani.

A fényképek  Freinet pedagógia adaptálásnak első évében készültek,  és  osztályom hétköznapi  pillanatait mutatják, ahogy az. a  KDF pályázatban is bemutatásra került 1990-ben

 

 

Projektek közötti hétköznapok 2.rész

Ami a látszat mögött van

Freinet így  foglalta össze  röviden a Freinet - pedagógia kereteit:

ték. Nem kötelező mindent kiírni, kifüggeszteni, de ez technika pozitív ösztönzést ad.

Celestin Freinet (Ősz Gabi fordítása 39-40.old)
S  valóban  pedagógusi munka   3 lényegi eleme az, ami  teljesen más értelmezésű ebben a pedagógiai  irányzatban,
A gyermek tanulásáról, haladásáról vallott nézetei

 A tanítási időkeret használatáról

A tanulást biztosító eszközökről, technikákról
Freinet nem talált fel semmi  újat, "csupán " KÉPVISELTE  és SZOLGÁLTA azt a  tényt, hogy a  tanulás mindenki számára  egyéni   út, egyéni  folyamat.
 S ennek szolgálatába állította eszközeit.

Ehhez azonban hozzákapcsolt még egy tényt, hogy a gyerek, - s minden ember- fejlődni akar, utol akarja érni az előtte járókat, s ezért erőfeszítéseket is tesz, ha van valós esélye arra.

Ahhoz, hogy egy pedagógus ezt valóban segíteni tudja, alapvetően másképp kell gondolkodnia

·       tanítás időkeretéről,  

·       a tanulást segítő eszközeiről,

·       magáról a tanulás helyszínéről 

·       s legfőképpen a pedagógus szerepről

Sajnos mindezekről esik a legkevesebb szó e pedagógia kapcsán., holott ezek adják az egész módszer  lényegét. A következőkben ezekről fogok írni, bővebb terjedelemben.

 

Mostani bejegyzésem végére egy „kottát” választottam. Az én élmény könyvben van.

1990-ben sokan áttelepültek Romániából, Erdélyből a Románia Forradalom után/ közben. Az én osztályomba is jött akkor egy kisfiú, és egy kislány is, akik szüleikkel épp nálunk telepedtek le. (két külön családról van szó). Más mentalitásukkal, más szokásaikkal, ismereteikkel sokszor okoztak meglepetést. Az egyik ilyen meglepődésünk nyomata ez a „kotta”. Amely azért került be a könyvünkbe, mert Attila egyszer írás közben csak úgy „dalra fakadt”, s ahogy elkezdett énekelni egy pillanat alatt önkéntelen csönd lett a teremben, s mindenki  felé fordult, rá figyelt. Csengő, de nagyon magabiztos, erőteljes hangján, egy számunkra addig ismeretlen dalt énekelt, ami mindenkit magával ragadott.  Itt vált Attila az ének legfőbb tekintélyévé az osztályban. Egy szabad önkifejezés által!

 

 

 

Projektek közötti hétköznapok 1.rész

Egy komolyabb, 2-3 hétre, vagy akár hónapra elnyúló téma-projekt (pl. Én –élmény, TV mesék) sok energiát emészt fel, s utána már várják a gyerekek a nyugodtabb, gyakorlósabb, egyszerűbb feladatokkal rendelkező időszakot. Ilyenkor lehetett a gyakorlásokkal jól elmélyíteni a tananyag aktuális részét, hiszen belülről fakadóan szívesen ültek a monotonabb, egyszerűbb, vagy csak egy irányú figyelmet  kiváltó  feladatok fölött.  A tanulás folyamatában fontos rész a gyakorlás, s annak eredményét közvetlenül is , azonnal tapasztalták magukon, a gyorsabb feladatvégzésekkel, biztosabb tudással..

Ugyanakkor nem kellett tartaniuk attól, hogy lemaradnak, hiszen mindenki annyi időt fordíthatott a gyakorlásra amennyire szüksége, volt ahhoz, hogy biztos lehessen a tudásában. 

Pedagógus szerepem ebben a fázisban a tanulók gyakorlásainak irányítása, visszajelzések megtétele volt- esetleg plusz gyakorló feladat elkészítése, a feladat elvégzésének segítése volt.

Ebből a kívülálló számára az volt látható, Freinet osztályaimban, az, hogy épp egy gyerekkel, vagy kisebb csoporttal foglalkoztam, míg a többiek egyedül, vagy kis csoportban önállóan dolgoztak.  Páran festettek, miközben egy másik csoport számolta az aktuális feladatot, vagy esetleg olvasott, kézműveskedett, esetleg játszott, vagy csendben beszélgetett.

Ez nem működött magától, természetesen.

A tanítási nap elején elmondtam, mindig, hogy mit, és hogyan  terveztem az  napra. Melyek azok, ami mindenkinek feladat, s melyek azok, amelyek nem. Közösen vagy csoportosan, egyedül végezendőek.

Általában közös – frontális tevékenységgel kezdtem a tanítási napokat, amely akár egy közös testgyakorlat, vagy épp egy irodalmi anyag matematikai témájú rész, nyelvtan, vagy környezetismeret tananyag volt.

A projektek közötti hétköznapok is igen komoly munkával teltek tehát, csak más jellegűekkel. Sok olvasással, írással, számolással, kísérletezgetéssel, rajzolással, kézműves tevékenységgel. Általában ilyenkor volt idő az osztályújságok anyagának összeállítására, szerkesztésére. Ebben az időszakban született a legtöbb önálló könyvecske.  Mint pl. az alábbi is, az aznapi irodalmi anyag „mellék termékeként”, mert egyik tanuló, úgy gondolta, hogy a sok rajzból összeállíthatnánk egy önálló könyvet. Még nem tudtak leírni hosszabb mondatokat, így én írtam le  amit elmondtak rajzaikhoz. A rajzok, és a mondataik is jól mutatják, hogy milyen sok élmény, mondanivaló volt bennük, s azt milyen, könnyedén tudták megfogalmazni, akár szóban, akár grafikusan. Ehhez nyílván hozzájárult az egymást elfogadó légkör, s a számtalan megnyilvánulási lehetőség / gyakorlat, amelyben, az első félévben részük volt.

 

A teljes könyvecske itt látható:

http://prezi.com/bod65naf6p33/allatok-konyve-1-osztaly-februar/

A másik ide kívánkozó könyvecske egy későbbi osztályom által készült. 1997. január első napjaiban. 3. évfolyamosak voltak akik  készítették, Jól látható, hogy mind esztétikailag, mind  tartalmilag teljes  mértékben teljesítették 3-os tanulóktól elvárandó színvonalt. S nem egy -  kettő, hanem mindannyian. 

A Freinet-s hétköznapok egyike ez is, amikor is a téli szünet élményei a beszélgető kör után, az aznapi írás óra anyagává vált.

A táblára felírtam az összes olyan szót, ami röviden az élményeikről, a téli szünetben velük töténtekről szólt. ( karácsony, ajándék,  legó,  stb.)  Egy óriási szóhalmaz jött így létre, melyből mindenki aztán kiválogatta azokat, amit sajátjának gondolt, s ezeket leírta vonalas füzetlapra.
 (Ez már önmagában is komoly feladat volt, hiszen ahhoz, hogy kiválassza a saját magára vonatkozókat, el kellett olvasnia az összeset ami a táblán volt. Ezzel egyrészt gyakorlta az olvasást, másrészt döntéseket is kellett hoznia minden egyes szónál magában, hogy fontos-e számára a feladatában vagy sem. )
Döntési ereménye  egy saját  gyűjtemény  lett a szünetről, melyből átszínezte azt, amelyikről egy kis rajzot is tudott / akart készíteni. Végül röviden leírta a konkrét élményt, eseményt, ami a szóhoz kötődött benne.
 Így készültek el az egyéni élménylapok, amiket aztán a füzetbe is  le kellett írniuk. A hibás szavak kijavításával természetesen. Viszont nem lett belőle végül is összefűzött könyvecske, mert hiányoztak páran, s a pótlásra aztán valahogy nem került sor .  

 A téli szüneti élményei harmadikos  gyerekek  szemével 1997-ben

http://prezi.com/kgv3k0afuonr/1997januar-teli-szunet-utani-iras-ora-szuneti-elmenyek/

 S itt megint egy fontos alappilléréhez értem a Freinet pedagógiának.  Az egyéni munkákból összeálló közös  produktumhoz. Amelybe mindenki beltartozik, függetlenül az  aktuális teljesítmény színvonalától.

Ez legalább olyan  fontos része a Freinet pedagógiának, mint a szabad önkifejezés különböző útjai, lehetőségei.

 

Én-élmény projekt 7. (befejező) rész

A projekt tervezésénél eleve gondoltam arra, hogy valamilyen közös eseménnyel, élménnyel kellene lezárni ezt a munkát, ezért ide emeltem be a másodikos környezetismeret tananyag köréből az őszi tanulmányi sétát lakóhelyünkön. Összevonva egy kis matematikai egységgel, a tömeg méréssel, valamint a pénz - vásárlás témájával. Kifejezés formaként pedig a rajz tananyag egy új témájával a csendélettel és nyomat készítéssel gyümölccsel.

Elindultunk tehát a projekt utolsó napján, hogy megnézzük milyen gyümölcsök, zöldségek kaphatók a helyi zöldségesnél. Már indulásként mondtam, hogy mindenki kiválaszthat egy gyümölcsöt és azt Ő fogja megvásárolni személyesen az osztály közös pénzéből. A gyerekek többsége még nem volt ilyen helyzetben, főként a nevelő otthonosoknak volt ez egészen új élmény, de a többiek is élvezték, hogy most minden részét egyedül végezhetik el a vásárlásnak. Jó hangulatú vásárlás után következett a közös gyümölcsös tál elkészítése a csendélet témakör kapcsán, ami a  2-os tananyag része  is egyben.

 

A már többször  említett KDF pályázatban  így összegeztem a projektet

Befejezésül két olyan alkotást választottam, amivel kezdődött az egész projetk szeptember  első  napjaiban. Ezek az oldalak pontos és hű képet adnak ennek az osztálynak  kreatívitásáról,  kísérletező kedvéről.

 

 

 

 

 

Én-élmény projekt 6.rész váratlan kitérő

Egy reggeli beszélgetőkörben elhangzott mondat kis kitérőre indított az ÉN -élmény projekt témáiban. Az osztályba járó  nevelő otthonos  gyerekek  váratlanul (számukra is ) rövid  hajjal  jöttek iskolába. "Elkapta őket a  fűnyíró" ahogy ők  nevezték a központi  fodrászatot. Nem volt ismeretlen dolog a számomra , de az mélyen megrendített ahogy   a lányok arcán a szomorúságot , tehetetlenség érzést láttam, ahogy szomorkodtak szavaikban is, hajuk lenyírása miatt. S a fiúkat sem töltötte  el  boldogsággal  megkurtított hajuk állapota.
 

A nem nevelő otthonos  lányok - akik  viszont minimum vállig érő hajjal jártak iskolába,  aztán  végképp nem érthették, hogy, hogy  lehetett a nyakba érő hajtól megfosztani társaikat?  Főként, hogy a beszélgetőkörből megtudták  azt is, hogy nem társaik  vágya  volt   hajuknak rövidre nyírása  , hanem jöttek  a fodrászok és mindenkit "megnyírtak" akár akarta akár nem. S  a gyerekek  elkezdték méricskélni saját  hajuk hosszúságát.

 

Ekkor  gondoltam azt, hogy eltérek az  az napra tervezett  projekt résztől és inkább a hajakkal, hajviseletekkel foglalkozunk egy kicsit. Úgyis  ez a központi  érdeklődés  témája, Használjuk akkor ki arra, hogy még ebből is lehet   tanulni!  Harmadikos-negyedikes  tananyag a  grafikon készítés - olvasás, viszont a hajhosszak méricskélése  remek alkalom volt számomra, hogy elkészítsük első közös grafikonunkat. Ráadásul ez csak  párban  megvalósítható mérés fajta, így  arra is adott lehetőséget , hogy mindenki  a számára  legszimpatikusabb  osztálytársával együtt végezze  el ezt a feladatot, s még egy kicsit beszélhessen erről, társával  Ami negváltoztatni nem tudta  a tényt, de  talán segített a helyzet elfogadásában.

 

 Választhatott mindenki kedvenc színt magának a fűző lapoknak  nevezett oktatási  segéd anyagból a hajhossz megjelenítésére.  Rövid idő alatt el is készült  az osztály közös  grafikonja a hajhosszakról. A cm skála színezése, meg mindenkit örömmel töltött el, így az is közösen készült el.

 

(Zárójeles  megjegyzésem, hogy  a következő években mindenki tudta konvertálni az érzelmekkel  telített gyakorlati tapasztalást bármilyen más témájú grafikon elkészítéshez  olvasásához.)

 

 

Jó lenne azt mondanom, hogy   ez a  "fűnyíró" jelenség/gyakorlat eltűnt a rendszerváltás utáni években, de  sajos még az elmúlt évben is találkoztam hetekig sapkájukat levenni nem akaró  kislányokkal,   akaratuk ellenére kopaszra, vagy  nagyon  rövidre  nyírt hajú fiúkkal akiket  "elkapott a fűnyíró".

ÉN-élmény projekt 5.rész

A kedvenc  ételem témájával nem lehet nagyot hibázni, hiszen a gyerekeknek erről nagyon határozott véleményük van mindig is. Így annak   elmondáa, összegyűjtése nem volt ellenükre, s  bár már kicsit  fáradtak voltak,  a téma  újra felélénkítette őket, különösen, hogy egyik lehetőség a iskolai büfé kínálatának összegyűjtése  volt.  Így páran  elmehettek a   büfés nénihez, hogy  megérdeklődjék mennyibe  kerülnek  kedvenc  ételeik  (túrórudi, kifli, kakaó)

Szép listával jöttek  vissza,  amit  aztán felhasználtunk a matematika  anyaghoz. Mire elég 20 ft?  Készült munkakártya is álataluk  ehhez a részhez, s  lelkesen számolgattak, hogy   mit is vehetnének meg   20  ft-ból. Magával ragadta őket a válogatás heve, észre sem véve, hogy közben  folyamatosan becsléseket, összeadásokat végeznek 20-as  számkörben.

 

A mostani árakkal összehasonlítva a 20 évvel ezelőttieket, majd mindenért 10 szeresét  kell fizetni. A túrórudinál még többet is  mert most 86 Ft, kifli 20 ft, bukta 120 ft körül van.  Érdekes  így is látni ezeket a korlenyomotokat.  Mamár ezt a számolgatást  nem lehetne 20-as körben  reális árakkal elvégezni, csak  csak egy számkörrel feljebb- 100-as körben.

A kedvenc  ételekhez hozzávettem a terített ünnepi asztalt is, s így mindkettőről készült  egy  kis összeállítás Életünk könyvéve is.

 

ÉN-élmény projekt 4.rész

Különleges  tárgyak volt  a következő rész összefoglaló neve. Arra  voltam kíváncsi, hogy az őket körül vevő tárgyak közül melyek azok amik felkeltik az érdeklődésüket, és   persze, hogy miért. Az újságjainkból válogathattak,viszont indoklást is kértem, hogy mi benne  a különleges, érdekes, titokzatos?

 

Láttam már  rajtuk ekkor, hogy elfáradtak, de   szerettem volna, ha valami közös munkával zárjuk le  ezt a projektet, s nem csak úgy abbahagyjuk. ezért inkább elhagytam az szövegolvasásos részt  ebből  az egységből, s csak szavakat gyűjtöttünk. 

 

 Viszont  tárgyválasztásaik a halamazok témaköréhez  jól kapcsolódott, s  könyvünkben  e  szerint is  ragasztottuk be  a  képeket. A házon / lakáson belül  illetve azon kívül használatos tárgyak. Kiderült hamar az is, hogy vannak olyan tárgyak amelyeket  mindkét  helyen használjuk,vagyis  a metszet  fogalma is megjelent képi formában is.

 

 

Nem  volt  kedvük azonban se  festeni, se rajzolni. Elfáradtak az elmúlt időszak élményeitől. Tapasztaltam  ezt a "leülését egy projektenek" máskor is, korábbi osztályommal is. El is döntöttem, hogy ezt akkor  itt befejezzük, lezárjuk.

 

 

 Most, hogy 20 év múlva nézegettem ezt a rész a könyvükben, el nem tudtam képzelni, hogy miért  van benne  az origami ház?

Szerencsére  pont ehhez kapcsolódik az értékelő rész, az az évi  KDF pályázatban. A mára  teljesen elfelejtett momemtum viszont  pont arra világít rá, hogy a Freinet pedagógia alkalmazása váratlan helyzetekben is, olyan utakat képes megnyitni ami az egyénen erősségének elismeresén keresztül  az  egész osztály, vagy  csoport fejlődésést eredményezi.

 

Pályázatomban kitértem, az e  részben  elhangzott szavakra is a gyerkekek magyararázatainál:

  

 

 

 

 

ÉN-élmény projekt folyományai ami egyben a Freinet-pedagógia lényegére mutat rá

Az előző részben írtam, hogy a  Nappalok és éjszakák  egység után / nyomán ami talán a legközvetlenebbül érintette őket az álmaik  okán,  a lányok egy része + egy kisfiú a babák  felé  fordult, és elhatározták, hogy ebből egy  önálló anyagot  hoznak létre.

 

Több gyereknek volt kisebb testvére , illetve várták épp a kistestvér megszületését. Ezek a  mindnen napos  élémények, érzések  hozták létre  a könyvet, amit én csak  irodalmi anyaggal  egészítettem ki. Amúgy is kedvencem volt, NAGY KATALIN: KETTŐNK TITKA című könyve, tehát csak ki kellett választanom  pár  írást belőle, s máris megvolt a napi olvasás-feldolgozás anyag.

 

Mivel  az osztályterem tartozékainak számítottak  ekkor már természettel, gyerekekkel,  játékokkal kapcsolatos  régi, színes újságok,  a képek , betűk kivághatósága  céljából, így  azonnal neki is  láttak  könyvük létrehozásnak. Vágtak, ragasztottak, rajzoltak , írtak. Én öt részt választottam  ki  a könyvből, azokat  - naponként egyet-  , mind  elolvasták, megbeszéltünk így elmondhatták mindazt a sok  ami bennük volt. S írtak, rajzoltak róla.

 

Érzelmi telítettségük látszik az írások küllemén is, hiszen színekkel díszítették a szavakat, sorokat. 

 

 

Igazán bensőséges  hangvételűek ezek az írások de  a hozzá  rajzolt, vagy ragazstott képek is.
Leírták   élményeiket, ami a kistestvért, illetve  a kistestvér  várását illeti, s  nagyon megkapó módón még azt is összegyűjtötték, hogy  kit érintett aktuálisan ez téma az osztályból.

A végére még matematikai jellegű feladatot is biggyesztettek nyitott mondattal, - ami az első pár feladatnál, hibás megoldású, de  láthatóan észrevették ezt, mert az utolsó feladatok megoldása  viszont már  jó.  Tehát képesek  voltak divergens  módon hozzáállni a  témájukhoz,

 

 A babákról szóló első könyvük itt megtekinthető:

http://prezi.com/5cehwhnfwedr/babak-konyve-2-osztalyban/

 

A fiúk ez alatt - mert  nem akartak a babákkal foglakozni-, vagy épp velem gyakoroltak,vagy  autókról, különböző  gépekről, járművekről, állatokról  olvasgattak, búvárkodtak, többnyire 2-3 fős csoportban  vagy  egyedül, .

 

Így jött létre a VULKÁNOK c. egyszemélyes könyv is -ami sajnos még másoltban sincs meg nekem, mert aki készítette, haza is  vitte  a végén -

Viszont megvan egy nagyon fontos  momentuma. Egy levélváltás  diákom  és  MAGYAR FÖLDRAJZI TÁRSASÁG  akkori TITKÁRA között.

Másodikos tanulómat éppen a vulkánok érdekelték, és  lelkesen olvasgatta  a különböző gyerekeknek íródott  ismeretterjesztő könyveket, írásokat. Rajzolt és másolt, s közben elgondolkodott azon, hogy , a különböző adatok közül amit a KRAKATAU vulkán  kitörését követő szökőárakról írtak, melyik a valódi?

 

Ma is emlékszem a kérdésre, s diákom tekintetére, bizalmára, hogy én  majd  biztosan segítek neki saját  kérdése  megválaszolásában.

 

"Zsuzsa néni! Hány méter magas volt a szökőár a  Krakatau vulkán kitörése utána?  Mert mindegyik  írás mást ír  róla!

 

Fogalmam sem volt  róla. Felderengett valami, hogy  tanultam  róla, olvastam róla  valamikor, de  az nagyon régen volt, s  csak arra elegendő, hogy emlékezzem rá  halványan, mint valami emlékfoszlányra. Ezt el is mondtam neki, viszont az egyértelmű volt számomra, hogy diákomnak válasz kell a kérdésére, mégpedig szakszerű válasz. 

Ezért azt javasoltam , hogy írjon levelet a  Magyar, Földrajzi Társaságnak, mert ott biztos van olyan tudós ember  aki  tud  válaszolni kérdésére. A levél megírásában meg én tudok  neki segíteni. Aludt a javaslatomra  egyet, majd  következő nap megkérdeztem , hogy  írjunk-e  akkor levelet vagy sem?  Úgy voltam vele, hogy ha  valóban tudni akarja  a választ akkor  megírja  a levelet, ha  nem annyira fontos, akkor meg  nem lesz további  útja ennek  a dolognak. S az is teljesen rendben  van.

 

Fontos volt neki, mert   azt mondta írjuk meg!

( Ekkor  volt  másodikos, az év elején jártunk. A tananyagban  3. osztály közepénél  kötelező a levélírás ) Így  gyorsan  megbeszéltem vele, hogy vannak  azért  egyszerű szabályok, megszólítás, kérdés leírása , elköszönés. Előtte való nap még azért   felhívtam a földrajzi társaságot, hogy megtudjam, kinek is kellene  írni azt a levelet, ha   válasz igen a levélírása.

 

Így jött létre  tehát  a levél.

Amelyre választ is kapott  diákom , személyesen aláírva a Magyar Földrajzi Társaság akkori  titkára által.

Természetesen ez fontos esemény volt  az egész osztály életében is, hiszen először  írt valaki levelet  az osztályból, ráadaásul egy tudós helyre. Izgatottan vártuk, hogy jön-e  rá válasz, s mi lesz benne?
 

Akkor  András Vulkánok c. saját könyvét már az  osztályban  mindenki ismerte természetesen, így aki addig nem hallott a vulkánokról,  ez által sok mindennel találkozott.

A válasz levél megérkezett hamarosan, s másolata bekerült az életünk könyvébe az elküldött levél másolata mellé.
 

 

 

A címben azt írtam, hogy a Freinet pedagógia  lényege , az én felfogásomban miként jelenik meg a projekt folyományában. S valóban. A két spontán könyv (Babák, Vulkánok) létrejötte, s története azt  muttaja, hogy, a gyerekek, rövid idő alatt természetes módon képesek ezeket a technikákat használni. Kitárul általuk  a világ megismerése, megjeníthetősége. Nem művészi szinteket értek ez alatt, hanem, azt a természetességet ahogy  a legkülönbözőbb eszközöket képesek  felhasználni arra, hogy kifejezzék az érzéseiket, gondolataikat. ( Rita montázsa pl!)Spontán módon, mindig arra támaszkodva  amiben  jók. Van akinek, a dramatizálás, van  akinek a szabad mozgásfomák,  (tánc, pantomim, sport elemek) , másoknak a rajz, vagy írás,  montázs, kollázs,  agyagozás, egyéb kézműves tecnikák. Ezek mind egyenrangú elemekké válnak egy jól működő közösségben. Eszközökké a szó legnemesebb értelmében.

Természetes módon jönnek  létre  érdeklődési csoportok, s hamar  megtapasztalják, hogy együtt többre képesek, mint egyenként. miközben megtarthatják mindazt ami saját gondolataikból érzéseikből  fontos számukra

Úgy gondolom a  pedagógusnak ismernie  kell - megélt érzelmi szinten is- az eszközöket, ahhoz, hogy döntéseket tudjon hozni. A különböző Freinet technikákat ki kell próbálni előbb magunkon, mielőtt a tanítványainkra "zúdítanánk", hiszen a sajátélményű tanulás, saját élményünkkel kell, hogy kezdődjön. Erre valók többek közt a FREINET táborok!   Csak így lesz ismeretünk arról, hogy ezeknek a technikáknak hatása van , s nem mindig jól eső  hatása Van amelyiket kellemesebbnek, másikat feszengősebbnek fogunk érezni. De ez az alapélmény fontos ahhoz,  hogy körültekintők tudjunk  lenni a döntéseinkben.  Számomra a Freinet eszközök, a lehetőségeket jelentették mindig ahhoz, hogy békésebb, nyugodtabb , előbbre mutató úton járjak, mint amit a hagyományos pedagógia eszköztárából születő megoldások adhattak volna.

Nagy különbség van aközött, hogy  teljes  egészében a Freinet pedagógia struktúrájában   működtethet  egy  osztályt az ember, vagy csak időnként egy - egy elemét  használja fel.  De minden kis lépés előbbre viszi,  a gyerekeket és a pedagógust is a toleránsabb, egymást jobban megértérő, tisztelő úton.

 



ÉN-élmény projekt 3.rész

A  NAPPALOK és ÉJSZAKÁK című projekt rész nehezen indult.
Mit csinálunk nappal? Mit csinálunk éjszaka?

Kerek lapokat kaptak,  a nappalnak  nagyobbakat az éjszakának kisebbeket, a Nap és a Hold jelképe  okán..

 

A halmazok címkézése már  viszont elég jól  ment, pillanatok alatt  összeválogatták a  szükséges  betűket -Praktikusan már  szó részeket is felhasználva. Ekkor már volt egy  kis  dobozunk amiben rengeteg színes  szó csík volt  az újságokból összegyűjtve, hogy bármikor legyenek  szép betűink-

 

Arról írni, ami akkor van  amikor  alszanak, az talán meg is haladja  egy kisgyerek teljesítő képességét. Hiszen az ő biztonság  érzetükhöz  a szülő is hozzátartozik aki  azért   a legtöbb esetben  szintén otthon van  velük olyankor amikor  ők alszanak. Ezért itt  rögtön  egy olyan  irodalmi anyagot hoztam, ami pont azt  írta le szép , majdnem  líra  nyelven  amivel biztos, hogy nem találkoztak. Meg is ihletett  néhány fiút és rögtön megfestették az éjszakai  erdőt, Ekkor már  teljesen szabadon  bántak a  montázs - kollázs technikával, s láthatóan  kiváltották  fotókkal a számukra  nehéz részt a képben - a szarvas bőgés , bagoly- megfestését.

"Hirtelen rászállt a rigó az egyik bükk tetejére. A legmagasabb ágra szállt fel, mely vékonyan szinte átszúrta a levegőt, ott letelepedett és elnézte a fák rengetegén át, mint éled meg és tüzesedik az éjszakába fáradt fakószürke égbolt. Akkor elkezdett énekelni. Lentről nézve csak párányi sötét foltocska volt a rigó. Kicsi fekete teste messziről hervadt lombhoz hasonlított. De éneke hatalmas ujjongásként töltötte be az erdőt. És most minden megéledt. Megszólaltak a pintyek, a vörösbegy és a tengelice is kezdték hallatni hangjukat, a galambok széles szárny csapással és csattogással szálltak egyik helyről a másikra, a fácánok felkiáltottak és ez úgy hangzott, mintha szét akarna repülni a torkuk. Puha erőteljes volt  szárnyaik zúgása, ahogy  háló fájuktól a  földre ereszkedtek. A  nap felkelt."

Falusi gyerekek  révén természetes  volt számukra az az élmény is  ahogy elcsendesik napnyugta után a környék, hiszen mindannyian kertes házban éltek, teljes  közelségben a fákkal, madarakkal. Ezért is választottam egy  olyan  irodalmi  írást ami ismerős képekkel, de mégis új oldaláról - a pirkadattal - mutatja be   falunkat, írói megfogalmazással.

Az éjszakához kapcsolódón szóba kerültek az álmok . Jó és rossz  álmok, hangulatok, érzések. Ezekről nem készült a projektbe összefoglaló, mert nem akartam a legszemélyesebb élményeket köz szemlére tenni.

Azt  gondoltam és gondolom ma is, hogy bár nagyon fontos a sokrétű megközelítése  egy témának és azok  valamilyen formában  való rögzítése is, viszont kell lenni egy  határnak ebben is. Meg kell őrizni azokat a személyhez kötődő intim szférákat, amelyek nem tartoznak bővebb körre. Tapasztaltam viszont az is, hogy ,  elfogadó  közösségben sokszor  elhangoznak nagyon mély,megrendítő mondatok is, amiket nem szabad  viszont papírra vetni, hagyni kell, hogy elszálljanak.

A Freinet pedagógiában természetes  a szülő, vagy más felnőtt  bevonása az oktatás  folyamatába időnként. Ezek mind olyan élmények,  a gyereknek személyesen, de  az osztály egészének is amik semmivel sem  pótolhatók.
Éltem is minden lehetőséggel, ami csak adódott. Írtam már korábbi  bejegyzésben is erről, de  nem lehet elég sokszor   ismételni ezt. Alap pontjaiba tartozik, az én véleményem szerint, ennek  a pedagógiának.

Különös szerencsénk volt,  hogy többek között egy szakképzett, sőt neves  csillagász apukával nézhettük derült estéken az égboltot pár alkalommal, 23 másik szülő társaságában, testvérekkel. Sőt elmentük közösen  a Budapesti  Uránia Csillagvizsgálóba, - ha nem is  a Mátrában lévő legnagyobb obszervatóriumba, mint ahogy eredetileg terveztük- így nemcsak a  falusi iskolánk udvaráról kémleltük az eget, hanem  professzionális körülmények között is.  Ez olyan hatással volt  a gyerekekre, hogy a  rákövetkező napokban valósággal áramlott ki belőlük rajzok formájában ez az élmény, s  egy külön könyvvé állt össze  Aminek minden részét már  teljesen egyedül ők hozták létre. valóban eszközként használva Freinet élmény könyv technikáját

 

A teljes  könyvecske itt tekinthető meg.

 

http://prezi.com/zcfpbdwaxgee/csillagnezes-szabolcs-bacsival/

A következő tanévben, mikor  tananyaggá  lett a NAPRENDSZER környezet ismeretből, természetesen a Planetáriumba is elmentünk közösen.

Ezt a részt így foglaltam össze a KDF pályázatban beszámolómban: