79-80.nap
csCs betű
ismerkedés-rögzítés-gyakorlás
csiga
csoki csokoládé
csigaház
csúszda
cseresznye cseresznye mag
csizma
csacsi
csillagszóró
Amelyek kiegészíthetők még jó pár szóval
Csilla, Csaba , Csabi, csodálatos, csengő , stb
A nagy és kisbetű írásában is csak a "c" méretében van különbség, nem nehéz megjegyezni.
Jöjjenek a gyakorló feladatok. először is, a már jól ismert és bevált nyitó és záró gyakorlat erre a betűre értelmezve,
a tapogatásos betűrögzítés
s a különböző olvasó, és értelmező gyakorlatok.
Ennél a betűnél már negyed oldalnyi összefüggő szöveg olvasására is sor kell hogy kerüljön .
Ez nagy kihívás a gyerekek számára, s fontos megjegyeznem, hogy elsősorban technikai gyakorlat. Azaz annak elősegítése, hogy gyakorlatot szerezzenek hosszabb szövegegység elolvasásban. Leküzdjék megijedésüket a szöveg mennyiségétől. Magabiztosságot kapjanak attól, hogy végig tudták olvasni, s ne rettenjenek meg később, hasonló mennyiségtől. Ezért nem kell belemerülni a szöveg értelmezésbe. Nem is arra készült. A teljesítmény maga a szöveg elolvasása elejétől a végéig, felállás , megszakítás nélkül. Szövegértelmezésre még rövidebb feladatokat adok fel.

Viszont a kis történet alatt látható csipeszfigurák jó kiegészítői a tecnikai feladatok terén ennek a betűnek. Sokféle figurává alkítható. A fanztázia szabadjára engedése feloldja, elvezeti a feszültségeket, s jó élményt hagy maga után.
Csakúgy mint Weöres Sándor: Olvadás című verse, főleg dallá alakított változatban vagy a Csiribijének verses / zenés változata Halász Judit előadásában.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhwhAF3LSPwiuIyZPb2WeZFJmKzRRT9GjKN8VWaN6HaDsAi1ZcTwSNM3TXGiDDWd8Zl_o54V6y5rFXlM3BvlRdpHV4HO1lX56h17r_42sFb28kSj76M3krkZHQBnaRwy1CreQBEj4U9e1NM/s200/kartyak.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdGe4SVw7KiwVhDT1sta10XL2NX98V9nMq6B_qsnrNc3xJUxvAPQw9-VL3vvXgWD7aOVqrl32ZkW2GtYpSAxAHt-hPwsKBXGIeqruSkvjynb6Ll-ozwA-1Bt3mBCs-d0GQkklgk8PU_ovi/s200/cs+tapog%C3%B31.jpg)
Jöjjenek tehát a gyakorló munkalapok (munkakártyák) a Freinet pedagógia terminológiája szerint.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek maguk olvassák el a feladat megfogalmazását is. Így egyrészt többet olvasnak, ami önmagában is fontos. Ennél is lényegesebb, hogy hozzászokjanak a feladatok elolvasáshoz, s ne a felnőtt szóbeli instrukcióira építsenek. Már most rá kell őket vezetni arra az útra, hogy a feladat elolvasása is a munkájuk része.