Az első félév egy igazán jól sikerült karácsonyi műsorral ért véget, melyet Anna kollégám talált ki , és tanított be. Új színt hozva az iskola korábbi műsorai közé. Akkor ugyanis még az volt szokás, hogy karácsonykor minden osztály szerepelt egy rövid kis jelenttel. Később ez a szokás elmaradt, és egy kiválasztott osztály kapta meg a szereplés jogát. Nagy sikere volt, mind a gyerekek és mind a felnőttek körében. s ezzel letette névjegyet az osztályunk. Újak voltunk az iskolában, s újak voltak a többiek számára megoldásaink, értékrendünk is. Kihozni minden gyerekből a legtöbbet. Ez volt az elvünk- végig míg együtt dolgoztunk. Nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy a szakértők mit írtak a gyerekek papírjaikra, bevettük minden energiánkat és tudásunkat abba, hogy mindannyian egyre magasabb és magasabb szintre jussanak. S ennek igen hamar meglátszottak az eredményei is. Sokkal jobban teljesítettek mint az előttük járó osztályok az adott időszakban, s a két évre tervezett elsős tananyagot hiánytalanul. sőt át-át kacsintva már a másodikos területere abszolválta az osztályunk. Jutott mindenre bőven idő. a problémás területek megértésére, a kellő gyakorlásra a rögzüléshez. S mindemellett sok közös tevékenységre.
A félévi bizonyítványosztás környékére esett Anna kollégám zseniális ötlete. Szervezzünk mackó kiállítást.Az alapját egyrészt a napi rendszerességgel megjelenő különböző plüss állatok sokasága adta. Másrészt az is, hogy megmutassuk, hogy a mi gyerekkorunkban milyen kedvenc mackóink voltak., s ezzel tematizálta is Anna a gyűjtést. Próba- szerencse alapon belevágtunk. Az eredménye, sikere aztán minden képzeletünket felülmúlta.
A gyűjtés és kiállítás is egyben az osztálytermünkben jött létre- ami mellesleg megjegyezve igazán kicsike volt. S meglepődtünk, hogy milyen sikere volt. Felnőttek: kollégák, szülők féltve őrzött mackóikat hozták be, s mondták el hozzá fűződő élményeiket. Nagymamáktól örökölt igazi régiségek is bekerültek, valóságos kis mackómúzeum jött össze pár nap alatt. nem volt fényképezőgépünk a macik megörökítéshez, ezért rajzban próbáltunk megőrizni párat belőlük az Életünk könyvében. A 13 évvel későbbi osztálytalálkozón is felelevenítődött ez az esemény.S néhányan emlékezték is rá.
A kiállítás épphogy csak véget ért jött a másik nevezetes osztály esemény a farsang, s a jelmezeiket már lelkesen rajzolgatták az életünk könyvébe megőrzésre.
A napi beszélgetőkörök egyre inkább megerősítették Őket abban, hogy ez az egész iskolásdi Róluk szól, s elkezdték megörökíteni már nemcsak a "nevezetes" eseményeiket, hanem azokat az élményeket amelyek számukra a valamiért fontosak voltak. Így megőrződött, hogy 2002 május 5-én -vasárnap- fürdőruhás meleg idő volt, vagy, hogy a felmérésben már egyedül olvasták el a feladatot. Ami igen fontos dolog egy egy elsős gyerek életében. Mérföldkő jellegű! Vagy az, hogy Anett külön kis olvasókönyvet készített magának, ami mindenképp a tanulás hatalmas szeretetéről, és eredményességéről is szól. A birtoklás öröméről, hogy most már önmaga is bír a betűtanulás csínjával -bínjával. vagyis minden szakvélemény ellentétben -ami tanulási nehézségeit taglalta, pontosan ugyanúgy " működtek" mint bármely más elsős tanuló.
Az évet egy közös iskolai kirándulás zárta , s bár terveztük, hogy majd rajokban, szabad szövegekben megörökítjük az élményeket, már nem volt rá energiájuk , így erről csak azok a képeslapok maradtak emlékbe, amelyeket közösen választottunk az Életünk könyvéve.
Utóirat: Csak úgy, kíváncsiságból beírtam az imént a google keresőbe, hogy 2002. május 5.-e időjárás. Kaptam rá adatott. Ha nem iskonkrétam május 5-re,csak májusra. Érdekes!
"Magyarország időjárása 2002-ben (1.)
A 2002-es év az átlagnál melegebb, kissé szárazabb volt. Az országos évi középhőmérséklet 11,4°C volt, amely 1961 óta a harmadik legmelegebb évnek bizonyult. Szeptember, október és december kivételével a havi középhőmérsékletek a sokéves átlag fölött alakultak.
Az 1961-90-es középértéknél 5%-kal kevesebb, országos átlagban 570 mm csapadék hullott. Az éves csapadékösszeg területi eloszlása a szokásos módon egyaránt mutatja a domborzatot, és a kelet felé erősödő kontinentalitást.
A hazánk éghajlatára jellemző változékony időjárás az év folyamán bővelkedett rendkívüliségekben. Csaknem minden évszakban megdőlt néhány hőmérsékleti vagy csapadék rekord.
Tavasz
A tavaszi középhőmérsékletek az átlag felett alakultak.
Főként márciusban és májusban volt jóval enyhébb az idő a szokásosnál. A májusi fagyok ebben az évben nem okoztak gondot a mezőgazdaságban. A csapadék áprilisban mérsékelten, május első felében lényegesen elmaradt az átlagostól, ez nehezítette a szántóföldi zöldségfélék kelését és fejlődését. Május 28-án az ország néhány helyén (pl. a főváros délkeleti pereménél) hatalmas felhőszakadás okozott extrém csapadékot. "