A harmadik osztály kezdete sok szempontból nagy változásokkal indult. Egyrészt jöttek új tanulók, s a maximális létszámra (12 főre ) növekedett sajátos nevelési igényű osztályunk. Anna kollégám már világra hozta gyermekét, s Vele volt otthon, így egy új kolléga-egy másik Anna, akit viszont Pankának hívtunk lett másik tanítója az osztálynak.. Viszont ettől az évtől már nem volt pedagógiai asszisztensünk.
Az állandóságot jószerivel csak én képviseltem osztályomnak. Természetesen ezt az évet is beszélgetőkörrel, s a színválasztóval majd belőlük kialakított közös képpel kezdtük. Melyről fénykép is készült, s mivel színes nyomtatóink is volt az osztályban, így kinyomtatva az Életünk könyvébe került. Láthatóan ekkor maguk írták a kép alá, hogy ki melyik részét készítette. S az első napról írásos, fényképmásolatos bejegyzés is készült. Megjelenik rajta az ÚJ iskola is, de a nyári élmények sokasága, Balaton part, tenger part, erdei irándulássk, tábortűz, nádas. Jól mutatja azt a fejlődést is amit az elmúlt években megtettek, a képalkotás terén. Ez is felkerült természetesen a falra a többi évkezdős kép mellé.
Az őszi , "összeszokást segítő egy kisebb kirándulás emléke, Dávid rajzra az akkor 56-os villamosnak nevezett útvonal egy szakaszáról, mely jól ragadja meg azt a pillanatot, ahol a villamos befut a Hárshegy ölébe és szinte eltörpül a mellette magasodó hegy mellett.
Nincs pontos dátum, de egy őszi kirándulás a Budai várba, emlékét is őrzi az Életünk könyve. Bár írásos emlékezés nincs róla, de a képek jól mutatják, hogy siklózás erős érzelmi nyomokat hagyott bennük, s az is, hogy Görgey tábornok lovasszobra is nagy hatást váltott ki belőlük.
A következő bejegyzés, már decemberi. Pontosan a 2004. december 26-a Indonéziát érintő tenger alatti földrengés és szökőár dokumentációja. Nagyon megrendítette Őket is, és ezt a megrendültséget meg akarták őrizni az életünk könyvében is.
A következő bejegyzés egy iskolai programra történő felkészülés lenyomata. Minden osztálynak az volt a feladata, hogy készítsen valamilyen összefoglalót az egészséges élet témakörében. Freient-sen csomagoló papírra kezdtük az " ötletrohamot ", azaz mindenki leírta, hogy számára mi fontos ebben a témában. ( Freinet évtizedekkel megelőzte azt, amit ma brainstorming /ötletrohamnak neveznek, s a munkahelyek állapotának felmérése, fejlesztésére alkalmaznak világszerte. ) Majd az összegyűjtött fogalmakat csoportosítva, rendszerezve, összeállt egy 6 pontos összefoglaló, amely az osztály által benyújtott mű lett végül is. (s bár az későbbi bejegyzés lesz majd , elárulom, hogy nyilvános elismerést is eredményezett számukra.
Egy iskola életében mindig fontos pont a nemzeti ünnepekről történő megemlékezés. S már a tanítás megkezdése előtt vállalásos, vagy kiosztásos alapon megtörténik a konkrét osztály vagy csoport megnevezése.
Az új iskola új lehetőségeket is teremtett ebben is Egyrészt mert született egy olyan tér, ahova az iskola összes tanulója befért egyszerre, másrészt a szuper technikai felszereltségnek köszönhetően (minden osztályban számítógép körszerű programmal, internettel, nyomtató, s aki igényt atrtott rá projektorral, nagy kivetítő vászonnal . Nekünk is volt. Mindezek új dimenziókba tették a műsor színvonalát számomra, s így a tanév alakuló értekezletén elválltam az osztályunkkal létrejövő március 15-ei ünnepélyt.
A tanév elején természetesen a gyerekkel is megbeszéltem ezt a feladatot, lehetőséget számukra egy fantasztikus szereplésre , és nagyon lelkesen fogadták, majd a téli szünet után hozzá is álltunk a műsor összeállításának, szerepek betanításának, kellékek elkészítésének. Harmadikos tananyag egyébként is a 48-as forradalom és szabadságharc. S nem volt véletlen ősszel a Budai Várban tett sétánk, és a Történeti Múzeum 48-as kiállításának megtekintése sem, felkészítőként, inspirálóként volt betervezbe programunkba. vagyis az egész őszön, télen át , csendesen a felkészítés, felkészülés folyt a március 15-i műsorunkra.
A műsor nem volt hosszú, talán 15 perces, viszont a hatása annál nagyobb volt. A történelmi korba való "időutazáshoz" a gyerekek maguk készítették el a cilindelerek, huszárcsákókat és a zsirardi kalapot is.
Tökéletesen megtanulták a teljes szöveget mindannyian- így bárki be tudott volna "ugorni" a másik szerepébe is. Amire szerencsére nem került sor, mert teljes létszámban ott voltak az ünnepélyen.
Kihasználva a projektor használatának lehetőségét is, közben a falra vetített korabeli képekkel lefoglaltuk a gyerekek minden figyelmét, s hatalmas sikert eredményezett számukra szereplésük.
Külön meg kell említenem itt két férfi kollégámat akik a technikai részletekben rengeteget segítettek,s nem kevés érdemük van a műsor sikerében. (egyébként mindketten történelem szakos tanárok is egyben, s a későbbiekben Péter az osztályfőnökük is lesz felső tagozatban, s velük adják elő majd a harmadik . március 15-ei ünnepélyüket. hasonló sikerrel-)
A műsor olyan meglepetés és siker volt, hogy a következő héten az iskolagyűlésen egy rögtönzött igazgatói oklevelében/ dícséretben is részesült az osztály
Nagyon fellelkesítette őket az egész folyamat, amelyet saját szavaikkal így fogalamaztak meg az Életünk könyvébe