A TGV-vel tett fantasztikus utazás után egy hatalmas pályaudvaron találtuk magunkat, ahol a sínpárok száma minden korábbi ismeretemet felülmúlta.
Nézelődni azonban nem igen volt idő szerencsére, mert a jó szervezésnek köszönhetően hamar megtaláltuk azt a kisbuszt, ami a város szélén lévő táborba vitt bennünket. A szállás hely, meg minden egyéb körülmény igazán nagyszerű volt, hamar otthonosan éreztem magam a nagy parkkal bíró táborban.
A következő nap már munkával is telt. Szekciót - azaz nagy műhelyt választottunk magunknak. Kati barátnőm és én a környezet védelmi csoportba jelentkeztünk. (1992-ben ez még egyáltalán nem volt jelen a oktatásban). A fő nyelv az francia volt, de csoportunkban volt angolra fordító kolléga is - a lényeges dolgokat tekintve- s igen változatos nyelvi és földrajzi összetételű volt csoportunk. Ebben a sok nyelvű, sok kultúrájú csoportban kellett közösen megalkotni és megvalósítani a programunkat. Kíváló SAJÁT ÉLMÉNYŰ TANULÁS volt ez.
Megérteni másokat - megértetni magunkat (nyelvi nehézségekkel fűszerezve ) - és közösen létrehozni egy textúrát annak érdekében, hogy azt a teljes tábor elé tárhassuk majd a végén, bizonyítván, hogy meg tudtuk tervezni munkánkat és eredményes zártuk is azt.
Egy dologban mindenki egyet értet nyilvánvalóan, hiszen ezért választotta épp ezt a szekciót, mégpedig a FÖLD védelmének gondolata, szükségessége , időszerűsége.
A csoport tagjai -pedig véletlen szerűen jött létre- képviselték gyakorlatilag a bolygónkat, hiszen Brazíliától, Japánig , Afrikán át, Európa számos országán keresztül.
Le Marais Poitevin -335- La Venise Verte
Amikor nem kirándultunk vagy a környékkel ismerkedtem, akkor a délutánként bújtam a könyvtárat - amivel a szervezők felszerelték a tábort. Különböző iskolai újságokon, saját kiadású könyveken , feladat és munka lapokon(kártyákkal) ismerkedtem meg még jobban a Freinet módszer összetevőivel, lényegével.
Gyorsan elrepült az egy hét amit nagyszabású közös esttel zártunk, ahol minden szekció bemutatta mire is jutott.
Zárójeles megjegyzésem, hogy éppen 80 évvel ezelőtt 1933-ban volt az első nyári Freinet tanfolyam Franciaországban , e pedagógia iránt érdeklődőknek.
Zárójeles megjegyzésem, hogy éppen 80 évvel ezelőtt 1933-ban volt az első nyári Freinet tanfolyam Franciaországban , e pedagógia iránt érdeklődőknek.