Úgy 50- 60 évvel ezelőtt legalább is az nem volt kérdés, hogy kinek kell lerakni ezeket az alapokat, mert egyértelmű volt, hogy általános iskola első osztályában tanítónak. Mint ahogy ezt megelőzően 350 éven át is.
Ez mára már a felősség-áthárítás területe lett. A szülőktől kezdve, az óvónőkön át a fejlesztő pedagógusokig, sokfelé " megosztott" területe lett a "matematika oktatásában". S igaz az a mondás, hogy sok bába közt elvész a gyerek. Ha senkinek sem a felelőssége egyértelműen akkor mindig át lehet passzolni a nem-tudás tünetét másra.
Ez a bejegyzés kifejezetten azoknak a pedagógusoknak és szülőknek íródik, akik úgy gondolják, hogy bíznak magukban - elszántság, energia és becsvágy terén is , és maguk akarják az energiát befekteteni ebbe munkába, s nem hagyják másra ezt a fontos ALAP- LETÉTELT.
Garantáltan sok munkát kell belefektetni, viszont az eredménye nem egy hézagos, düledező matematikai ismeret lesz, hanem nagyon stabil, biztos alap, amire már felépíthető a matematika minden csodája, akinek ez lesz az útja az életében. Akinek meg "csak" hétköznapi szinten lesz szüksége a számok használatára, legalább mindenkor bízhat a a 2x2 józanságában.
Egy másik blogombam, már évekkel ezelőtt írtam erről, s a top-listán van azóta is. Gondolom nem véletlenül. hiszen a legtöbb gond az alapokkal van. Ezért egy részét bemásolom ide, de a teljes bejegyzés is az alábbi linken elérhető
https://diszcalkulia-lexia.blogspot.com/2012/04/szamfogalom-kialakitasa-regen-es.html
A tanítók enciklopédiája az 1900-as évek elején ilyen egyszerűen megfogalmazott,
lényegre törő módszertani útmutatást adott a tanítóknak !
Nem csoda, hogy tisztában is voltak azzal, hogy hogyan kell, milyen lépések sorozatával kell felépíteni egy szám (mennyiségi, absztrahált) fogalmát. Nem egyesek használatával, mások mellőzésével kedv szerint, hanem egymásra épülő, építő rendszerként.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjn5lxSDcID4Uv5l2iF4kZy1rI1y3oDP0BtDIf0WXx_Q1k9lTdWrPfVvldZn780bKcjeDXUo9s9H-WBNfd3m4QCQcwV1GMTTX6FOQfBI6cltc2zzpKmfRyX1Ybf86royR7Cgc4-eAZq49vt/w480-h640/image.png)
Cselekedtetés
fogalalomkialakulás ,
majd utána annak szemléltetésével és
változatos további gyakorlásával
létrejön a számfogalom.
A diszcalkuliásnak kinevezett tanuló esetében pont ez a folyamat hiányos, akár a kezdetétől vagy valamelyik fázisától van problémája a gyereknek.
Körülbelül 400 év óta. ebből bő 370 éven át azzal foglalkozott az oktatás kutatás - és irányítás, hogy hogyan lehet ezt a folyamatot minél hatékonyabbá tenni.
Comeniustól, (1592-1670)
Pastalozzin át (1746- 1827)
egészen dr. Beke Manó (1862-1946) egyetemi tanárig.
S kicsiszolódott
a természetes tanulást,
előrelépést követő
és leképező -folyamatrendszer!
(cselekedtetés, fogalomalkotás, gyakorlás, által eredményezett tudás egysége).
Nem is volt ezzel különösebb probléma egészen a 70-es derekáig. Jól átgondolt, egyszerű eszközök segítségül hívásával (golyós számoló, pálcikák, korongok ) egy év alatt a legszegényebb, vagy leghátrányosabb környezetből jövő diákok is elsajátíthatták - persze szakszerű tanítói vezetéssel- a 20-as számkört.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Cselekedtetés
fogalalomkialakulás ,
változatos további gyakorlás
Erre adok most sok hasznos, egyszerű , változatos, otthon előállítható , cselekedtető, fogalomkialakító, gyakorlást biztosító (akár régi használt játékok újrahaszosításával ) "JÁTÉKNAK" látszó tevékenységet. Nem ötletbörze, rendszer van benne. Minden egyes eleme a következő lépést alapozza meg. Nem öncélú játszadozás, -mégha annak is látszik- ALAPOK LERAKÁSA , a következő fokozat eléréséhez
Az 1 mint mennyiség.
Miből van egy ?
No ez a kérdés így biztosan nem érthető egy kisgyerek számára,de ha rákérdezünk, hogy hány Nap van az égen, tudni fogja, hogy mire is gondolunk az egyet illetően. S elkezdhetünk máris gyűjteni sokmindent amiből éppen egy van körülötte, rajta. Pl az orrát tekintve. S máris ott vagyunk, hogy van amiből viszont kettő van neki (szem , füle, karja stb) S van amiből viszont csak egy- Ez a beszélgetés megalapozza, hogy az, hogy valamiből egy van, az nem jelenti azt, hogy mindenre ez igaz.
S az is kiderül számára, hogy a " számok / mennyiségek" világához a szavak útján jutunk közel.
Itt most egy korábbi bejegyzésemet linkelem be. mert az első lépések megtétele nem változott gondolkodásomban , gyakorlatomban az eltelt évek alatt. Csak bővítettem, gazdagítottam, de rendszerében, felépítésben nem változtattam. Hogy milyen gyakorlatokkal bővítetettem az majd a következő bejegyzésben lesz látható.
A számoldal megtekintésével, átbeszélésével kezdődik az egész folyamat
Miből van egy a képen?egy fecske nem csinál nyarat a közmondás szerint.de jelez!.
egy szelet pizza sok gyerek kedvence,
egy lapát amin a pizza van
egy paradicsom,
egy retek ami egér formájú
egy szelet sajt
egy vízcsepp a levélen
egy földgömb amiből tényleg csak egy van a világon
egy házikó
egy gyerek aki tanul
egy fadarab amit sárkánnyá lehet változtatni festékkel
egy eper
és sok egyes szám kisebbek nagyobbak. színesek
Ha jól megfigyelte a lapot, fordítsuk le, és próbálja így felsorolni amit látott. Nem lesz teljes. lehet, hogy csak egyre emlékszik. Ez így természetes! De ha újra megnézni, és lefordítjuk, s megkérdezzük mire emlékszik, már többre fog emlékezni! Egyúttal -anélkül, hogy bármit is mondanánk- tudatosul benne, hogy a figyelmét jobban kell koncentrálni, mert nem mindegy mire emlékszik. Figyelem nélkül nincs tanulás. S tudatos figyelem kialakítása épp oly fontos, mint maga a tanulandó. Nem megy egyik napról a másikra. Kondicionálni kell, tanulni, gyakorlni kell ezt is ! De nem fegyelmezéssel, hanem olyan szituációk teremtésével amiben Ő nem érzi feszültnek magát . Ha ő csak magának számolhat el a kudarcával, az bőven elég hajtóerő. S meg fog tenni mindent azért, hogy legközelebb eredményesebb legyen. A tanulási , haladási, fejlődési vágy mindenkiben benne van. Hogyan tanulna meg megfordulni, felállni, járni, beszélni ha nem lenne valami belső fejlődési vágya? Ezt a fejlődési vágyat csak jegelni, lehet, előállítani nem , az iskolában, de az élet egészében is.
Érdemes a feladok végén. újra elővenni ezt a lapot, s elvégezni újra a megfigyelős. viszszaidézős feladatot. Egyrészt biztosan eredményesebb lesz, benne , mint korábban, de legalábbis nem lesz rosszabb és ez már önmagában pozitív visszacsatolás neki saját magának. ( s persze nekünk is). Másrészt erősíti, hogy a szándékos figyelmet tanulni. gyakorolni kell.
a munkáltató oldal (ami több lapon is folytatható)A felső részre a kivágott számjegyek kerülnekalá pedig képek amiken mindenből egy valami szerepel. Üzletek reklámújságai remekül használhatóak erre a gyűjtögetésre. S közben rögzül mélyül a mennyiség fogalma is. Ami az egynél triviális, de a későbbiekben már nem ilyen egyszerűen megoldható feladat lesz.
Fontos, hogy az általa választott képekre kérdezzünk rá! Nem az összesre feltétlen, de párra mindenképpen, hogy tudjunk beszélgetni a választása kapcsán arról ami számára fontos volt a döntéshozatalában. Miért épp azt választotta, mi tetszik neki benne?
Kapcsolatba kerülhetünk így az Ő világával. Ha látja. hogy érdeklődünk iránta, akkor bizonyosan javulni fog a teljesítménye is. Megerősítést kap, hogy ez fontos feladat volt, amit Ő teljesített is!