Számok varázsa: 1 (egy) fogalma

Az olvasás tanításhoz készített  Betűk varázsa mellé elkészítettem  1989-ben a számfogalom tanításhoz is  a tankönyvemet, mely a Számok varázsa  nevet kapta.
Ez is annyira  eltért a szokványos  felfogástól, hogy  nagyon nem is csodálkoztam, rajta, bár az Oktatási Minisztérium  elfogadta, engedélyezte, kiadót nem találtam hozzá. Így ez , mint a  betű tanító könyvem is,  csak  a diákjaimnak és nekem adott  örömet. Később mikor a budapesti  iskolában dolgoztam, s   én kaptam a  matematika  tantárgyat , ott is  ezt használtam a számfogalom és alapműveletek  tanításra az első osztályban. S remekül megállta  a helyét a különböző tanulási problémákkal  érkező  gyerekek esetében is.  Bizonyítva, hogy a  koncepcióm függetlenül a gyerekek  hátterétől, helyzetétől eredményes. Tudássá áll össze a befektett munka, gyakorlat,   a gyerekben.
 
A  saját könyvvé összeálló  munka folyamat ebben az esetben is nagyon egyszerű.
nem szükséges   hozzá más, csak
  • egy nagy alakú A4-es méretű  füzet, amibe a gyűjtések  megtörténnek
  • prospektusok, újságok
  • olló
  • ragasztó
A tízes  számkör  fogalmának kialakítása , 2  jól elkülönülő részben történik meg. Itt is, mint a betű tanításnál,  a  sorrendiséget tartva  adom közre.
 
Az  első rész - bár  semmiségnek  tűnik - nagyon fontos, és kihagyhatatlan része  koncepciómnak. Ugyanakkor ez igazán "munkás" rész. Számtalan  kereséssel, válogatással, s megint csak vágással, ragasztással. (ami egyfelől igazán fejlesztő   tevékenység) -  s ez is fontos,  azonban ami még ennél is fontosabb, az a figyelem ráírányítása a környeztünkben mindenhol előforduló, számba vehető mennyiségekre. A gyermek  környezetének egy  új szempontú megismerése. Ahol a tárgyak, élőlények  innentől már nem csupán nevekkel, hanem mennyiségekekkel, számossággal is  rendelkeznek.

Ez ez nagyon fontos  része a  számfogalom kialkulásának. (A beszéd és  a járás is több hónapnyi, akár  évnyi belső folyamat   eredménye, Nem hirtelen a  semmiből  egyszercsak megjelenő  dolog)  Tehát  nagyonn is fontos ez a  rész, s nem  csupán a számlálgatás miatt, hanem  a benne  lévő belső  agyi  folyamatok miatt.  Amikről igazán kevesen tudunk,  viszont ebben az első részben kis  betekintést  kapunk abba, hogy gyermekünk /  tanítványunk  hogyan  gondolkodik, mi fontos számára, hogyan érez ?

Választása  egy  többirányú döntéshozatal eredménye. Hiszen először  valmire  felfigyel, megszámolja, hogy megfelel -e az adott mennyiségnek?  Ha nem akkor  hiába vonzotta az adott  kép  folytatnia  kell a keresést,  és újra és újra  lejátsza a számlálás folyamatát, amely  a sok  - önkéntelen - gyakorlás során   rögzül.   S ez minden esetben sokkal több  számlálással jár, mint azt  gondolnánk, - vagy akár   feladatokban azt érdekessé vonzóvá tudnánk tenni a számára, hiszen ez  a belülről jövő működési rendszere.  Akkor, is ha ezt a belső munkát  nem látjuk, mert  a gyerek már csak a jó megoldással áll elő.

 Ugyanaz történik, mint a 3-4 éves kor körül a gyerekekkel, mikor maguktól elkezdenek  megszámolni környezetükben lévő dolgokat. Természetessé válik számára, hogy a mennyiségeknek van neve is. és  -elsősök lévén- jele is, amiket számoknak  hívunk, s ki tudunk mondani: egy, kettő három stb-. Ez az első lépcsőfok a számfogalom kilakításának útján.

 A műveletekkel  való megismerkedés és  a számjegyek írása  majd a  második rész  feladata lesz, viszont itt kap  alapokat arra  a gondolkodásra, amit majd ott, grafikai jellekel, számképekkel  kell azonosítania.

Tehát itt  is, -mint a  betűtanulásnál- először  megtanítottam  a gyerekeket arra, hogy megfigyelésekkel, gondolkodással , gyakorolással, döntésket hozva, jutnak napról napra  biztosabb  tudáshoz.
 
Én  a magánhangzók megtanítása után kezdtem el ezt  részt,   addigra természetessé vált számukra , a válogatós, ragasztós technika, így azzal már  semmi probléma  nem volt, hogy a  újságokból, prospektusokból az adott mennyiségnek megfelelő tárgyat / élőlényt tartalmazó képeket kellett  gyűjteni, beragasztani,.
 
Ehhez  minta is szolgált természetesen, az úgynevezett szám oldal, amit  én készítettem. Ezek a montázsok nagyon célzatosan, és tudatosan hatnak a gondolkodásra és érzelmekre is. Mintául is szolgál egyben, hogy szabadon, széles értelmezve lehet a  gyűjtési terület értelmezni. Egyénre szabottan.
 
Az első mindig a számoldalon látható képek megbeszélése volt, amelyet követett a gyerekek gyűjtő munkája.
Mivel legalább 6-8 megfelő  képet kellett begyűjteni, ezért ezek nem egy oldalra összesűríthetők voltak, több oldalt is elfoglaltak egymás után.S nem   készültek el  egy   tanórányi idő alatt. Tehát akár több napig is  ugyannak a mennyiségnek a számlálgatása  történt.  Itt  3 napot  fogok egy -egy mennyiséghez rendelni.(ami lehet kevesebb is vagy több is, attól függően, hogy hány nap alatt jön össze a  kívánt 6-8 elem) Minden esetre napi 30 percnél többet nem szabad ezzel foglalkozni, mert  a látszat ellenére ez igencsak fárasztó feladat. Hiszen állandó aktivitást, önellenőrzést, döntést tartalmazó időszak ez.
 
A számoldal  megtekintésével, átbeszélésével kezdődik az egész folyamat 
 

 
Miből van egy a képen?
egy fecske nem csinál nyarat a közmondás szerint.de jelez!.
egy szelet pizza sok gyerek kedvence,
egy lapát amin a pizza van
egy paradicsom,
egy retek ami egér formájú
egy szelet sajt
egy vízcsepp a levélen
egy  földgömb amiből tényleg csak egy van  a világon
egy házikó
egy gyerek aki tanul
egy fadarab amit sárkánnyá lehet változtatni  festékkel
egy eper
 
és sok egyes  szám kisebbek nagyobbak. színesek
 a munkáltató oldal (ami  több lapon is  folytatható)

A felső részre a kivágott számjegyek kerülnek
alá pedig képek amiken  mindenből egy  valami  szerepel.
 Kifújt tojásból könnyedén elkészíthető  a NAP is szórakozásként, pihenésként, csakúgy mint kreatívan egy fa ágból valamilyen  állat. (pl ilyen  sárkány,de bármi más ami a gyereknek  eszébe  jut róla)

Fontos, hogy a választott képekre kérdezzünk időnként rá. Nem az összesre  feltétlen, de   párra mindenképpen, hogy  tudjunk  beszélgetni a  választása kapcsán arról ami számára  fontos volt a döntéshozatalában. Miért épp azt választotta, mi tetszik  neki  benne.   Mamár  kiegészíthetjük ezt a  folyamatot azzal is- ha van digitális  fényképezőgép a családban-, osztályban, hogy  lefotózhatja, -vagy mi helyette- a kedvenc  játékát, és kinyomtatva  bekerülhet az adott mennyiséghez.
 
A körvonalas számba meg sok egyest lehet berajzolni, a keretei közt maradva. Egy színnel, vagy több színnel, kedv szerint. Fontos, hogy a rövidebb résznél kezdve ferdén fel egyenesen le. Ezt jó ha minden egyes  rajzolásánál kimondjuk nekik
Persze lehet, hogy kiszalad még a vonalból, de  nem baj. A valódi számjegyírás  csak a második részben kezdődik el számára.

 Használjuk bátran a XXI.századi "palatáblát" - a  mágneses rajztáblát is a  gyakorlására. S persze majd   második részben is.