Mint korábbi bejegyzésemben írtam, unokáimnak, korábban tanítványaimnak is, rendszeresen készítettem társasjátékokat. Az elkészítés is öröm, hiszen egyedi, személyre (osztályra) szól, és játék közben közelebb kerülünk egymáshoz, egy egy "feladat" teljesítéséhez. S nem elhanyagolható módon, felébreszti az alkotás ezen módját a "megajándékozottban".
A minap megintcsak tapasztaltam, hogy ennek az egyszerű ,
és örömteli munkának milyen pozitív eredménye van a gyerek szellemi fejlődésében, kreativitásában.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pár napja, mikor unokámmal töltöttem egy teljes délelőttöt ,
s egymást követték a jétékok az ő ötletei alapján,
egyszercsak azt mondja
a maga három és fél évével,
Gyere csináljunk utat a dominókból, és a piros tetejű ház lesz ahova elmennek babák!
Le is raktuk szépen sorban a dominókat, végére beállította unokám a házat.
Elővett 4 dupló figurát, és egy dobokóckát.
Dobni fogunk és annyit lép a baba amennyit dobunk!
Te melyik babákat választod? - kérdezte,
s már kezdtük is játékot
. Kértem, hogy az én bábumat is léptesse ő,
mert elég távol volt a kezdőpont nekem,
s ő ezt örömmel teljesítette is.
Dobtunk, léptünk, szabályosan, ahogy az a "nagykönyvben meg van írva"
Nem arról szólt, hogy ki győz, ki ér be elsőnek?,
Hanem hogy mindenki beérjen!
Már hónapok óta nem játszottunk azzal amit egy évvel korábban én készítettem neki. Már mások érdekelték "kijátszotta magát vele" gondoltam, - Így elő sem vettem ha együtt voltunk. S lám most Ő megalkotta és kivitelezte a saját verzióját! "Játékláblával", kellékekkel és szabállyal együtt! S míg egy évvel korábban én azzal a céllal a készítettem, hogy megtapasztalja, sőt élvezze, hogy a játékszabályokra lehet támaszkodni, s azok betartása eredményességet, örömet hozhat, most Ő a számok egymás utáni sorrendjének gyakorlásásra épített fel egy hasonló játékot.
Még egyszer lejátszottuk a játékot, s aztán jött valami teljesen más játék.
A "játéktáblánk" megtette a feladatát, és szépen mehetett minden eleme külön , külön, a helyére.
Én meg nagyon boldog voltam, hogy bepillantást nyerhettem, abba, hogy az egy évvel korábban készített játékom, hogy él tovább Őbenne, hozzáadott az Ő életéhez valami jó dolgot!
A tanító munka nagyon szép munka, s nap mint nap látjuk is a felszíni eredményeit (reakciók, dolgozatok, feladatmegoldások kapcsán, de, azt, hogy a munkánk , a személyiségünk mit ad pozitív vagy negatív szinten a gyerekeknek, arra nagyon kevés rálátásunk van. Holott ezek sokkal fontosabbak, mint a dolgozatok, számonkérések eredményei, amiket látunk a felszínen. S melyek ráadásul nemcsak látszólagosak de pillanatnyiak is, és semmik ahhoz, ami tudásá alakul a gyerekekben , rólunk, a személyiségünkről. Sajnos a pedagógusképző intézményekben pont ennek a fontosságáról sem esik szó. Mint sok más dologról sem, ami igazán lényeges ezen a pályán.