Jött egy e-mail a minap, hogy a Magyar Pedagógia Társaság meghív, új könyvének bemutatójára és egyben a nekem járó tiszteletpéldány átvételére.
El sem tudtam képzelni, hogy miért, hiszen már évtizedek óta nem írok a szakmai folyóiratokba. Egyedül a Freinet blogomban vagyok jelen szakmai gondolataimmal, Utóbbbi időben ott is ritkán.
Örömmel és kíváncsisággal elmentem a megjelölt helyre. (A tanítóképzés budapesti centrumába a Kazinczy utcába.) Ahol egyébként sosem jártam még életemben, hiszen almamáterem a Zsámbéki Tanítóképző Főskola volt. Az is levelező tagozaton, az oly sokszor hallott kontraszelektált képesítés nélkül tanítók, egyikeként.
Az igazi műhelyem azonban az Oktatáskutató Intézetből kiinduló Pedagógi Műhely volt, melyből kifejlődött a sok irányzat egyikeként a Freinet műhely is.
Egy szakmai kiadványban megjelenni , olyan mint egy rangos díj, a mi szakmánkban! Különösen, ha egyszerű, -minden fokozat, titulus nélküli tanító az ember, aki csak teszi dolgát , s nem tör posztokra, rangokra.
Nagy öröm volt elsőként régi ismerősömet Trencsényi Lászlót megpillantani, a szobába lépve, . Régen találkoztunk, bő 10 éve is van, egy tüntetésen, s legnagyobb megleptésemre, tudta, hogy ki vagyok, a nevemen szólított, mikor ráköszöntem! Azt gondoltam, hogy csak én tudom, hogy ki Ő, és ő már nem emlékszik rám. Több szempontból is meghatározó alakja ma is a pedagógus képzésnek.
Egyrészt az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájának témavezetője,
a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke
és a Tanítanék mozgalom alapítója.
https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=199
Örömmel üdvözölt, s bár nagyon rég nem találkoztunk, újra úgy beszélgettünk, mintha csak pár hete hagytuk volna abba. Kíváncsisága, a másik felé fordulása semmit sem változott
S megtudtam azt is, hogy miért is kapok én tiszteletpéldányt a Tanúhegyek II. kiadványából.
Még 2 évvel ezelőtt, a teljes lezárások idején egy egyetemi hallgatónak azzal segítettem , hogy szakdolgozat témájához kapcsolódóan vállaltam, hogy videón keresztűl felvett intúrjút, beépítheti szakdolgozatába. Megtisztelőnek éreztem, s örömmel válaszoltam kérdéseire. Azóta diplomázott, s ez az interjú került közlésre a Magyar Pedagógiai Társaság kiadványában. Sok más kollégával készült interjúkötetben.
László elmondta a mostani találkozásunkkor, hogy nagyon örült, mikor tudomást szerzett erről a szakdolgozatról, s a benne megjelent interjúról, mert Ő személy szerint fontosnak tartja, hogy maradjon fenn, legalább a neve Freinetnek a magyar pedagógiában, maradjon nyoma az utókornak , hogy a rendszerváltás körüli időkben, -és még utána is bő 10 évig- milyen jelentős pedagógiát megújító, gyerekközpontú irányzatokat működtek.
Én ezt nagyon nagy megtisztelteésnek érzem, olyan számomra, mintha valamilyen kitüntetést kaptam volna, hiszen már 10 éve nem is tanítok.
S az iskolákból manapság még az írmagját is próbálja a KLIKK kiírtani azon tanárok munkaletőségeinek, akik felszólalnak a diktatórikus, agresszív pedagógia irány ellen. Remélem nem sikerül, s persze a magam eszközeivel támogatom is a kollégákat ahogy csak tudom.
A jövő generációjának oktatása, nevelése a párbeszédre, a másik tiszteletére, meghallgatásra kell, hogy alapuljon. A Freinet pedagógia pont ezt képviseli a mindennapi gyakorlatában. Ez a lételeme.
A szabadság megélésének - de nem a szabadosság eltűrésének - pedagógiája, s nyílván nem sorolódik az autokrata pedagógiák közé !
Az interjú teljes hossza 35 oldal. Nagy megtiszteltetés nekem! Köszönöm elkészítőjének Eredics Ágnesnek, Gombocz Eszternek (Ágnes tanárának az egytetemen) és Trencsényi Lászlónak , aki felfigyett rá és a közreadását szorgalmazta.
