Írásilag is okoz némi nehézséget azzal, hogy épp ellentétes irányba halad, mint a c, d, g. Viszont sok olyan szóval bővül általa a gyakorlási lehetőség ami kellemes, ismert fogalmak számukra.
Így használjuk ki ezt a lehetőséget, egy kis "pihenésre-gyakorlásra" azzal, hogy több napot szánunk a másolás, tollbamondásos gyakorlatoknak. az utolsó nagy egység előtt. Elegendő szó áll rendelkezésre a változatos gyakorlatokhoz.
Az olvasás és írás tanulás nagyon fontos állomása, amikor a gyerek ráébred arra, hogy ő maga is képes leírni - minden külső segítség nélkül - amire gondol . Ennek példája, ez a feladat nélküli, a tudás öröméből fakadó szabadszöveg és szabadrajz is. Amikor tanítványunk már ennél a fázisnál tart, megnyugodhatunk, jól végeztük addigi munkákat. Elindult a saját szövegírás útján. Készség szintű betűismerettel, ami természetesen az olvasási technikájában is jelentős előrelépést eredményez