2013. július 31., szerda

lL betűvel ismerkedés

negyvenkettedik nap
lL betű
ismerkedés


Három  mássalhangzó és az összes  magánhangzó ismeretével látványosan megemelkedik az értelemmel bíró szavak száma. Kezdenek feleslegessé válni  az értelem nélküli betűkapcsolatok olvasásának gyakorlása.
A tanulási folyamat már  begyakorlott, - minimális  segítséggel - önálló  betű tanulásra  is képessé  váltak tanítványaink. Már nem jelent akadályt számukra  egy-egy új betű megtanulása, hiszen birtokukban van a módja, és gyakorlata.
 
Tapasztalatom szerint innentől már inkább egy kicsit visszafogni kell őket- hogy ne  akarjanak minden  nap új betűt (félig) megtanulni, s  legalább  2 napot szánjanak még rá . 
Azért az lL betű még  megkapta a 3 napos  időtartamot,  de  a későbbiekben már  2 napra  csökkentettem az új betűk közti távolságot, azonban ha kellett,  megtoldottam 1-1  nappal (p, d,  t, f, esetében)
 
Montázskép a kezdő lépés most is. Igazán nem nevezhető nehéz betűnek grafikailag , leszámítva  azt az "apróságot", hogy a  kis "l" nagyon hasonló,- illetve  betűtípustól függően akár egyező is- lehet  a nagy  rövid I-vel.
Mivel a nagybetűk tanítása  során  folyamatosan hallották, hogy emberek neveinél használjuk és csak a  szó elején. azért nagy  gondot nem okozott számukra   pl. a ló olvasása.
 
 
 
 
 
 A második lépés most is  a szógyűjtés a képről és a  ismereteik  alapján is.
 
léggömb
lufi
léghajó
lepke
levél
labda
láb
lovas
lovagol
liba
 
Folytatva  mindazzal ami nekik eszükbe jut (levegő, láda, lap, Lilla,  lila stb)
 
Feladat marad  továbbra is a kis és nagy lL  betűk keresése újságokban  vagy betűlapból történő kivágása és beragasztása.
 
Mint látható is a  képen, itt remek alkalom nyílik szita és fogkefe-festék felhasználásával egyszerű szitanyomatok készítésnek megtanulására, gyakorlására, valamint a pontozott kép összekötésével lepke rajzolsra, színezésre.
 
Eddig még nem igen beszéltem az eredeti  munkáltató lapjaim feladat tipusairól.
 
Az 1. gyakorlat a már szokásos egyszerű olvasó gyakorlat jelzése- Amelyet a minden nap  kiegészítettem  új és új  olvasási gyakorlatokkal, mint ahogy azt itt rendre közre is adtam.
 A 2. gyakorlat azoknak a gyereknek készült , akik már úgy jöttek iskolába, hogy valamelyest tudtak olvasni, de az még nem volt  teljes  a tudásuk. Nekik össze kellett kötni a szótagolt és nem szótagolt  szóképeket. Ugyanakkor ebben  lehetett bekarikázni az ismert  betűket  is
A 3. gyakorlat pedig azoknak szólt akik  úgy kerültek be az iskolába, hogy már tudtak olvasni, s az értő olvasás ellenőrzését szolgálta. Másoknak pedig adott betűk megjelölésére  lehetett használni.
 
Ez volt az elképzelés, amire  mire  felépült  a könyvem.
 
A gyakorlatban jól látható volt, hogy az 1. feladatokból sokkal több variációra van szükség, amivel itt ki is pótoltam  a napi feladatokat.

Ehhez a betűhöz is van saját  rajzolású, színezésű betűlap. " lL  "kiszínezése, saját kép megrajzolása  a keretbe. A szavak alá az "l" betűk beragasztása. valamint rajz készítés a szavakhoz /vagy képek beragasztása. Az alábbi lap illusztráció, az a hatékony igazán ha  a saját  gyűjtésük kerül a lapra. akár kézzel írva-
 
 
Olvasás gyakorlat. Itt már  fordított  a helyzet mint korábban. Az értelemmel nem  bíró betűkapcsolatokból van a  kevesebb
 
 A tapogatható betűket se szabad  kihagyni!