harminchatodik nap
mM betű
ismerkedés
Elérkezett a mássalhangzók tanulásának ideje. Talán egyetlen olvasás tanítási rendszer sincs , amely nem az "m" betűvel kezdené ezt a folyamatot. Ma-ma, az első szó ami kialakítható, s érzelmileg ez nagyon is sokat jelent egy kisiskolás számára.
A betű jellemzése nem jelent különösebb problémát. "Két kapu " együtt, ez az egyetlen "3 lábú betű ", és hasonló magyarázatokat lehet olvasni , hallani, amivel megkönnyíthető a betű megtanulása.
Én kicsit máshonnan közelítettem ehhez a problémához. Nem a képi megjelenése, formája az, ami igazán gondot okozott a gyereknek, hiszen eddigre azt már megtanulták, hogy a betű alakját sokféle képen rögzíthetik.Az igazi nagy problémát a hang megszólaltatása okozta.
Ezt nem lehet csak úgy kiejteni, megformálni mint a magánhangzókat. Ahhoz tudom hasonlítani ezt a helyzetet, mint amikor az ember álmában szeretne mondai valamit és nem jön ki hang a száján- Ez sokszor annyira nyomasztó érzés, hogy még az ébredés után is jó ideig felidéződik, megmarad.
Nagyon hasonló szituációban találja magát a gyerek, mikor a mássalhangzók megszólaltatásával kell megbirkóznia. S kivétel nélkül mindegyik mássalhangzót először az "ö" hanggal szólaltja meg, hiszen ez az a hang, ami már attól létrejön, hogy kis rés keletkezik az ajkak között. Ez a természetes módja.( mö, cö, dö, fö, gö, tö, stb..)
A mássalhangzó tanulása tehát többlépcsős folyamat, s nagyon is kognitív folyamat. A természetes megszólalás ellenében, tudatosan kell a száj nyitását egy adott magánhangzó megszólaltatásához irányítani, hogy abból, ma ,mó, mú stb legyen.
Két jól bevált út áll itt rendelkezésre. Az egyik az adott másssalhangzóval kezdődő szavak vizsgálatával rámutatni, arra, hogy a kezdőbetűhöz kapcslodódó magánhangzóval tudjuk kimondani- Például szótagolásnál. Itt gyakorlatilag megtanulja a diák, hogy milyen variációk lehetnek (ma, me, mo, mi, mú stb)
A másik lehetőség az, hogy a mö-ből kiindulva hogyan lehet tudatosan azt a hangkapcsolatot létrehozni amit a betűkép mutat.
Én ez utóbbit választottam, ami az elején talán kicsit több energiát igényelt tőlem, mert mindenkivel külön bejártam a tanulás ezen szakaszát, de ez megtérült . Négy-öt újabb betű után már maguktól is képesek voltak az önálló betűtanulásra.
Ha segítünk abban, hogy a önkéntelen "ö" helyett gondolják át, figyeljék meg alaposan, hogy milyen magánhangzót látnak és tudatosan azzal nyissák ki a betűt, önálló tanulásra lesznek hamarosan képesek e téren is.
Egy kicsit előre szaladtam azonban. A tanulás folyamata itt is a szokásos úton kezdődött:
- kép oldal megnézése, megbeszélése, hogy mi látható rajta
- majd felidézése a látottaknak
- a mM betű alakjának rögzítése,
- betűkeresés, kivágás, beragasztás a megjelölt helyre
- a kapcsoldó raj elkészítése, beszínezése
Itt is , mint az előzőekben a képanyag olyan szavakat tartalmaz ami egyértelműen "m" -el kezdődik. valamint a nagy és kisbetű több alakban, színben is megjelenik a montázson.
Az elmúlt 20 év alatt egy kép (magnó kazetta) már avittá, ismeretlenné is vált., a többiek azonban használhatóak még ma is.
- mosógép
- málna
- madár
- mogyoró
- méz
- méhecske
- medve
- motor
- mókus
- majom
- mogyoró
- mosdó
- mikulás
a szógyűjtés bővítendő még azokkal a nevekkel is amelyek a gyerekek számára ismert (Mónika, Márta, Marci, Márton, Miklós stb.)
A szó gyűjtés után most is a betű két alakjának kiválogatása, beragasztása következik, a munkalapon, csakúgy mint a pontokkal körbe rajzolt maci pontjainak összekötése, színezése. Valamint a tapogatható betűkkel még inkább mélyíteni tudásukat.
A mássalhangzók nagy része az évek során elveszett a sokféle használat során. Gondolkodtam azon, hogy újra legyártom , hogy illusztrációként ide betehessem. De végül azt a kompromisszumot hoztam meg magammal, hogy a kép úgysem használható semmire ez esetben. Így a továbbiakban térhatású betű képekkel jelzem majd a tapogatható betűket.
A szó gyűjtés után most is a betű két alakjának kiválogatása, beragasztása következik, a munkalapon, csakúgy mint a pontokkal körbe rajzolt maci pontjainak összekötése, színezése. Valamint a tapogatható betűkkel még inkább mélyíteni tudásukat.
A mássalhangzók nagy része az évek során elveszett a sokféle használat során. Gondolkodtam azon, hogy újra legyártom , hogy illusztrációként ide betehessem. De végül azt a kompromisszumot hoztam meg magammal, hogy a kép úgysem használható semmire ez esetben. Így a továbbiakban térhatású betű képekkel jelzem majd a tapogatható betűket.