huszadik nap
üÜ-űŰ betű
ismerkedés
Blattolás
au úa oú ui iá oá úu ai íi öi uó úö áu iú öi uá ői íá öi úő stb...
Ez eltelt négy hét után most már igazán a magánhangzók tanulásának finisébe értünk.
Mi minden történt eddig a gyerekek tanulási útján!
Megtanultak hangokat kiválasztani a szavaikból.
Megtanulták az eddigi magánhangzók tudatos képzését.
Megtanultak betű kapcsolatokat összeolvasni.
Megtapasztalták, hogy vannak értelemmel és önálló
értelemmel nem bíró betű kapcsolatok
Mind elengedhetetlen tudás - s nagy könnyebbség lesz majd- a közeljövőben meginduló mással hangzók tanulásakor.
De térjünk vissza mai betűnkhöz, az üÜ-űŰ-höz!
Az uU betűhöz képest egy kicsit engedni kell az ajkak zártságából. S ez a kis változás megjelenik természetesen a betű képben is a két ponttal illetve két vesszővel. Viszont a kis és nagybetű közti különbség nagyrészt a méretbeli különbségként rögzítendő, ami minden képen könnyebbség.
Móra Ferenc Zengő ABC-jéhez képest meg se próbálkoztam az ürge képpel, hiszen ezt mamár nagyon kevés gyerek ismeri fogalmi szinten.
Így maradtak a XX. század vívmányai, amik viszont Móra idejében még elképzelhetetlenek lettek volna, ma meg természetes ismeret már az űrhajó, űr utazás, vagy az autó ülés a gyerekeknek.
nagyon jó ismeret terjesztő könyvek is vannak e témában már az óvodásoknak is. Úgyhogy indíthatjuk akár ilyen könyv nézegetésével, beszélgetéssel ebben a témában
Szó gyűjtés
ülés
ül
űrhajó
űr repülő
űr
üveg
A mai rajzolós feladat épp ezért egy űrhajós pontozásos körvonalrajzából egy saját űrhajós megrajzolása, beszínezése-
A betűk gyűjtése és beragasztása is ehhez kapcsolódik. Az űŰ-k helye az űrhajós köré, az üÜ-k a ülő kislány köré kerülnek.
Minden alkalommal találkoztam azzal a problémával, hogy at anulás ezen fázisában gyakran keverték a gyerekek egymással az o.ö, u.ü , ó,ú,ű betűket.
Az elképzelhető összes variációban.
Ha egyéni betűlap készítésre nincs idő-mód akkor anyomtatott változat is megteszi
A sok gyakorlás ezért elengedhetelen, csakúgy mint a betűk taktilusos elmélyítése .
Még egy kis versikét is mondogattunk tévesztéskor- volt akinek épp ez volt a segítség- .
az o és ő mindig zárt
az u és ú felül nyitott
Mindenképpen beszéljünk az első magyar űrhajósról Farkas Bertalalanról
http://hu.wikipedia.org/wiki/Farkas_Bertalan
http://www.picsearch.com/bertalan-farkas-pictures.html
Ha lehet nézzük meg a Közlekedési Múzeumban kiállított leszálló egységet is.
S ha már az üvegről volt szó a szó gyűjtésben egy másik hírességet is mutassunk meg a gyerekeknek Varga Bencét aki glasso művész
http://www.youtube.com/watch?v=wu4VPvoR4P4&list=UUQ3BrgqlkY3UMWP7t2Kp6sg
http://parentia.hu/cikk/jatekok/1585-zenelo-poharak