- új fogalmat akartam érthetőbbé tenni, s ezt maradandó formában rögzíteni is , hogy bármikor, elővehető, újra olvasható legyen a gyerekek számára
- vagy amikor a gyakorlását akartam egy kicsit színesebbé, érdekesebbé, élet közelibbé tenni.
Munkakártyát készíteni önmagában is jó dolog. Alkotási folyamat. A kép keresésétől, a ráírt szöveg megfogalmazásán át végig. A napi tapasztalatok átgondolásából jön létre, hiszen az ott felmerülő problémák megoldására kíván segítséget adni.
Ezekből mutatok be most egy párat.
Ez egy játszós munkakártya, amely használható egyedül és csoportosan is. A számok egymás utániságának sorrendjét és a sorszám fogalmát is gyakoroltatja, de az olvasás gyakorlására is szolgál.
Egyszerű lánc-szóalkotás, csak itt nem kitalálni, hanem megtalálni kell a következő szót. Ami egyfelől betű keresést is jelent, másrészt a szavak elolvasása révén olvasás gyakorló feladat is. Több megoldású lehet, bár azonos 50 szó olvasásából áll, de azok sorrendje, helye más és más lehet.
Ez a két munkakártya a geometria témakörből, négyzet -téglalap és háromszögek alakjának, fogalmának rögzítésre szolgál, összekapcsolva egy montázs készítéssel.Már első osztályban is jól használható. De két év múlva emlékeztetőül elővéve, már a rajz tantárgyhoz kapcsolható emlék és élmény kép lesz a az épített környezet témakörében, vagy a XX. sz. festészeti irányzatokhoz (kubizmus)
Ezt a munkakártyát egy tanulóm kreativitása hozta létre. Meg akartam őrizni általa tanítványom nagyszerű ötletét. A gomb varrás tanulása , gyakorlása során a felvarrt gombját kiegészítette rajzzal. (Bal felső sarok) Ez késztetett képek keresésre, és ennek a munkakártyának az elkészítésre. A varrás folyamata azért nincs rajta ,mert azt meg kell mutatni a gyereknek.
Ezek már kombinatorikai feladatok különböző szinteken Míg az elsőt akár egy hat-hét éves is el tudja végezni, a telefonos már harmadikos vagy negyedikes szintnek megfelelő.
A szorzás fogalmának megértésére készített munkakártyák, amelyek viszont nagyon fontosak, mert egy feladat értelmezése múlhat rajta, hogy valamit 5x4 vagy 4x5 nek írunk le. Holott eredményét tekintve ugyanazt kapjuk. Viszont egy szöveges feladatban nagy jelentősége van pl. a sor vagy oszlop szavaknak. S ha a gyerek nem látja "maga előtt" , az olvasott szöveget képi szinten, az értelmezése félre csúszhat.
Ez a "ház" , adatközlő munkakártya, amely bármikor elő vehető volt ellenőrzésre
Az egyik kedvencem amit matematika témára készítettem. A gyerekek is nagyon szerették a hattyúk, meg a párás kép miatt. Balatont idéző, s e miatt sokat vették kézbe is. Feladatát tekintve viszont az irányok gyakorlására szolgál, összekötve számlálással.
A harmadikos tananyag több területét sűríti magába ez az egyetlen munkakártya. Pontos szövegolvasás és szövegértés szükséges a jó megoldáshoz. (bár választható volt belőle, csak az utolsó, pirossal írt, gyakorló rész is.) A többi feladat a törtek ábrázolásáról, és számolásáról szól.
Ez egy elsős munkakártya. Mivel már tudtak olvasni amikor a szöveges feladatokat vettem velük, így természetesen nekik maguknak kellett elolvasni a feladatot. Az értelmezésben csak az után segítettem ha egyedül megbírkózott az olvasással. A feladatok itt nem különösebben nehezek, hiszen csak számlálgatásból állnak, meg azok összehasonlításából.
Azonban, az út, a feladat elvégzéséig végigvezeti a tanulót a szöveges feladat fontos részein.
Elolvasás, annak értelmezése, megértése, számolás (itt számlálás) megtétele, és a válasz megfogalmazása.