Életünk könyve 2001-2006. 2.rész.

Az első  félév  egy  igazán jól sikerült   karácsonyi    műsorral ért  véget, melyet  Anna  kollégám talált ki  , és tanított be. Új színt  hozva az iskola   korábbi  műsorai  közé. Akkor   ugyanis  még az volt  szokás, hogy karácsonykor  minden osztály  szerepelt egy rövid kis jelenttel.  Később ez a szokás  elmaradt, és egy  kiválasztott osztály kapta  meg a szereplés  jogát. Nagy sikere volt, mind  a gyerekek és mind a  felnőttek körében. s ezzel letette  névjegyet  az osztályunk. Újak voltunk  az iskolában, s újak  voltak a többiek számára megoldásaink, értékrendünk is. Kihozni minden gyerekből a legtöbbet. Ez  volt  az elvünk- végig  míg együtt dolgoztunk. Nem  igazán foglalkoztunk azzal, hogy a  szakértők mit írtak a gyerekek  papírjaikra, bevettük minden   energiánkat  és tudásunkat  abba, hogy  mindannyian  egyre magasabb és magasabb  szintre  jussanak. S ennek igen hamar meglátszottak az eredményei  is. Sokkal jobban  teljesítettek mint az előttük  járó osztályok  az adott időszakban, s a  két  évre  tervezett elsős  tananyagot hiánytalanul. sőt át-át  kacsintva már a másodikos  területere   abszolválta  az osztályunk. Jutott mindenre  bőven idő.  a problémás  területek megértésére, a kellő gyakorlásra  a rögzüléshez. S mindemellett sok  közös   tevékenységre.


A félévi bizonyítványosztás környékére  esett Anna  kollégám   zseniális ötlete. Szervezzünk  mackó kiállítást.Az alapját  egyrészt a   napi rendszerességgel megjelenő különböző plüss állatok sokasága   adta. Másrészt az is, hogy megmutassuk, hogy a  mi gyerekkorunkban  milyen  kedvenc  mackóink voltak., s ezzel tematizálta is Anna  a  gyűjtést. Próba- szerencse  alapon  belevágtunk.  Az eredménye, sikere  aztán minden   képzeletünket felülmúlta.




A gyűjtés és kiállítás is  egyben az osztálytermünkben  jött létre- ami mellesleg megjegyezve igazán kicsike  volt. S meglepődtünk, hogy milyen sikere  volt.  Felnőttek: kollégák, szülők  féltve őrzött   mackóikat  hozták be, s mondták el  hozzá  fűződő élményeiket. Nagymamáktól örökölt igazi régiségek is bekerültek,  valóságos  kis  mackómúzeum jött össze pár nap  alatt. nem volt   fényképezőgépünk a macik megörökítéshez, ezért  rajzban  próbáltunk megőrizni  párat  belőlük az Életünk  könyvében. A 13 évvel későbbi osztálytalálkozón  is  felelevenítődött ez az esemény.S néhányan emlékezték is rá.

A kiállítás épphogy csak véget ért  jött a másik  nevezetes  osztály esemény a farsang, s a jelmezeiket  már lelkesen rajzolgatták az életünk könyvébe  megőrzésre.






A  napi beszélgetőkörök  egyre  inkább megerősítették  Őket abban, hogy  ez az egész iskolásdi Róluk szól, s  elkezdték megörökíteni  már nemcsak a "nevezetes" eseményeiket, hanem azokat az élményeket amelyek számukra a valamiért  fontosak voltak.  Így megőrződött, hogy  2002 május  5-én -vasárnap-  fürdőruhás  meleg idő volt, vagy, hogy  a felmérésben már egyedül olvasták el a feladatot. Ami  igen  fontos  dolog egy  egy  elsős  gyerek életében. Mérföldkő jellegű! Vagy  az, hogy Anett  külön kis  olvasókönyvet készített  magának, ami  mindenképp a tanulás  hatalmas szeretetéről, és eredményességéről  is  szól. A birtoklás öröméről, hogy most már  önmaga is  bír a betűtanulás  csínjával -bínjával. vagyis  minden  szakvélemény ellentétben -ami tanulási   nehézségeit taglalta, pontosan ugyanúgy " működtek" mint  bármely más elsős  tanuló.








Az évet  egy közös iskolai   kirándulás   zárta  , s bár terveztük, hogy majd  rajokban, szabad szövegekben megörökítjük az élményeket, már nem  volt  rá energiájuk , így erről csak azok a  képeslapok   maradtak emlékbe, amelyeket közösen  választottunk   az Életünk  könyvéve.




 
Utóirat:   Csak úgy, kíváncsiságból  beírtam az imént a google  keresőbe, hogy 2002. május 5.-e  időjárás. Kaptam rá adatott. Ha nem iskonkrétam május 5-re,csak májusra. Érdekes!
 
"Magyarország időjárása 2002-ben (1.)
Eszköztár: 
 
A 2002-es év az átlagnál melegebb, kissé szárazabb volt. Az országos évi középhőmérséklet 11,4°C volt, amely 1961 óta a harmadik legmelegebb évnek bizonyult. Szeptember, október és december kivételével a havi középhőmérsékletek a sokéves átlag fölött alakultak.
Az 1961-90-es középértéknél 5%-kal kevesebb, országos átlagban 570 mm csapadék hullott. Az éves csapadékösszeg területi eloszlása a szokásos módon egyaránt mutatja a domborzatot, és a kelet felé erősödő kontinentalitást.
A hazánk éghajlatára jellemző változékony időjárás az év folyamán bővelkedett rendkívüliségekben. Csaknem minden évszakban megdőlt néhány hőmérsékleti vagy csapadék rekord.

Tavasz

A tavaszi középhőmérsékletek az átlag felett alakultak.
Főként márciusban és májusban volt jóval enyhébb az idő a szokásosnál. A májusi fagyok ebben az évben nem okoztak gondot a mezőgazdaságban. A csapadék áprilisban mérsékelten, május első felében lényegesen elmaradt az átlagostól, ez nehezítette a szántóföldi zöldségfélék kelését és fejlődését. Május 28-án az ország néhány helyén (pl. a főváros délkeleti pereménél) hatalmas felhőszakadás okozott extrém csapadékot. "