Mostegy versike megtanulása, a hozzá kapcsolódó szómagyarázatokkal, és egy pontozott rajzocska összekötése, kiszinezése ez a plusz. .Ez utóbbi a többi betűnél is benne lesz szintén a feladatokban. Két napnyi anyag ez, de lehet 3-4 is ha ha szükséges. Gyereke válogatja.
A fényképeket praktikus word-be lementeni és úgy kinyomtatni.
Ez szabadon megtehető, ugyanakkor a módszer , az összes tartozékával együtt
szerzői jogvédelem alatt áll, így
kereskedelmi forgalomba nem hozható ,
csak magáncélra használható!
1-2. Montázs megnézegetése, visszaemlékezés a látottakra, és beszélgetés a képek kapcsán.
3. Megbeszélése annak, hogy ennél a betűnél valóban a mérete (illetve a szóban elfoglalt helye ) szerint használjuk a kis és nagy oó-betű kifejezést. Vagyis teljesen mást értünk itt, a kis és nagybetű fogalmán, mint az aA vagy áÁ betűk esetében. Ez nagyon fontos! Mint ahogy az is, hogy bár itt a betűkép ugyanaz, de ami az aá esetében a vessző következében új hangot is eredményez, itt csak a kiejtés hosszában jelenik meg.
4. Bemelegítő gyakorlatként, kezdjük itt is a már tanult betűk 2 sorba rendezett felolvasásának meghallgatásával. FONTOS Ne legyünk engedékenyek a pontosságban. korrigáljunk, olvastassuk újra.
5-6-7-8.Betűk kivágása újságból vagy betűlapból és beragasztása a két egymás alatti sorba. (oroszlán, óra sor). Az latta lévő szavak értelmezése, ponttal jelölése az oó betűknek, és rajz készítés a szavak alá. Körvönalazott betűk színezése, és saját oó betűre emlékeztető rajz a téglalpba melléjük.
9. A következő lapon soronként az, oó betűk leltározása a mellette lévő kék területre, majd az összes betű hangos felolvasása részéről.
10. Két betűs betűkapcsloat olvasása, Törekedjünk, arra, hogy pontosan olvassa. Inkább lassabban, de pontosan.
11. A következő napban nagyrészt az olvasásé a főszerepe, bár itt is van egy kis monotoniást megtörő feladat. Láthatóan kiegészül hárombetűs kapcsolattal is, ami meglepően nehéz lesz számára. Ebben nem is kell törrekednünk a tökeletességre. ez csak szoktatás ahhoz, hogy megtanuljon hármas betűegységekben olvasni. S amennyire könnyű egy magánhangzót önállóan, vagy kettesével kiolvasni, annyira nehéz ez, három magánhangzó összekapcsolásakor. Ezen elég egyszer átverekednie magát, de nem hagyjuk ki semmiképp.
12.Képek azonosítása a fogalomhoz, beszélgetés az órákról.
13. oroszlánfej megrajzolása a pontok összekötésével, kiszinezés
14. Játék az összes koronggal (már az oó betúk bevomásával is) (dobókockával kidobb érték szerinti korongválasztás, annak kiolvasása