A szabadrajz, szabadszöveg és a többi szabad technika kifejezés helyett használom inkább a természetes önkifejezési technikák kifejezést, mert zavarónak érzem , s félreértésekre vezethet, ezekre a technikákra a szabad-összefogó szót, hiszen nem csupán arról van, hogy szabad írni, szabad rajzolni, szabad táncolni, szabad megfigyeléseket végezni, szabad játékokat tervezni, szabad tervezgetni, akkor is ha az nem feladat éppen.
Az iskola, hagyományos értelemben , a meghatározott, különböző szintekre osztott tanagyagokról és azok az elsajátítási szintjének értékeléséről szól. Matematikai, irodalmi, nyelvi , biológiai, fizikai, kémia, történelmi, testnevelési, ének-zenei, rajzi, művészettörténeti ismeretekről.
Ezekre természetesen szükség van, hiszen nem lehet közoktatásról beszélni, ha nincs megegyezéses alapkövetelmény, amit teljesíteni kell az iskolában, s ahhoz pedig tananyagokon keresztül visz az út.
Azonban ha tanagyag csak önmagáért való -időkitöltő egység-, a pedagógusok és a diákok életében akkor nem áll össze egy szerves egységbe, gondolkodási, cselekvési rendszerbe. Főleg, hogy mamár teljességel kiiktatódtak a tananyagokból azok a területek amelyek a gyerekeknek egy életre szóló kapaszkodót adhatnak arra, hogy saját maguk hogyan tudnak saját maguk megnyugvásásért, feltöltődéséért tenni valamit.A változatos gyakorlati tevékenység legalább e téren adtak valami életreszóló ismeretetet a gyerekeknek. (a kertészkedés, varrás, horgolás, kötés, hímzés, szerelő és famegmunkáló tevékenységekre gondolok )
Függetlenül attól, hogy milyen munkát végez majd a felnőtté vált diák, arra biztos szüksége lesz, hogy megismerje saját maga erősségeit, rendelkezzen olyan " szabadidős" tevékenységi formákkal, amikkel kompenzálni tudja a benne felgyűlt feszültségeket. Ehhez viszont az un. "szabad-technikák" ismeretére, sőt gyakorlatára, van szüksége. Az iskolai tananyagok nagyrészt , elfelejtődnek, de azok az önkifejezési technikák bevésődnek ami bennük flow-állapotot tud előidézni.
A kreativás és az érzelmek kifejezésnek késztetése (drive.-ja) nem különlegessége a gyereknek (sem), hanem létszükéglete. Feszültségcsökkentő és motiváló erő is egyben. Így érdemes a tanulás folyamatának részévé tenni és nem megpróbálni kiiktatni, kiűzni a tanítás folyamatából. A munkakártyák részben, már írtam erről, most azonban azt az aspektusát választottam a cikkembe, amely a leginkább elnyomás alá kerül a hagyományos pedagógia szemléletben.
Ha értékké emeljük és nem elnyomni akarjuk a gyerekek élményeit, mondanivalóit, akkor olyan pozitív eredményei lesznek , amit álmunkban sem mertünk gondolni korábban,
Első osztályban. már az eslő héten, jóval betűk ismerete előtt, , bevezttem azt, hogy megkértem őket, rajzolják le , amiről beszéltek a beszélgetőkörben. Nem kötelezően, hanem csak kérés szinten. Eleinte csak párán rajzoltak írólapnyi méreteű rajzokat az első héten, de minden nap bővítve, hét végére már összeállt egy kis "könyvecske az élményeikből. Fedőlapot tettem a tejére és ráírtam a dátumot. Igazán nem nagy dolog, de az eredménye pontosan az lett amire számítottam. Kézbe vették, napközben szabad idejükben, nézegették a rajzokat, s egyre többen akartak részesei lenni, s egyre többen rajzoltak, s amikor megmutatták nekem, egy-egy mondattal (nyomtatott betűkkel) odaírtam amit hozzáfűztek. Még olvasni, írni ugyan nem tudtak, de rajzok segítettek mindenkinek a "történetek" megismeresében, felelevenítésében. S ami legfontosabb világos lett számukra, hogy itt ŐK is fontosak, nemcsak a feladatok amiket a pedagógus mond. Később amikor már tudtak olvasni, elolvasták a hónapokkal korábban odaírtakat, s boldogok voltak attól, hogy saját vagy társuk mondatait olvashatják. Egyből értelmet kapott, hogy miért is írtam oda
A rajzok és gondolataik általam történő leírása, könyvecskékbe rendezése és a könyvespolcunkon való helye, magával hozta, hogy nem nyomták el magukban --a különböző kudarcok, eredménytlenségek miatt kiskolás létükben sem -- azt a korábban meglévő természteses viszonyukat mindenféle új ismerethez (kiváncsiságot, megismeni, megérteni, kipróbálbni akarást) ami minden gyerek, minden ember sajátja. Sőt, belevitték a kreativitásukat a tanulmányaik elsajátításába. Itt egy remek példa:
Harmadikos korukban történt mikor az egyik szabadban töltött "rajzórán" aminek témája a tanulmányrajz készítése volt egy könyv megszületése lett az eredménye. A tanulmányrajzokon túlmenően - amik igazán igazán jók lettek 3-os életkorukhoz képest- sokkal több minden történt és jelenítődött meg a "tanóráról" készült könyvükben, mint azt akár csak láttam volna magam is adott időtartamban. Mivel azonban eddigre teljesen természtes volt számukra, hogy a megfigyeléseiket, gondolataikat, érzéseiket közölhetik, rögzíthetik, mert fontos midannyiunknak a másik, olyan megoldásokkal álltak elő, amire én mégcsak nem is gondoltam. Nnagyon meglepett, hogy milyen pontosan tudtak felállítani rendszereket egyszerű megfogalmazásokkal, rajzokkal, de pontosan szemléltetve amit át akarnak adni felfedezésükből. Így az egyszerű tanulmányrajz témából sokoldalú összefoglalás lett, az által, hogy mindenki hozzátette azt, ami őt érintette meg. S mivel a könyv ezek után a sajátjukként ott volt velünk előbb-utóbb mindenkihez eljutottak a benne lévő információk, amik jóval túlmutatnak nemcsak az adott feladaton, hanem a harmadikos tananyagokon.
A könyv formája egy összecsukodott virág, hogy már alakjával is emlékezetessen arra , ami akkoriban a fő téma volt, A virágszerkezet, s persze a tavasz . A tanulmányrajz témája. a környezetünk növlnyeiből egy kiválasztása, és annak minél pontosbb lrajzolása. Láthatóan a gyerekek valóban maguk választottak témát, amit ott rögtön meg is örökítettek. Fától a fűszálig igen változatos a téma választásuk.
