uU-úÚ rögzítés

 

tizennyolcadik nap
uU-úÚ
rögzítése


Blattolás
au ua io íú öá öi úu áu őa  iá ao ou  ói uó úi aő őa  uö  stb....


A kedvenc   betűim közé tartozik  az u betű , a hozzá kapcsolódó mozgalmassága miatt. S  folyamatosan  duruzsol bennem  Weöres Sándor  verse is,

Erdőt járunk, árkot lépünk,
bükkfa-lábunk, venyige-térdünk,
szél se tudja, merre térünk,
jegenye-sudaras utakon élünk.

Zsong a kis szél, zúg a nagy szél,
bokrot bolygat, bele ne vesszél.
Néha nyár jön, néha nagy tél,
ha üres a szatyor, eleget ettél.

Ezt a verset  mindig elmondtam  ilyenkor , mert sodor magával egyik  sor  a másik után,  úton levése okán. Igaz  a szavak egy részét  nem  értik (pl a venyige , jegenye sudras utakon),de   a vers  hangulata, dallama a nélkülözhetetlen élmények  közé  sorolandó nálam, amit  átadni kívántam tanítványaimnak. Mint a " tekerdedik  a kígyó " gyermekjátékot ezt is  lehet úgy játszani, s miközben a verset mondja  -játsza az ember  nagy és  kis mozgásokkal, újabb és újabb gyerekek  felvételével a  sorba, a padok közt járva. Freinet -s osztályaimtól kezdve  mindig volt a terem egyik sarkában  , beszélgetőkörnek kinevezett rész. Így a vers többszöri elmondása - tekergés  után,   a végén ott  leülve  fogtam neki a képmontázzsal  kapcsolatos  szavak felidézésnek. Beszélgetésnek.

Kell a változatosság, kell időnként  a napi  rutin feladatokat más térbe, más  megvilágításba helyezni,. hogy  feltöltődjenek új energiákkal.
A gyakorlás nem  elhagyható, viszont ha néha "feltöltjük" a lemerült, megkopott helyzetet,  új lendületet is  adunk hozzá   a gyerekeknek.
 
Mostanában van még egy ide  passzoló  nagyon aranyos  könyvecske  -igaz óvodásoknak való, de  ők is  még két hónapja  közéjük tartoztak- a Bori  úszni tanul. Ha most lennének elsőseim  minde nképpen  felolvasnám,  nekik ,
Jó kiinduló alap lenne ahhoz, hogy  ki tud, vagy tanult  úszni, milyen élményeik vannak az úszással kapcsolatban? Fontosak ezek a beszélgetések,  s az utána készült rajzok is.
De lehet utazásokról is egy jó beszélgetést kerekíteni.
Gyerektársaság függő, hogy melyik téma az, ami  jobban megmozgatja Őket.
 
Az olvasás  gyakorlása  ebben az esetben nem mondható könnyűnek, igen kedvező ha azt oldott  hangulatban  tudják elkezdeni, ami egy jó kis beszélgetéssel , élményeik, érzéseik meghallgatásával  könnyen megteremthető.
 
Van azonban még egy  fontos  tevékenysége  a  napnak
Az ugróiskolázás megtanulása.
Azon túl, hogy  egy  sor  képességet  fejlesztő tevékenység (kéz-szem koordináció a dobásnál, az elrugaszkodás, leérkezés fajták  gyakorlásának terepe) elsősorban  mégiscsak egy jó játék!  Olyan ami bárhol, bármikor   játszható. Eszköz igénye  minimális, szabálya  egyszerű. és egyenlő feltételek teremt mindenkinek a haladásban.
Játszható udvaron, járdán de akár szobában, teremben is. Sajnos  ezt mamár  külön tanítani kell,  50-60 éve  egyszerűen  belenőttünk az udvaron töltött szüneti játékok  kapcsán a  nagyobbaktól ellesve.
 
 
Szabálya: egy lapos  kővel, vagy koronggal dobunk arra  a területre  célozva   amely  a következő"osztályfokunk"
 
 A hozzánk legközelebb az első osztály, fölötte  van 2.osztály, a fölött a 3. osztály. Az első  páros terület  bal oldalán  a 4. osztály, jobb oldalán az 5. osztály. Ezt követi felettük a 6. osztály, majd az utolsó páros terület bal oldalán   a7.,  jobb oldalán  a 8 osztály.
 
Fél lábon ugrunk az első 3  területre, majd terpeszbe a 4-5-ös területre.
A 6. területre  ismét  fél lábon, 7-8 területre terpeszbe. itt egy egy 180fokos  ugrással terpesz ugrással megfordulunk és újra  7-8-as  mezőre  érkezünk.
S visszaugrálunk ahogy jöttünk.
 
Ha  eltévesztettük az ugrást, vagy vonalra ért a lábunk, esetleg nem tudtunk fél lábon megállni és le  kellett  tenni a lábunkat akkor  ki kell állnunk és átadni a következő játékosnak az ugróiskolát. Amelyet Ő folytat ahol éppen tart.
 
Minden szintet  végig kell járni, s csak addig  lehet ugrálni amelyik mezőre a követ /korongot dobtuk.
A győzelem azé  aki a 8 osztályt ki tudja  járni,  azaz ugrásokat, fordulást hibátlanul teljesíteni képes. Ez a legritkább esetben sikerül egyhuzamban. Így elég pörgős a   játék. Van benne  némi rivalizálás is, de  elsősorban önmagunkról szól. S közben folyamatosan fejlődik ugrásunk, célzásunk.