harminckettedik nap
7. gyakorlás
Még egy gyakorló nap és jön a felmérések ideje , mindarról amit a magánhangzókról megtanultak. Mivel ez az első felmérés lesz ami egy nagyobb tananyag egység után következik én 2 napra osztottam el. Magát a felmérést is tanulni kell persze. Ezért először megmutattam, hogy milyen lesz, elvégezték, kiértékeltem, majd a következő nap azonos feladatokkal, de új összeállításban megismételtem, s a mindenkinek a jobb eredményt írtam be az ellenelőzőjébe és a naplóba . Ezt is megmodtam nekik. Így nem volt különösebb gond abból, hogyha az izgalom miatt esetleg rosszabb volt a második nap eredménye. Illetve módja volt így mindenkinek a javításra is. Ez azonban egyszeri eset volt.
Én a felméréseket mindig nagyon komolyan vettem, mert ezek elég objektív visszajelzések arról, hogy mi az ami tényleg rögzült, tudás kategóriájú anyaggá vált , és mi az amin még dolgozni kell.
Másrészt a százalékos határ étékeket az első felméréskor meghatároztam, mindenkinek beragasztottam a a füzete hátoldalára és egész évben (pontosabban 4 éven át) az volt az értékelés szabálya.
Öt fokú skálán értékeltünk, így a százalékok is 5 sávra voltak felosztva.
o-27% elégtelen28-50% elégséges
51-74 % közepes
75- 90%jó
91%-tól jeles
100% kitűnő
A gyerekek nagyon hamar megértették ezt a rendező elvet, s biztonságot adott számukra. Tudták, -mert állandóan ez volt az értékelés rendszere- s mindenkire teljes mértékben ez vonatkozott, hogy ez egy olyan alap pont ami nem változik.
Százalékosan mindent lehet értékelni, így ezzel nem is volt probléma.
Én ragaszkodtam ahhoz, hogy a felméréseiket kijavítás után vigyék haza, mutassák meg a szüleiknek (aláírással jelezzék a szülők, hogy látták) és hozzák vissza másnap. A szülőket és a gyerekeket is kértem, hogy ellenőrizzék le , nem tévedtem-e valahol, s szóljanak bátran ha ezt tapasztalják.
Ez nagyon jól bevált, nem lett mumus a felmérés, sőt kimondottam kedvelték egy idő után, hogy visszajelzést kapnak az aktuális tudásukról. Voltak céljaik, hogy mit szeretnének elérni a teljesítés terén.
Ha tévedtem a javításnál természetesen javítottam az érdem jegyet. Mindennek a rendszernek végül az lett az eredménye, hogy akkor is szóltak, ha az eredményük alacsonyabb volt annál amit én számoltam, az tudattal együtt is, hogy a jegyet meg fogom változtatni- negatív irányban is. Ezek igazán felemelő pillanatok voltak a számomra.
No de használjuk ki még a mai és holnapi napot a gyakorlásra, rögzítésre, hogy minél biztosabb tudással készítsék el felméréseiket.
A hét mesei szám , tanulják majd pár hónap múlva a gyerekek, viszont az már most mindenki megtapasztalja, hogy csak úgy "ránézésre" nem tudjuk bizton megmondani, egy egy csoportba 7 valami van-e? Már hitetlenkedünk, mi felnőttek is ! Akár magunkban titokban, akár nyíltan , de utána számolunk önkéntelenül is annak, hogy valóban 7 gerezdje van -e a narancsnak, valóban 7 kis ernyő díszíti a tortát. s tényleg 7 szem borsó van a borsó héjban stb,?
Tehát olyan képeket gyűjteni ami 7 elemből áll össze az komoly feladat. Óhatatlanul bejön a csoport alkotás, gyűjtőnév fogalma (pék sütemény, édesség, stb) fogalma.
De pont ez a jó ebben a feladatban, mert mosta szokásos keresgélést- számlálgatást, kiegészíti a csoport alkotás kényszere. Új módon gondolkodva lehet csak megoldani a feladatot. Az kissé unalmas "rutin" itt már nem elég. Több kell, halmazokat kell képezni- bár nem tudják, hogy ez a neve, de ez nem fontos. Elraktározódik és csak elő kell venni később.