A kötelező olvasmányok feldolgozása , sőt akár elolvastatása is kihívás a pedagógus számára. Mint korábbi bejegyzésemben írtam már, ezeket mindig az osztályban, helyben teljesítették diákjaim. Így minden mozzanatának részese voltam én is.
A feldolgozás módja, mikéntje - hiába volt ugyanaz a könyv - minden osztályban másként történt meg. A gyerekekhez igazítottam. Erősségeikhez, szintjükhöz, ahhoz, hogy mi volt számukra fontos.
Ez csak egyik módja. Egy olyan feldolgozás, amely a fejezeteket képekben, és egy rövidebb, vagy hosszabb mondattal foglalta össze. Az osztály egyik nagy erőssége a képi megjelenítési mód volt. Ezért úgy gondoltam felajánlom számukra, hogy "dia filmesítsük" a regényt. Minden gyerek - egy kép-egy mondat - hozzájárulásával.
Először ehhez persze körbe ültünk és átbeszéltük, hogy kinek mi volt a legmélyebb élménye, mire emlékszik úgy, hogy "látta is maga előtt" az eseményt ? Voltak ugyan egybeesések, de ilyen esetben mindig sikerült valahogy megtalálni a megoldást. Valaki mindig felajánlott egy másik "képet" az élményéből. S így végül kialakult, hogy ki mit fog megrajzolni. Ezt aztán a megvalósítás követte.
Egy régi képes naptár hátoldalát használtuk rá, mert a fényes, szép papírt használni, mindenkinek már önmagában új izgalmas dolog volt. Ez apróságnak, vagy feleslegesnek tűnő is lehet, de számukra élmény volt rajta dolgozni, Más textúra volt mint a korábban ismertek, másmilyennek lettek a színhatások, felfedeztek új dolgokat munkálkodásaik közben.
Ezeket a 18 évvel ezelőtt készült képeket nézegetve még inkább örülök, hogy akkor e mellett döntöttem. Most is megmelengeti a szívemet. Lenyűgöznek a képek a formai és színbeli hatásai, a képek rendezettsége, fókuszai, s a hátterek. Mindegyik igényes, igazán odafigyelős munka.
S a hozzá mondott mondatok olyan szép természetességgel fogalmazzák meg azt ami Őket megérintette, hogy felül múlt minden felnőttek által irányított elemzést. Pontosan azt adta vissza ahogy Ők élték át a regényt.
S a hozzá mondott mondatok olyan szép természetességgel fogalmazzák meg azt ami Őket megérintette, hogy felül múlt minden felnőttek által irányított elemzést. Pontosan azt adta vissza ahogy Ők élték át a regényt.
Az elkészült képeket aztán kitettük a falunkra, s velünk volt a tanév hátralévő idejének minden napján.
Igazi csapatmunka volt, s azt gondolom ennek fontosságát mindenki át is élte. Tudta, hogy az Ő egyetlen képének olyannak kell lennie, hogy beilljen a sorba. Átérezték munkájuk feleősségét, az egészre gyakorolt hatását.
Akkor is éreztem, de így utólag még inkább azt látom, hogy ez a sorozat valóban egy " dia filmmé" alakult. Amelyhez mindenki a tudása legjavát adta hozzá.
