1990. szeptember elsején tankönyvek nélkül csupán egyetlen nagy alakú fűzött füzettel léptek elsőseim az osztályba. Nem cipeltek nehéz táskákat. Uzsonna, innivaló volt a felszerelésük. No meg feltöltött tolltartó, olló és ragasztó. Mintha csak az óvódát folytatnák, csak más térben, más csoportösszetétellel.
Nem is sejtették, hogy egy pár órán belül milyen aktívan belekerülnek az iskolai tanulásba, és azt meg végképp nem sejtették, hogy könyvkészítésbe fognak a következő naptól.
Pedig ez történt, s minden őket követő osztályommal így volt.
Az előző bejegyzésben bemutatott betűtanulási módszer egyik fontos aspektusa, épp az, hogy saját maguk, napról-napra , lapról - lapra haladva elkészítették első könyvüket a BETŰK VARÁZSÁT. Egyetlen közös pontja könyveiknek a betűk képoldala volt amit tőlem kaptak, a haladásunk sorrendjében, amit beragasztották a nagyalakú füzeteikbe. Majd a további feladataik teljesítése is bekerült szép sorban ahogy elvégezték.
Hamar észlelték, tapasztalták, hogy nem óvodás feladatokat kell teljesíteni, hanem intenzíven a betűkkel vannak elfoglalva. Meghatározott betűket keresgéltek az újságokban, vágták, ragasztották a kijelölt helyre. Színeztek, saját élményeiket rajzolták bele a saját "könyvükbe". Tapogatták az új és újabb betűk 3d-s alakjait. Tapasztalásaikkal teltek meg a lapok. Ahogy ügyesedtek a vágásokban, ragasztásokban,betű és forma nyomdázásaikban, rajzolásban úgy lettek egyre szebbek, kiegyensúlyozattbak oldalaik.
Mire a mássalhangzókhoz értek, látható volt számukra is , hogy a betűtanulás és azok összeolvasása nem könnyű, minden nap erőfeszítést, odafigyelést de egyben sikert is hozó tevékenység. Úgy mentek haza,hogy lezárták a napi "munkájukat". Nem cipeltek haza elvégzendő feladatokat, játszhattak, pihenhettek.
Mikor véget ért ez a tanulási rész, mindenkinek volt egy komplett ABC-és könyve ,amit saját maga alkotott meg a délelőttök folyamán. Elkészítették négy hónap alatt életük első könyvét, a BETŰK VARÁZSÁt és KÖZBEN MEGTANULTAK OLVASNI, sőt már a második könyvüket készítették , ugyanezen módszerrel, ami számfogalom kialakutását valósítja meg bennük.
Így fél év alatt - ahelyett, hogy vadidegen emberek elképzeléseit töltötték volna ki ceruzájukkal, színeseikkel- saját könyvüket hozták létre.
Az első közös könyvük a: HASONLÓSÁGAINK címet kapta. Freinet ezeket ÉLET KÖNYVEKNEK nevezte, s módszerének szerves alkótó eleme. Ezekből csak egy példány készült, és a közös könyvtár részeként állandó helye volt a könyvespolcunkon.
