Egy elfeledett elhatározás megvalósítása



Az  1980-as a évek közepe táján tantestületi kirándulásra  mentünk Sárospatakra. Amikor  megláttam Comenius Orbis pictus -át alig tudtam  "elszakadni " tőle. Lenyűgözött, hogy  ez a 300 éves tankönyv milyen modern, mennyire a mának szól. El voltam tőle  bűvölve, s  átfutott az agyamon, hogy én is fogok majd egy ilyent csinálni, de ahogy jött a gondolat, úgy feledésbe is merült bennem

Azonban 1990 tavaszán amikor engedélyt kaptam arra hogy a Freinet pedagógia alkalmazásával  taníthatom az osztályomat  elsőtől kezdve negyedik végéig,  elhatároztam, hogy akkor el kell készítenem az "én képes tankönyvemet" számukra. Mégha  nem is könyvalakban kapják kézbe majd, hanem maguk alkotják meg. Ehhez a munkájukhoz azonban szükségük volt kész sémákra, feladatrendszerekre. 

Munkakártya sorozatot készítettem a betű és számfogalom tanításra. A hozzájuk kapcsolódó tevékenységi rendszerrekkel együtt, így külön  projektté állt össze  ez a nagyon fontos időszak a gyermekek számára. 

A betűtanítási projekt  felépítésének vázlata látható itt  az első betűn bemutatva



Innentől, a feladatok választható sorrendben is remekül működtek, jó időkihasználással. Szükség szerinti,   célzott segítségnyújtással,  és  nem kellett feltétlen a padban ülve  végezni! Lehetett közben halkan beszélgetni , segítséget kérni egymástól is, vagy  együtt végezni a feladatot  2-3 gyereknek . 








Minden betűnél ennyi gyakorlásra, és rögzítési formára van szükség ahhoz, hogy stabil betű ismeretet érjünk minden tanulónál.

A különböző képesség, készségfejlesztő feladatok amellett, hogy a betű rögzítést teszik változatossá, megalapozzák a többi tantárgyhoz szükséges  ismeretek  közös  szintre juttatását, és ezzel megkönnyítik  és megalapozzák a későbbi "tantárgyi tudások"  sikereit! . A második betűtől  olvasási feladatok is vannak, egyre   nagyobb terjedelemben. Ez az része  feladatoknak, amit  pedagógusnak  minden tanulót egyénileg meg kell kell hallgatnia . Ha még nem hibátlan akkor  gyakorlást  kérni tőle. 
Csak hibátlan olvasás az elfogadható Ekkor ezek még  rövid szótagok és szavak majd mondatok, de abból nem lehet engedni, hogy pontosan olvassa !

Új betű bevezetésre akkor került  sor , amikor minden   tanulóban tévedés mentesen rögzült  az adott  betű 

Ez kezdetben négy napot is igénybe vehet, de miután megtanultak betűket megtanulni,  lerövidült  három , majd  két napra egy új betű megtanulása..