Sokáig attól féltettek a nagyszüleim, hogy nem leszek olvasó. regény olvalsós ember. Nem az olvástechnikámmal volt baj, hanem azzal, hogy nem akartam elszakadni a mesék világától. Kifejezetten Kriza János Álomlátó fiú c könyvétől. Más volt mint a többi könyvem Négyzet alakú , elbódítottak a piros- fekete rajzai. Egyszerű, letisztult grafikái. Érdekes, a mesékre nem emlékszem már, de a rajzai elevenen élnek a szemem előtt. Nagymamámtól kaptam.
,
A könyvnek varázsa van, más mit egy újság. A KÖNYV valahogy tartós, tartalmasabb, időtállóbb tárgy. Nem a pillanat megörőkítését adja, hanem hosszabb távra maradandó . A gyerekek szeretik a könyveket iskolába lépésük előtt is. Érzik, hogy annak nagyobb a jelentősége. A benne lévő mondatok, képek az idő múlásával is megőrződnek.
Nem kell őket nagyon győzködni, hogy állatokról, őket érdeklő dolgokról írjanak közösen könyvet. Csak nekünk pedagógusoknak kell nyitottnak lenni az ő gondolataikra, érzéseikre, s máris csodás könyvek születnek rajzaikból, írásaikból. Valójában nincs sok dolgunk ezzel, csak megragadni az alkalmat, és összerendezni amit lerajzoltak, írtak és máris kész az Ő közös könyvük, ami aztán az egész osztály kincse lesz.
Elsőnek azt mutatom meg, amit SNI-is tanulóim készítettek- (ugye ők azok akiket a normál iskolákból ki kell emelni mert problémásak). Szerintem persze ez nincs így, ezt 12 évig köztük élve, őket tanítva tapasztalatból mondom, de ezt most elengedem. Álljon inkább itt az Ő Peonza könyvük: ami kétoldalról nézhető olvasandó könyvük volt.
A létrejötte igazán triviális. Iskolánkba jött egy mexikói csapat akik az akkor világhódító útján lévő mexikói népi játék -a peonza- műanyag változatának népszerűsítésével járta az iskolákat. Így jutottak el hozzánk is. Ámulatba ejtve felnőttet , gyereket egyformán. S persze kitört a peonza "őrület", ügyességi verseny.
Az egyik csendes - versenyben részt nem vevő tanuló megjegyezte, hogy milyen hasonló a zászlójuk a miénkhez! Épp a fordítottja. S ebből indult a könyv elkészítésének ötlete. Volt számítógépünk az osztályban, a gyerekek már profin kezelték - Felügyletemmel persze, akármit nem nézegethettek rajta. - Felhasználva a kapott szórólapot is, igazán csinos könyvet hoztak létre, miközben rengeteg mindent kigoogliztak hozzá.
A megoldáshoz csupán színes A4-es lapokat választottam: pirosat, fehéret, zöldet, alapnak. Ez volt az én konkrét hozzáadott értékem, meg az, hogy legyen fordítottan is nézhető. Ragasztó és olló, ceruza kellett, meg azok a lapok amikre a gyerekek írtak/rajzoltak és újságok reklámképei, amik ellepik a postaládákat. Mikor készen voltak lapokkal egy sprirálozással könyvvé alakult. Innentől az osztály közös élménykönyve lett. A sportosabbja is részt vett az összeállításban, miközben próbálgatták a látott trükköket megvalósítani.
Élmény-alkalmak mindig jönnek, vannak az osztályok életében. Egyszerűen csak meg kell ragadni és könyvvé formálva rögzíteni.
Íme a végiglapozható prezis könyvük:
s az erről szóló részletes bejegyzés a blogomban
Egy másik- évtizedekkel korábbi - hasonló osztály élménykönyv kiindulópontja az iskola udvarán talált kiscica apropójából jött létre. S egész komoly projektté fejlődött. Nem terveztem, de nagy kár lett volna kihagyni, elengedni ezt a közös élményt, mely olyan projektté fejlődött - nem a tananyag rovására, hanem az értelmes szabadidőtöltés alatt,- amely bőségesen meghozta az eredményét Mind a tanulás, mind az osztály összekovácsolódása, szemlélete terén.
Számtalan alkalom van erre egy tanév alatt, csak észre kell venni és fel kell karolni, segíteni kell, s máris kész egy újabb közös alkotás, ami az Ő élményük, az Ő életük tükre. Nem rájuk oktroált feladat. Ha az ember a tudásával -pl. ebben az esetben a műalkotásokkal, a történelmi ismeretekkel vagy akár bábkészítéssel - egészíti ki, a gyerekek örülnek, hogy valami olyan újat tanultak ami nincs a tankönyveikben. S legfőképp az Ő éeltük része ugyanakkort. Büszkék lesznek magukra, a teljesítményükre, ami az ÖVÉK lesz innentől közösen, mindannyiójuké!
Voltak osztályok és évek amikor az újságkészítésre ritkán került sor. Viszont a KÖNYVÍRÁS , többek közt az ÉLETÜNK KÖNYVE írása és TEMATIKUS KÖNYVEK írása nagyon nagy lendülettel készültek. Igaz olyan osztályaim is voltak ahol a újság készítés és a könyvírás együtt is gazdagon működött. Gondolom ez függött a gyerekektől, de tőlem is, hogy mennyi energiám volt.
Nem volt azonban mindegyik élménykönyv vidám, derűs tartalmú.
Az öbölháború idején egyszerűen képtelenség volt elkezdeni bármilyen tevékenységet, amíg ki nem írták, ki nem rajzolták magukból az előző este TV-ben látott hiradói borzalmakat, és a félelmeket amik keletkeztek bennük. Ezeket is egy könyvbe rendeztem. Megrázó írások, rajzok születtek akkor. Ez az egyetlen könyv ami keletkezésekor és 4 év múlva is, egy-egy patthelyzet megoldását segítette elő. Ezt leírtam a blogban .a következő linkre kattintva elolvasható :
https://freinetnk.blogspot.com/2026/08/ket-patthelyzetre-volt-megoldas-egy.html
A blogban sok élménykönyv került bemutatásra, Az egyik, másodikos lányok spontán könyve, mikor egyiküknek testvére született. Napokig dolgoztak a BABÁK könyvén, Tele van vidámsággal, szeretettel, színekkel. Rápillantva is érzi az ember azt belső tüzet, örömet amit álték közben alkotói. Teljesen maguktól álltak neki, én csak a végén egybetettem a lapokat. A teljes könyv az alábbi linken megtekinthető .
https://prezi.com/5cehwhnfwedr/?preview=1
Az első 4 éven át tanított Freinet osztályom legutolsó alkotása az utolsó osztálykirándulásunkról készült másus végén. A három napos autóbuszos kirándulás alatt született meg. Ott rögtön, esténként. Ők voltak az első osztályom, akik elsős korukban, már a második tanítási napon elkezdték saját könyvüket írni a BETŰK VARÁZSÁT (persze nem tudták, hogy ez teljesen szokatlan dolog , nekik ez volt a természtes. Négy év múlva a záró kirándulásunkra 6 szülővel, festékkel, csomagoló és géppapírokkal, filctollakkal, színessel, ragasztókkal, ollókkal , betűnyomdával felszerelkezve mentük, hogy alkotásra mindig legyen elég eszköz a számukra.
A könyvben látható festmények, rajzok nagy része ez alatt a három nap alatt, készült. Ebből csak pár szerepel most itt, de az alatta lévő Prezis linken a könyv végiglapozható teljes egészében
https://prezi.com/bciwmg2ar-fo/?preview=1
A blogbéli bejegyzés
https://freinetnk.blogspot.com/2012/07/kirandulasunk-1994-majus-19-21.html
A fenti osztály ÉLETÜNK KÖNYVének első bejegyzései 1990-ben az égő kuvaiti olajkutakról készült rajzaik voltak. Kusza, izgatott vonalak, újságokból kivágott képek , melyeket hoztak bemutatni.
Később aztán békésebb montázsok,rajzok, festmények kerültek bele. Mind olyanok ami az Ő személyes életüknek a lenyomatai. Nem különleges dolgok, a hétköznapok színes kavalkádja, naplója. Szerepet kap benne például, egy rajz, amikor Zsuzsa néni- vagyis én- ideges vagyok. Amire nem emlékszem, de örülök annak, hogy megőrződött .mert igen van amikor az ember ideges, ingerült. 175 tanítási napon át senki sem mindig mosolygós , jókedvű Ezért is tettem be ebbe a válogatásba is, hogy reprezentálja
- Egyfelől, hogy a gyerekek milyen komolyan figyelnek, reflektálnak a megnyílvánulásainkra.
- Másrészt, azért is, hogy megmutassa : a Freinet pedagógus nem valami különleges extra türelemmel, megáldott ember. aki mindig kiválóan cselekszik. Vannak jó és rosszabb napjai neki is mint bárki másnak. Talán csak annyi a különbség, hogy pl. az a válasza erre, hogy igen, legyen benne az életünk könyvébe ez is, ha a tanítványának ez fontos pillanat, időszak volt. Ne akarjuk elhitetni a külvilággal, és magunkkal se, hogy minden tökéletes, semmi gixer nincs ebben a munkaformában.
Ez a rajz az elsős létük abszolút eleje. Az aA betű rögzítéséhez kitalált almafás játékom továbbgondolása saját társasjátékká . Saját tervezés, kivitelezés és játék is szabadidejükben.
A lefontosabb kérdés , hogy ki vezesse, irányítsa, felügyelje az ÉLETÜNK KÖNYVE írását? Kinek van erre ideje?
A válasz egyértelműen a PEDAGÓGUSra hárul ez, az elején mindenképpen. Ez tényleg extra feladat, munka, az elején mindenképp.
Sajnos pont ez az , ami a leggyakrabban elmarad. Pedig ez nem bízható másra, mert itt kell a felnőtt tudása,döntése, hogy egy adott pillanat megörökítése pl azért fontos mert segíti egy adott gyermek elfogadásásnak, integrálásának folyamatát az osztályba .
Nem ez az egyetlen formája mindezeknek természetesen, de az életünk könyvébe beemelve az egyén vagy csoport esetleg egész osztály elismerést kap abban, hogy ő, vagy ők így (is) elfogadhatók, fontosak. A gyerek, (ugyanúgy mint a felnőttek) erre vágynak a leginkább.
Számomra van 2-3 alaptechnika a Freinet pedagógiában, aminek megléte, vagy épp hiánya megmutatja, hogy csak válogatott beemelés volt a technikák sorából , vagy valóban a Freinet pedagógia eszmerendszerében való munkálkodás folyik épp. Az ÉLETÜNK KÖNYVÉNEK megléte, vezetése az egyik ilyen.
Nem kell a pedagógusnak minden nap ezzel foglalkoznia, de érezni, tudnia kell, hogy mik azok, amiket jó megőrizni (rajzok, írások, beszámolók), amik fontosak akár egy adott gyerek, vagy csoport , osztály életében.
Természetesen nem neki kell mindent beragasztani, csak észrevennie , s megkérni alkotóját, hogy tegye bele. A gyerekek nagyon hamar megértik, hogy ez az Ő elfogadásukról, megbecsülésükről szóló könyv. S azt is, hogy ez megmarad , bármikor újra nézhető. Nem egy "ügyes vagy" , "de sokat haladtál" mondattal elintézett ráfigyelés. Ez egy rögzített , maradandó mommentuma az életének, vagy az osztály életének. Egyben az osztályuk közös kincse. Mint pl. az amikor Budapesten, a gyerekek az iskola átalakításának legelső fázisában, még a régi termeikben tanultak, - még nem költöztünk el más élpületekbe, - de az udvaron már folytak a földmunkák, mindenféle gépekkel. Másodikosaink megúnhatatlanul tudtak nézni. Aztán megörökíteni rajzokban, időnkét átalakítva vicces állatokká képzeletükben.
Az első tudatosan, általam beiktatott könyv 1991-ben a második évfolyam elején indult Abszolút gyakorlottak voltak eddigre abban, hogy újságokból betűket kivágva szavakat , mondatokat alkossanak (Freinet nyomda-fogalmának modernizált változata . S csak kérnem kellett, hogy "írják rá" a könyv címét.
s belül :
Sok más kérdéssel is foglalkoztunk ebben a projektben, most nem részletezem, a blogban részetesen megtalálható.
Viszont, jó kiindulópont volt a második évfolyam indításához. Nem azzal kezdve, azzal foglakozva, hogy ki hol, és hogyan töltötte a nyári szünetet, mert az mindig csak pár extra körülmények között élőknek kedvező, és rögtön belső "értékességi sorrendet felállító " évkezdés. Én inkább az Ő belső önismeretükre, , saját sikereikre helyeztem mindig is a hangsúlyt.
Nagyon jó szolgálatot tesz akkor is, az Életünk könyve amikor új diák érkezik az osztályba. Így írt erről egy diákom az SNI-is iskolában
Néhány bejegyzés példaként az ő életükből. Azzal az örömteli hozzáfűzéssel, hogy ez az osztályom tovább vitte magával felsőtagozatos életükbe a könyvet, és ott már az egyik fiú irogatta tovább. Mikor elvégezték a nyolcadikat vissazkaptam megnézésre. aztán az iskola vezetésének odaadtam, hogy az iskola történetének részeként
őrizzék meg.
Húsz -harminc év távlatából nézve, ezek az egyszerű rajzok , mondatok képesek visszahozni azokat az éveket, amikben tettük a dolgunkat nap ,mint nap.
S tökéletesen mutatják, hogy a tananyag csak egy része annak amit "letettünk az asztalra" Megtanultak készségszinten olvasni, írni, számolni a koruknak , a követeleményeknek megfelelőn. Ezen felül azonban lényegesen több dolog is történt Elfogadást, önbecsülést, tettvágyat éltek át.
Nehéz lezárnom ezt a részt, mert emlékek, élmények garmada tolul fel a könyek rajzai ,mondatai közben. Így végül egy apró, egyszeri megismételhetetlen mommentum emlékét választottam e fejezet végére. Ami bizonyosan a feledés teljes homályába veszett volna, ha nem őrződik meg az akkori Életünk Könyvében.
Arra már nem emlékszem , hogy milyen óra volt, talán, írás, vagy rajz feladatok voltak és az ehhez illő csend is, és ebben a csendben csendült fel hírtelen az egyik fiútól tisztán és átütően egy ének, amit addig sosem hallottunk. Hangjának tisztasága, ereje, érzelmi telítettsége is megrázó volt, és az az önfeledtség ahogy énekelt (magának) mindenkiben megakasztotta a levegőt. Némán hallgattuk, rászegeződő tekintettel, s amikor bejezte nem tapsot kapot, hanem MÉGEGYSZER! Mégegyszer ! Hangzott a gyerekektől. S elénekelte mégegyszer és mégegyszer, és lassan bekapcsolódtak a gyereke is mellé.
A dallam egyszerű, és szöveg is, a pillanat meg megrázó volt, így mindenkire hatott. Ezért beleírtam (rajzoltam) direkt nem kottaként, az életünk könyvébe. A dalt aztán mindenki bármikor el tudta énekelni, hacsak ránézett erre az oldalra. Megörökítettük egy kislány segítségével - a nyomatokat Ő készítette - azt az élményt, pillanatot, ami igazán ritkán adódik az embernek több évtizedes pályafutása alatt is. Az önfeledt, minden gátlástól mentes, önazonos és természtes ének gyógyító pillanatát.
