Könnyebb átférni a tevének a tűfokán, mint ....mint elérnem azokat a pedagógusokat, akiket szeretnék.
Kiket is szeretnék elérni? Talán ezzel kellene kezdenem, s miért pont őket?
Mindazokat, akik a saját egyszerű, hétköznapi, falusi, kisvárosi, peremkerületi vagy szegregátumban működő iskolájukban teszik mindennap a dolgukat.
- Akik úgy érzik, úgy látják, hogy az ő munkájukra, tapasztalatukra, tudásukra valójában senki nem kíváncsi a központi irányításban. .
- Akiket a szegénység és kiszolgálatott emberek sorsa vesz körül, és ebben a kell pozitív jövőképet adni, legelsősorban azzal, hogy a tanulás, tudás kitörési pont lehet mindegyikük számára.
- Akik nap, mint nap csak magukra számíthatnak. Nem áll mellettük semmilyen "segítő személyzet, segítő közeg" és ebben kell megtanítani a legalapvetőbb ismereteket ahhoz, hogy a tanulóiknak esélyük legyen a munkaerőpiacon, a társadalom szövetébe való beileszkedésben.
Miért pont őket?
Mert magam is falusi, egyszerű tanító voltam 33 aktív éven át. 20 éven át - abban az iskolában ahova diákként magam is jártam. Majd egy budapesti SNI-is iskolában , mikor a falumból elköltöztem - 12 éven át. Mindezek előtt 1 éven át képesítés nélküi óvőnőként kezdtem a felnőtt életemet.
Dolgoztam 3 évet bérelszámolóként utána, majd jöttek a gyermekeim a GYES-sel. Már teljesen feladtam, hogy pedagógus lehessek, mikor egyik volt tanárom, -az utcán találkozva megkérdezte,- lenne-e kedvem szeptembertől képesítés nélküliként beállni dolgozni.
Sorsforduló volt. Életem nagy vágya tejesült akkor. Kevesebb pénzért , -mint bérelszámolóként volt,- képesítésnélküliként, havonta hosszabbított munkaszerződésekkel, jutottam el a főiskola elvégzésével a kinevezésig.
Még egy sorsfordító találkozást éltem meg a munkámban
1989 tavaszán jelentkeztem egy Freinet továbbképzésre. Fogalmam sem volt mi az a Freinet pedagógia- nem hallottam addig róla, viszont vihettem a lányaimat is magammal, így megoldódott a szüneti helyük kérdése. Ha nincs ez a lehetőség, nem mentem volna el az biztos, s valószínűleg nem ismerem meg ezt az újabb sorsfordító gondolkodást, munkamódszert sem.
Miért szeretném átadni azt amit tapasztaltam / átéltem a Freinet pedagógia hazai adaptálásának, majd a két évtizeden át tartó folyamatos alkalmazása során?
Mert úgy, gondolom, hogy ez a pedagógia bármilyen falusi iskolában, hátrányos helyzetben, vagy a társadalom peremén élő, gyerekeknek és tanáraiknak kiegyensúlyozottságot, napi sikereket, örömet, fejlődést tud hozni.
Másrészt azért is, mert falusi, kisvárosi pedagógusnak lenni az olyan "közszemlén levést" jelentő életforma, amitől nem lehet mentesülni, viszont egy nagyvárosban nem élhető át. Olyan élet amiben csak két lehetőség van az ember megítélésben. Vagy hiteles, elfogadott az ember, vagy nem. Az egész falu ismeri minden mondatát, minden cselekedét amit az osztályteremben mondott / tett, vagy nem tett a pedagógus. Az ahogy az utcán, a boltban megy, beszél a falu lakóival állandóan vizsgálat, ellenőrzés tárgya. Permanens megitélésben részesül az ember akár akarja, akár nem, akár tetszik neki akár nem.
Pedagógusként neki maradnak ott nagy többségben a kettes-hármas tanulók akikkel el kell (ene) valahogy hitetnie, hogy ők is értékesek, ők is fontosak a társadalomban. Mindezt úgy, hogy permanesen tapasztalja, hogy Ő maga sem fontos a pedagógusok társadalmában. Egy zárvány amiről lehet, hogy tudnak, de kb. annyit érnek mint a közepes, elégséges bizonyítványú tanítványaik. Csak magukra számíthatnak.
Ez ugyanakkor szabadságot is jelent. Kikisérletezhet, kiérlelhet az önbecsüléséhez szükséges pedagógiai módszereket, technikákat, No ezekben a megoldásokban szeretnék segítséget nyújtani.
Ezen én is átmentem annó. Tudom milyen amikor csak kérdések, miértek vannak és nincsenek válaszok. Nekem segített a Freinet pedagógia , s gondolom, ha érthetően átadom amit megtapasztaltam, megtanultam akkor segíthet másoknak is boldog , kiegyensúlyozott pedagógusként megélni a mindenapokat. Sikeresen, örömmel, megelégedéssel zárni a heteket, hónapokat, tanévet.
Mindehhez nem új tankönyveket, új munkafüzeteket, mégcsak nem is új és újabb fejtágító tanfolyamokat ajánlok, hanem azt, hogy a saját belső erőforrások megismerésével mindenki létrehozhatja az Ő, saját működő megoldásait arra, hogy diákjai sikeresek, kiegyensúlyozottak, békések és tanulmányaikban előrehaladók legyenek.
Nem anyagi befektetések kellenek, hanem egyszerűen csak próbálgatni, kisérletezgetni kell a különböző technikákkal , megtalálni azt ami az adott helyzethez, problémánál a legjobban előrevivő lehet.
Persze ehhez a Freinet technikákat meg kell ismerni. Csupán 6 (!) technikáról van szó.
Bármelyik kipróbálásával kezdhető, és folytatható ez az ismerkedés. Nincs kötött sorrend , nincs elvárt eredmény. Nem kell jentéseket írni róla senkinek. Nem a külső elismerések, hanem a gyerekekben, az osztály vagy csoport életében megélt változások adják a sikereinket, a belső békénket, önbecsülésünket, hitünket, hogy másként gondolva a problémákra valós sikereket érhetünk el a tanítványainknál és önmagunkban is.
Próbálgatás van, és amikor elkezdenek megjelenni a sikerek (mert előbb utóbb jönnek!) akkor áll össze az emberben, hogy ez egy komoly szemléletrendszer, amiben tényleg egymásra rakódnak , épülnek a dolgok.
A Freinet házaspár maguk is falusi pedagógusok voltak és maradtak . Viszont létrehoztak , kifinomítottak egy olyan pedagógia szemléletet. ami máig él és hat a világ számos részén. Itthon nem, mert , akik megismerték a '80 as évek második felében, úgy gondolták, hogy ők majd megalakítják a saját alternatív iskolájukat, ami majd az Ő életművük lesz, és lett is. A Freinet pedagógia eszköztárából csupán beemeltek néhány nekik tetsző elemet, de magát Freinet szellemiséget nem vették át. Létrehozták a maguk turmixát , de annak semmi köze a Freinet házaspár által kidolgozott , komplett pedagóiai szemlélethez. Ahhoz, hogy a legszegényebb, hátrányok között élő gyerekeket előbbre vinni, sikeressé tenni őket a tanulmányaikban, alapot adni az életükben való előrejutáshoz a feladat.
Természetessé tenni számukra, hogy van választási lehetőségük, ami egyúttal felősségvállalás egy adott irányba, s nem valaminek az elutasítása, hanem valaminek a felvállalása. Megcselekvése, amelyeknek lehetnek pozitív vagy negatív következményei de nem életbevágó fontosságúak még ekkor, csupán tanulási fázis, gyakorló terep, aminek tapasztalatai beépülnek a következő döntési helyzetbe. Lehet legközelebb korrigálni, módosítani a tapasztalatok alapján.
Semmiképp sem szól ez a pedagógiai irányzat a pedagógus alárendeltségéről se a szülők, se a diákok, de a felettesei felé sem. A kompetencia minden döntésben az ő kezében van, amit senki nem vehet át tőle és át sem adhatja senkinek. Autonóm annak minden szabadságával és minden felelősségével együtt. Mondhat és mondjon is bátran nemet ha valamit erkölcsileg elfogadhatatlan tart, akár a tanítványai viselkedésében, akár a felettesei irányába.
Kompetenciához , viszont jártasságra van szükség a legkülönbözőbb tanítási, nevelési helyzetben. Ezek egy része a tanítás mindennapjai során természetes úton szerzett tapasztalatokkal jön meg. Másrészt viszont akár elsajátíthatók is lehetnének, egyfajta, különböző tanítási , oktatási és nevelési pedagóiai eszköztárt képezve.
Ehhez szeretnék hozzájárulni a Freinet "technikák" ismertetésével, alkalmazási tapasztalatainak átadásával.
Sokat gondolkodtam, hogy hogyan és honnan induljak?
A TECHNIKÁKKAL? Ezt alkalmazzák leggyakrabban a különböző ismertetők. Az a tapasztalatom, hogy ezek nem hatékonyak. Nem láttam még pedagógust aki azt érezte volna, hogy -hú ez a nyomda dolog érdekes, kipróbálom. Talán tetszeni fog a gyerekeknek. Olyant sem tapsztaltam még, hogy a munkakártya milyen izgalmas,új dolog, na ezt megpróbálom. S még ha meg is próbálta valaki nagyon hamar eljutott arra a pontra, hogy túl sok időt vesz igénybe, egyszerűbb kijelölni a feladatokat a munkafüzetben. S teljesen igaza van, hiszen minden ember az idő és energia optimazilálásra törkeszik.
Építsem fel elsőtől ötödikig, ahogy megvalósítottam? Ez sem járható út, hiszen, aki mondjuk harmadikosokat tanít mit kezd az elsős tananyaggal, annak feldogozási, tanítási módjával? Neki az aktuális problémái egészen mások, és arra kell megoldást találnia. Nem megvalósítható azért sem , mert akkor párhuzamosan 5 első, második, harmadik, negyedik osztályban megvalósított utat kellene egymás mellé tenni, ami lehetetlen vállakozás lenne. Ráadásul ami egy adott helyzetben jó megoldás volt, egy másik csoporttal épp nem hozta azt az eredményt amit reméltem tőle, hiszen mások voltak a gyerekek, más volt az osztály dinamikája. Elő kellett venni a tarsolyomból egy másik módszert a probléma / helyzet megoldásához.
Mindezeket átgondolva, azt hiszem, hogy a legjobb megoldás talán az lesz, amit mindegyik harmadik osztályomban valóságosan is megtettem. Persze itt virtuálisan gondolom "elkészíteni", s az érdeklőknek átnyújtani.
Egy kis eredetet történet:
A nagyapámnak volt egy nagy íróasztala. Mindig ott készült fel az óráira, írta az óravázlatait, hivatalos papírjait. Tiltott terület volt a számomra. Időnként azonban engedélyt kaptam, és odaülhettem a székébe, rajzolni, és főleg megcsodálni, a Kohinor ceruzáit, és a piros, zöld, és kék színnel töltött csinos tintartóit. Az asztalnak nagy és széles felülete volt, mélybarna, Alatta három keskeny fiók. Egy középen a legszélesebb, mellette két egyforma, keskenyebb . Ezen keskenyebb fiókok alatt egy-egy , jobbra illetve balra nyíló ajtó mögött két-két polc.
Mindegyik fióknak, ajtónak külön-külön filigrán kulcsa volt, egy igazán szép, domborított kulcslyuktakaróval.
A nagyapám nem érte meg, hogy tanító legyek, s gyerekorom ikonikus, íróasztala az én felkészüléseim asztala lett. Mindennek volt benne hely, rendszerezve. Nagyon szerettem ott készülni az óráimra, javítani a dolgozatokat, összeállítani a terveimet. Mikor elköltöztem a falumból vittem magammal , s csaknem pályám végéig velem volt.
Egyik harmadik osztályomban, a 80-as évek elején ez az íróasztal adta az ötletet, ahhoz, hogy a tanítványaimnak "rendet" tegyek a fejükben a szófajok tanításakor.
Teásdobozokból elkészítettem az íróasztalom " másolatát" (persze nem hű, csak szimbólikus másolat volt ), és ahogy következtek a szófajok a tanagyagban úgy kaptak a fiókok, polcocskák nevet, s mindenki kis papírlapokra írva "dobta " bele a saját igéit, főneveit, mellékneveit (stb.) Sokan voltak 32-en, és igazán szép gyűjtemények lettek belőle. Amit aztán - kivéve belőlük egy-egy maroknyit - felhasználtam tollbamondásra az óra elején, vagy végén, ahogy az idő engedte. Mindenki izgatottan figyelt, várt hogy az Ő papírkája bekerült-e aznap a szavak közé. Mindig a véletlenre bíztam, hogy mi kerül a markomba. Ezt ők is látták, nem volt kérdés, tudták hogy nincs manipuláció a dologban. S lelkesen írták a szavakat. Negyedikben pedig a mondatalkotásra használtuk a fiókok véletlenül előkerülő szavait. Sok vidám perccel színezve az órát.
Amikor később a Freinet pedagógia alkalmazójává lettem, ezt (is) megtartottam, használtuk. Csupán kiegészült annyival, hogy a gyerekek ötlete és megvalósítása útján az egyik OSZTÁLYÚJSÁGunkba, lelkesen begépelték az osztályunkban akkor már gyakran használt írógépbe a "gyűjteményüket", s így az mindenkinek a saját tulajdonává is vált, hiszen mindenki kapott belőle egy fekete-fehér fénymásolatot. Ennek a költségét pályázaton nyert pénzből fizettem ki akkor. Annyi példányt másoltatva ahányan voltunk. (Zárójeles megjegyzés! Tudom, hogy némely melléknév képzett, de ezek szétválasztása felsőtagozatos tananyag. Csupán a milyen kérdésre felelő szavak szerint csoportosítunk ilyenkor még)
Amikor beállítottam a kész másolatokkal az osztályba , pillanatok alatt jött 5 gyerek, akik vállalták, hogy összeállítják a lapokból a 32+1 (nekem) újságot., Összekapcsolták, s mindenki megkapta a maga újságját. Amit aztán kedvére kiszínezhetett olyanra amilyenre akarta.
Itt megtekinthető egy része
https://freinetnk.blogspot.com/2026/05/tanulasi-elmeny-valasztasa2.html
Talán jó példa ez arra is, hogy Freinet pedagógia nem valami extra, elvont eszközrendszer. Elemei addig is ott lehettek a mindennapjainkban, - teljesen, vagy csírájában- és tudatossá válik a módszert megismerve, hogy ez pl. épp azt szolgálta, hogy gyerekek bevonódjanak, a saját érzéseikkel, gondolataikkal részesévé válhassanak egy tananyag tanulási folyamatának, Ami ezáltal sokkal mélyebb és biztosabb tudást eredményez, mintha kitöltötték volna a munkafüzet egyik oldalát. SAJÁT ÉLMÉNYükké válik a tanítás -tanulás folyamata. Ami a Freinet pedagógiai egyik alap hozzáállása magához az oktatás minden területéhez.
