Az iskola bővítésének, korszerűsítésének első fázisában a játszótér szűnt meg. (Két hete Balatonbogláron ugyanolyan a játszótéri elemeket láttam egy fenyőkkel benőtt parkban, s rögtön tanítványaim jutottak eszembe róluk. Ugyanaz a kék, piros, sárga csíkozás a fémrudas mászókákon, mint 15 -20 évvel ezelőtt. Az akkori játszótéri divat itt maradt emlékein, amin valószínűleg mamár egyetlen anyuka sem engedné mászni a csemetéjét)
A gyerekeknek azonban akkor az volt a JÁTSZÓTÉRI boldogság. S bár a játszótér eltűnt, az építkezés rengeteg élményt és egyben játékot is teremtett számukra. Természetesen csak messziről ,kerítés mögül lehetett nézni az eseményeket. Viszont igyekeztek minden élményt rögzíteni maguknak rajzban. Akkor épp egyetlen lány sem volt az osztályban, így teljes volt az egyetértés abban, hogy minden szabad percet az építkezés megfigyelésére fordítsanak az udvaron tartózkodás alatt. Ezekből aztán szuper rajzok születtek, mikor az időjárás miatt, bentlétre kényszerültünk.
Közben folytak a szokásos tevékenységek is, pl Mikulás várás, ami megdönthetetlen bizonyítékkal szolgált számukra, a Mikulás kilétéről.
Rá pár napra, egy új, iskolán belüli kezdeményezés lelkesítette fel Őket. (A tantestület kb,fele új volt). Sokféle iskolából, sokféle tervvel, elképzeléssel. általános iskolákból jöttünk, tanítói-tanári gyakorlattal, Más szemlélettel mint a gyógypedagógia szemlélet. Szemléletünkben főként az volt a más, hogy ragaszkodtunk a tantárgyi követelményekhez. Ahhoz kerestünk új és új utakat, hogy sikeresen teljesítsék azokat, sajátos nevelési igényűnek mondott tanítványaink. Egyszerűn nem fogadtuk el, hogy nem taníthatjuk meg Őket a minimumra. S a terv megvalósult. nemcsak minimum szinten. A bizonyítványok kiállításakor nyugodt szívvel írhattuk be az osztályzatokat, mert tudtuk, hogy abban az iskolában is megkapná azt az érdemjegyet mostani tanulónk, ahonnan jöttünk. Ezeknek az útkereséseknek egyik állomása volt az iskolát átfogó matematika verseny - felsős kollégánk elgondolásával, szervezésében. Történeti idővonalon haladva , az ékírással ismerkedve. ami nagyon fellelkesítette a fiúkat, s boldogan készültek a egyiptomi és római számírásból a versenyre. Olyannyira, hogy ezt mindenképp meg akarták örökíteni az életünk könyvében is.
Lassan a földmunkák is végére értek, és kezdődött az iskola új tornacsarnokának alapozása, falainak felhúzása.
Ami új lendület adott, most már a tervezés szintjén rajzaiknak az új iskolánk építését illetően.
Február 25-ei bejegyzés alapján új tanuló érkezett osztályunkba.: Gyula. Gyula aki nevelőotthonos volt, s egy olyan világot láttatott meg velük amit addig elképzelni sem tudtak. Nem volt konfliktus mentes az első időszak, de Gyula azért hamarosan az osztály egyenértékű tagja lett.
Ebben az évben ez az utolsó bejegyzés az életünk könyvében, ami nem is csodálható nagyon, mert pár nap múlva feje tetejére állt az életünk. Március derekán vagy április első napjaiban, az egész iskola elköltözött első ideiglenes helyére , egy villába a Marczibányi tér környékén. Az eddig sem nagy termünket még kisebbre váltották. Csak annyi hely volt benne, hogy a 8 tanulónk le tudjon ülni a padja mögé kettesével. Előtte még volt nekünk is egy asztal féle, és egy 1,20 x1,20-as tábla a falon.Valamint egy kb 70 cm-es közlekedő sáv a padsor mellett. Egyetlen , ámde rácsos ablaka volt a bejárattal szemben Ilyen pici teremben még egyikünk sem tanított. Valóságos "heringesdoboz" volt. Csak nyitott ajtóval lehetett benne létezni, ami engem ugyan egyáltalán nem zavart, mert korábban Freinet-es osztályaimnál ez természetes dolog volt, de a kicsinysége az megrázó volt. Ha csak tehettük nem tartottunk benn órát.
Mindenkit felbolygatott érzelmileg, lelkileg ez a váltás, és senkinek nem volt kedve az életünk könyvét folytatni, reményedtünk, hogy csak 3 hónapot kell kibírni, és ősszel majd a szép, tágas iskolánkban lehetünk. Nem így lett.
Mindeközben 3 hónapos "mélyvízi" gyakorlaton vettünk részt- iskolailag-, a másság megismerésében, elviselésében. Ebédelni ugyanis a mozgáskorlátozottak intézetébe jártunk, s így minden nap szembesültük azzal, hogy milyen kiszolgáltatottak azon embertársaink akiknek nincs keze vagy lába, vagy egyik sem, s esetenként még értelmileg is sérültek. Felkavaró és megrázó időszak volt mindannyiunk számára. Élethosszra szóló ismeretek elsajátításával.