Az első két részben olyan tevékenységekről írtam, ami nem a tantárgyi feladatokról, vagy csak részben azokról szól. A gyerekek élményeiről, gondolatairól, "szabadidős" tevékenységeiről szólt. Hangsúlyozva ezek jelentőségét, fontosságát.
- Az iskolai munka azonban
- tantárgyakra,
- tananyagokra bontott,
- minimum követelmények elérésének kötelezettségéről szól.
Ezekre mikor kerül, sor? Joggal vetődik fel már az első perctől kezdve a kérdés! A tanító, a tanár nem szabadidős tevékenységért kapja a fizetést az államtól, hanem azért, hogy elsajátítasson meghatározott, évfolyami szintű ismeretanyagot.
Ennek van meghatározott ráfordítandó órakerete, napi rendezettsége minden iskolában. Legyen az állami, egyházi, vagy alapítványi fenntartású. Ezekről eddig egy szó sem volt.
Valóban! Jogos igény, hogy erről a legalapvetőbb kérdésre adott válaszra sorkerüljön mindjárt az elején.
Csak a magam megoldásáról tudok beszélni, de talán általánosan is érvényes lehet.
- Ez érintette a napi iskolai kezdési időpontot, a 8 órai becsengetést
- és testnevelés óráink iskolai tornatermi beosztását .
- Valamint a tanítás zárópontja a párhuzamos osztályéval megegyező időpontban volt.
Számomra teljesen evidens volt, hogy ez így korrekt, és normális.
Viszont első osztályban a tanórai keretek egyéb vonatkozásban egyáltalán nem volt érvényes ránk. Ez természtesen az igazgatóval és tantestülettel történt megegyezés alapján következett be. Nem csak úgy magamtól, hogy ránk nem érvényesek a többi osztály által működő szabályok.
Melyek voltak ezek a " különleges " szabályok ?
Tulajdonképpen csak egy szabály volt: mi sem zavarhatjuk semmilyen tevékenységgel zajongással a többi osztály tanóráját. Ez az én felelősségem volt a betartatását tekintve. Vállaltam is, és nem is volt a 10 év alatt egyetlen probléma sem ennek működésében. Másban sem valójában. Nyugodt, toleráns együttélésünk volt a többi osztállyal.
A mi belső időbeosztásunk azonban a - fentiek kivételével - valóban jelentősen eltért az iskolai tanórák időrendjétől. Évfolyamonként csökkenő mértékben egyébként.
Az első évfolyamban az első naptól kezdve alapból projektrendszerű tanulás volt számukra- Ennek minden mozzanatát leírtam a blogban a betűtanulás, olvasás tanulás , számfogalom és az alapműletek tanulása, és az írott betűk tanulás címszavak alatt. Ami annyit jelentett valójában, hogy a rajz, és technika tananyagot a betűtanulás folyamatában, az aktuális betűhöz illesztve napi feladatként teljesítették, melynek következménye a finommotorikájuk, a rajz és tárgyalkotó képességük nagyon jó szintre fejlődött, sok részismeretet elsajátítottak ahhoz, hogy a második félév tantervi anyagát teljesítsék majd. -ráadásul magas fokon.-
Az ének tantárgyat először az egyik kollegám, aki egyben egyikük édesapja is 'tartotta' gitárral , furulyával a kezében,- nagy tudással- a gyerekeknek. Boldog , önfeledt, vidám "órák" voltak ezek. Ők voltak az első olyan osztály az iskolában ahol minden gyerek megtanult furulyázni felsős kora előtt.
A következő osztályomnál is valahogy úgy hozta a sors, hogy egy másik kolléganőm-szintén ének szakos, és akinek csemetéje az osztály tagja is volt egyben - tanította az éneket. Majd következő osztályban is megtartottuk ezt a "felállást"!
Ami arra is jó volt, hogy a gyerekek kezdetektől abban szocializálódtak, hogy az őket tanítók tudásukban, tevékenységükben különbözőek, de együtt dolgoznak. versengés, alá-fölé rendeltség nem volt.
Egyáltalán szóba sem jött ez a szó , hogy készség tárgy! Köztünk pedagógusok között sem. Már csak azért sem, mert számomra a "készségtantárgyak" hihetetlenül fontosak a személyiség fejlődésében, fejlesztésében- Ahogy ez a Freinet házaspárnál is megvolt. Elisa Freinet képzőművészként mindig is azt hangsúlyozta, hogy a művészeti nevelés szerves része a fejlesztésnek.
Az iskolával kötött fent említett megállapodásunk 10 éven át töretlenül megmaradt. Ilyen értelemben ránk engedmények voltak érvényben a "tanulási pihenési, levegőzési időszak" terén.
Természtesen nélkülem nem mehettek ki az udvarra a tanítványaim, csak akkor ha többi osztály is kinn volt.
Ugyanúgy nekem is megvolt a kötelezettségem az iskola szüneti udvari ügyeleti rendben. Ekkor nyílván az egész osztályom kötelezően jött az udvarra velem.
Ezek a kompromisszumok, kötelezettségek nem okoztak semmi problémát. Visszamentünk majd mindenki folytatta ott a feladatát, ahol abbahagyta.
Másik nagy kérdés nyílván, hogy hogyan volt szabályozva a belső időbeosztásunk rendje?
Alpjában véve két fix pont közé volt minden beutalva az időbeosztás terén
- A reggeli feladatok , munkaformák, tananyagok ismertetése
- és az utoló órán megtartott PLÉNUM közé
A feladatok meghatározása az én feladatom volt természetesen. Az viszont, hogy azokat milyen sorrendben , milyen időráfordítással végzi el valaki az, az Ő felelőssége volt. Az eredményéről és esetleges eredménytelenségéről -annak okairól- is neki kellett számot adnia. Sosem volt megszégyenítő ez, -tényként kezeltem, kezeltük. S arról beszélgettünk, hogy hogyan, miben lehetne máskor jobban dönteni! A plénum számomra (főleg elsőben, második elején) a másik legfontosabb eszköze a Freinet pedagógiának. Ítt tanulják meg, élik át , hogy a döntéseiknek következményei lehetnek pozitívak és negatívak is, önmagukra nézve. Ez egy olyan tanulási folyamat ami később bőven meghozza eredményét. Második évfolyam tavaszától már láthatóan tudatosan felvállalják , hogy mit képesek jó hatásfokkal aznap elvégezni.
Harmadik _negyedik évfolyamon nő azon formák száma ami hasonlít a felső tagozat, tantárgyas rendszeréhez. Egyre nyitottabbak a magyarázatokra, a gyakorló feladatok mennyiségének növekedésére, de továbbra is fontos, hogy maradjon feldatfelvállalási döntésükre tér-idő.
Nem meglepő, hogy mivel kiesnek a "fegyelmezésre és az együttlépésre " használt idők, és mindenki ott és annyi időt kap segítségre amennyire és ahol szüksége van.
Egyúttal marad ideje a pihenésre, étkezésre és saját "közlendőinek" átadásra (írásban, rajzban, dramatilázásban stb.
------------------------------------
Egy időszakot - a magam Freinet technikákat kipróbáló, megismerő időszakát- külön venném, a már fentiekben leírt, tudatosan szervezett, átgondolt, napi szinten alkalmazott időtől.
Amikor Búbánatvölgyből hazajöttem 1989-ben a tavaszi szünet végén az akkori tanítványaim harmadikosok voltak. Velük kezdtem kipróbálni, hogy milyen, ha a magyar órán reggel körbeülünk és 15 percben maximálva elmondhatják ami kikívánkkozik belőlük.
Negyedikben már a teljes osztályfőnöki órát is így csináltuk-tematikusan- hiszen az osztályfőnöki órák tantervét is óráról órára el kellett készíteni még szeptember előtt akkoriban -
Igazán felszabadítóó volt számukra az új forma, örültek neki. Vitakoztak, győzködték egymást stb.
Ezen sikereken felbuzdulva elkezdtem azokat a bizonyos munkakártyákat "gyártani" -amiről a blogban sok szó esik, és a szót a keresőbe beírva megláthatóak.
Azzal a koncepcióval, hogy az adott irodalmi anyaghoz adjak 2-3 feladatvállalási lehetőséget számukra és nem én, hanem mindenki saját maga döntse el melyiket gondolja úgy, hogy meg tudja ( akár segítséggel) oldani? Nagy sikere volt! Megszűntek a semmittevő, unatkozó gyerekek, mindenki elkezdett dolgozni. Elkezdtek egymásnak segíteni. S már náluk ezzel együtt bevezettem a PLÉNUM rendszerét.
Mindezt még szigorúen a tantárgyi tanórai keretek között, azzal a különbséggel, hogy bennmaradtam a szünetben az osztályban -ha nem voltam ügyeletes- így bennmaradhattak azon tanulók is akik benn szerettek volna inkább lenni. Ezt nem tiltotta semmilyen szabály- pedig ez még a rendszerváltás előtti időszak volt.
Nagyon hamar elkezdtek a gyerekek egyre többet írni , rajzolni maguktól, az érzéseikről, gondolataikról. Ezek számomra fontosak voltak, és felajánlottam az újságkészítést (amiről már írtam az első részben-) és lelkesen megszületett a MI ÚJSÁGunk. Ezt sem lehetett megtiltani / megakadályozni, hiszen a tanyag feladatainak teljesítése rovására nem ment, sőt sokszor annak kapcsán születtek megható versek, rajzok.
Nem voltak ezek akkora nagy dolgok, de a gyerekeknek és nekem is sok örömet adott. Én kipróbáltam a Freinet technikák alkalmazhatóságát, ők meg jól érezték magukat közben.
Így elhatároztam, hogy akkor legyen a következő osztályomnak elsőtől ez a rendszer. A Freinet pedagógia a munkaformája!
- Megalkottam-átgondolva,
- hogy milyen módon kellene megoldani azt,
- hogy a gyerekeknek élmény,
- munka,
- és saját erőfeszítések általi siker legyen a tanulás.
Működött. Nem egyszer véletlenül, hanem minden új osztálynál ez lett az alap.