Összegző könyvféle 6.rész a BESZÉLGETŐKÖR

 


Mielőtt  a beszélgetőkőrröl mélyebben írnék egy különleges  helyezettel kezdem, amiben a saját  BESZÉLGETŐKÖRÜNK iskola szintűvé emelkedett. 

A 2000-es években közepén  Canon  cég  országos pályázatot  hírdetett  két  éven keresztül Budapest kerületeinek és az ország megyéinek. A szisztéma  az volt, hogy  sorsolással  eldöntötték, hogy az adott hónapban mely  budapesti kerület és  mely  megye pályázhat a kiírásnak megfelő paraméterek alapján. Az adott hónap kerületi iskoláiból egy és az adott megye pályázó iskoláiból egy, nagyértékű  Canon  "ajándékban" részesült. Két részből állt minden esetben a beküldendő anyag. Egy - az iskola  vezetése által összeállított iskolaprofilból. a pedagógia  programtól kezdve  a felszereletség bemutatásig. A másik rész viszont  a tanulók által  készített 5-8 perces  -az iskola életét, iskolai életet bemutató, a tanulók áltak készített  videó volt  az elbírálás alapja. 
A pályázatról én semmit sem  tudtam,  míg az iskola  vezetése  fel nem kért engem és az osztályomat egyúttal, hogy készítsük el a mozgóképes beadandót a gyerekekkel, amiben bemutatjuk az iskola  életét.  Azért minket kértek, mert  tudták, hogy mi "kicsit máshogy  élünk". Sok  rajz,  fotó készül az életünkről. Van  több évre   visszamenő Életünk könyve,  a termünk a tanulói  alkotások   "kiállító terme"  ." Biztos   össze tudtok hozni egy videót"  hangzott  a felkérés. Az informatika tanár  annyit segített a megvalósításban, hogy ajánlott egy programot  amiben a fotókból filmet tudunk öszeállítani. 
Két hét van a pályázat  beadási határidejéig, mondta. Ha nincs  gyerekek által készített  film, akkor nem lehet beadni, a már kész,  iskolát bemutató megírt pályázatot. 
Mindez  egy SNI-is iskola negyedikes tanulócsoportjának hangzott el.  Akiknek még nem volt soha informatika órájuk sem, nemhogy komolyabb  foglalkozásuk a számítógép használattal, ppt-és programokkal . Jó, magunknak újságot  már  szerkesztettünk, írtunk, de azért az mégsem egy mozgófilm szint. 

Talán  a legnehezebb az indulás volt, vagyis annak eldöntése, hogy milyen keretbe  rendezzük össze az anyagunkat. 
Egy beszélgetőköri   összeüléssel  végül is eldőlt, hogy akkor  csináljuk meg virtuális  BESZÉLGETŐKÖR  formában. Ennek a valóságos működése  mindenki számára  ismert. Most csak annyit kell tennünk, hogy mindenki egy-egy területet  felvállal, s mintha az Ő beszélgetőköri  mondatai lennének egymás után sorbarendezzük a diákat. Kellett  videófelvételeknek is lennie benne, így  párán az én fényképezőgépemmel videót készítettek az udvari életükről. 

A fent látható kép is az egyik tanuló  munkája. Ő saját maga  rajzolta  meg a számítógép egerével - abban a formában ahogy ott látható-mindannyiunk nagy ámulatára,  és még  jópár állatrajza  látható a kész  munkában. 
Időre  elkészültünk a filmmel amit kért az igazgatónk. és az esélytelenek  nyugalmával  el is engedtük az egészet. A  szabadidő újra  az udvari fogócskákkal, focizásokkal, mászókázásokkal visszaállt a régi  kerékvágásba.

Egy hónap múlva az igazgatónk felhívta az egész osztályt a tanáriba, ahol egy  raklap terjedelmű, ember magasságú csomag állt. Mint kiderült  óriási mennyiségű fénymásolópapír, egy nagyteljesítményű  fénymásoló,  két  videó felvevő, két  digitális  fényképezőgép  valamint egy hivatalos levél, várt megtekintésre. Kiderült,  hogy az iskolánk ezt nyerte a pályázaton. Amiben az is állt, hogy  most először  volt megosztott díj a pályázat történetében, mert a függetlenekből álló  zsűri  olyan magasra értékelte a filmünket, hogy nem tudott döntésre jutni, így a kerület egyik szakközépiskolájának pályázatával megosztott  díjazást  választott.  Elhihetetlen volt . Fel se  fogtuk, hogy a mi egyszerű,  - életünket bemutató  filmünk ilyen értékekhez juttatta az iskolánkat.

A következő linkken a filmünk megtekintehető:  Ők mindannyian olyan  tanulók akik  "nem fértek be a hétköznapi iskolai keretbe" , ami azért  jelentősen megkérdőjelezi az SNI-is  cimekadásokat.


 Amit , én mint   sima  falusi tanító végig a kezdettől megkérdőjeleztem magamban, mert semmivel sem  adtak  rosszabb eredményeket  egy átlagos iskola,  átlagos tanulóinál.  Erre  független , országos  visszaigazolást is kaptam  pár hónap múlva, amikor az első kompetancia mérés  történt az országban. De, hogy ne  vigyem el a hangsúlyt a beszélgetőkör  témától, az erről szóló  részt a bejegyzés  végére teszem utóirat címszó alá.

A fejezet címének megfelelően a  BESZÉLGETŐKÖRök valós  helyzetére, előnyeire, buktatóira, adott esetben elhagyásának  kérdésére térek rá . 
A blogban  erről sok írást tettem közre, melyek a keresőbe  beírt beszélgetőkör szóra   meg is jelennek. 
Nem akarom most ezeket újra  leírni, de egy rövidített  változatban összefoglalom a tapasztalataimat arról a 23 évről melyben vezettem  ezeket a beszélgetőköröket / VITÁKAT szép számmal.  
Nem folytonosan, hanem szakaszosan  volt erre  mód, mert a gyerekek előbb utóbb, de  minden osztálynál "fellázadtak" .  S pont ilyenkor éreztem, hogy akkor  jól csinálom a dolgom, ha merik és képesek megfogalmazni, kultúráltan a csoport  értésére adni, hogy már nem így , nem ebben a  formában akarják a  napjaikat kezdeni.  
A válaszaim, reagálásaim is változtak ezekre a felvetésekre, de abban következetes  voltam mindvégig, hogy az ellenvéleményt meg kell hallgatnunk és  fontos, hogy kompromisszummal és ne hatalmi szóval oldódjon meg a kialakult  helyzet. 
Az első évfolyamon a reggeli beszélgetőkörök  mindennaposok eleinte. Ki kell alakítani egy  szokást, például plüssállat  feltartása adja a jelzést a megszólalni vágyóra.
Többféle megoldás  volt ebben is az évek során. 
  • volt, hogy körbement szabályosan, 
  • volt, hogy aki elmondta amit akart, ő adta tovább  másnak
  • volt  az elején, hogy újra és újra el kellett mondani, hogy   mi a szabály mert  magánbeszélgetésekké alakították az egymás mellett ülők a beszélgetőkört,
  • volt  hogy nem  saját  élmények, hanem általam behozott  téma volt a beszélgetés tárgya,
  • volt, hogy valami közös projektet  beszéltünk meg  reggel 
  • volt hogy napközben is összeültünk egy  konfliktus rendezésre
  • S ne feledjük el a legfontosabb  kört, a PLÉNUMOT ami sosem volt kedv kérdése számukra. Az a pedagógus  elvárása ,irányítása  alatt történik, s egyik legfontosabb visszacsatolási egység az aznap végzett munkákról személyekként. Első évben, ez hihetetlenül fontos, hogy rögzüljön. Hiszen nem arról döntenek napközben, hogy  megcsinálják-e a feladatot, hanem arról, hogy melyiket csinálják meg, és arról számot is kell adniuk. Ha  a számonkérés ezen formája  elmarad, akkor  az egyik  legfontosabb  elemét  engedjük el a Freinet  pedagógiának, és semmivel sem  csináltunk mást , többet mint a hagyományos   pedagógia, ami elengedi  a nem csillogószemű diákjainak  haladását.  
Látható talán a  felsorolásból, hogy a beszélgetőkör nem egy egységes  valami. Különböző formái és különböző rendeltetései vannak ezeknek az összeüléseknek. A pedagógusnak dönteni kell, hogy épp melyik formáját alkalmazza, és milyen céllal, milyen csoportvezetéssel. Alapszabály , hogy  a megszégyenítésnek, "nevelésnek" semmilyen körülmények között nincs benne helye! Viszont mindenképp  helye van az értékek, eredmények felmutatásának, a problémáknak, a több lehetőség  közötti  választás   eldöntésének.  
 
Freinet nem véletlenül a VITAkultúra megtanításának, gyakorlásának  színterének  tartotta. Amire  igazán nagy szükség is van, mert az ellenvélemények  meghallgatására, s azok  átgondolására, érvelések  kérésére a nem helyett,   nyitottságra nevelésre a gyerekeknél, de  felnőtteknél is! 

A folyamatos győztes -vesztes  kultúrában levésünk  beívódik minden kis résbe. Embertpróbáló munka kicsiny közösségünkben ennek megváltoztatása.
Ami saját  példamutatásunk nélkül nem  történik meg. A beszélgetőkör tehát nem  csupán kellemes  időtöltés, napindítás  vagy zárás. Sokkal komolyabb, sokkal mélyrehatóbb mint ahogy tűnik. Társadalomformáló hatása van. Nagy szavak, de  attól még igazak. Amilyen kultúrában  nő fel, szerez tapasztalatot a gyermek , gyakorolja saját   gondolatainak  kimondhatóságát, felnőttként is,   AZ LESZ A MINTÁJA. 

Pont ez, a korábbitól eltérő  VITA szemlélet az , ami talán a Freinet pedagógia meggyökereződésének, elterjedésének egyik akadálya. Annyira elütő  a társadalmi "normáinktól" . 

Vannak bizony nagyon nehéz helyzetek is, s akkor  derül ki, hogy addig milyen  példát adtunk, milyen  "munkát  végeztünk". Ezek teljesen váratlanul jönnek elő. AMIKOR nincs  átgondolásra sem lehetőség, sem idő, csak  ösztönös reakciók vannak. Általában ezek azok amiket az ember  élete  végéig  visz magával. 

Az egyik ilyen beszélgetőköri pillanat 30 év távlatában és élénken él bennem. A saját  belső szorongásom, hogy  hogyan fog reagálni az  osztályom a  megrázó élményre, amiket könnyeit nyelve mondott  el társuk ? Teljesen  váratlanul.  Nagy és mély csönd ült közénk. Senki nem szólalt meg percekig. Én magamban  azon  szorongtam, hogy  több szempontnak is jogos érvei  vannak a mondatai kapcsán. Melyik lesz  a számukra  a fontosabb? S ekkor megszólalt az osztály egyik legcsöndesebb gyereke és egyetlen rövid mondatával tisztává tette az adott  dilemmát. A mondat így  szólt " Nem könnyű ez most Neked!" ! Hansúlyában is benne volt a teljes  együttérzés társával és  annak helyzetével. Egyben utat nyitott  többinek is ahhoz, hogy ne latolgassanak tovább gondolatban, hanem  odafordulhassanak  osztálytásukhoz, szeretettel, bátorítással. 

Nagy tanulságot , életre szóló  elhatározást adott egy másik  beszélgetőkör.
Az egyik reggel egy kislány azt mondta hogy  látta a újságban,hogy  Afrikában a sivatagban ahol semmi élet nincs, ufók eperfagyit ettek.  Azonnal ketté vált a vélemény a gyerekek között. Az egyik csoport  megerősítette őt, és új és új példákat hozott  fel ennek igazolására, amit láttak  ők is a TV-ben, újságokban.
 
Vele szemben  ott volt, az ezt megkérdőjelezők, hitetlenkedők tábora. 
Mivel én is úgy gondoltam, hogy jó volna ezt tisztába tenni elhatározam, hogy  egy sivatagot megismerő projektet csinálunk. 
El is kezdtük:  Afrika  térkép csomagolópapíron, éghajlata, növényzet, mi a  sivatag? kik élnek ott . ... könyvek, képek nézegetése, Akkor ment éppen a Sivatagi show-megnéztük a filmet-, viszont minden alkalommal előjött, hogy  van egy hely ahol az ufók  élnek, és igenis vannak. Rajzok tömege készült bizonyításként.

Egy idő után be kellett látnom, hogy semmi meggyőző ereje sincs annak amit  mutatok, amiket nézünk, viszont akik  eddig szilárdan a tudományos  megközelítés mellett álltak, bennük is felmerült  a kérdés, mi van ha a másik tábornak van  mégis igaza?   Egyre  többen  kezdtek  szorongani  közülük, így  beláttam, hogy semmi eredménye, pontosabban  negatív eredménye  van a  kérdés  megvitatásáank.
Ennyiben maradt a  dolog, áttértünk más témára. Viszont akkor  elhatároztam , hogy többet nem megyek bele semmilyen hitvitába, egyszerűen elengedem a fülem mellett, mert ha  beemelem az osztály életébe, csak magam  fokozom a bizonytalanságot azokban akiknek egyébként  fel se tűnt volna.  

A Freinet "eszközök" tesznek ilyen figyelmeztető táblákat is olykor  az ember elé. Gazdagabb lettem ezzel a tapasztalattal. Megerősített, hogy a "technikák" nem csodaszerek, és felelősséggel kell  használni mindegyiket.  

A blogban sok  bejegyzésem van a beszélgetőkörökről. A keresőbe  írva a szót, bőséges  példával, tapasztalatok  leírásával szolgál.  Sokszor  az életünk könyvébe - azonosíthatóság nélkül,-  lejegyzésre is kerültek. Különösen fontos volt  az állami gondozott   diákjaimnak, mert  így lett  nyoma, az álmaiknak, vágyaiknak, terveiknek. Sokszor    nézegették később is  magukban, vagy  együtt is. Tanulságos. Érdemes   rákeresni.

 .

 


utóirat:
Az SNI-is  iskolák önként indulhattak, és én indulni akartam, hogy lássam számszerűsítve a munkám eredményét.  Amikor a kiértékelések megtörténtek akkor  egy kódot kapott minden pedagógus, amivel a tanulóinak eredményeit feladatonként és összességében is megnézhette. Másrészt ezzel a kóddal megkereshette az osztályának  feladatonkénti  eredményét az országos  és budapesti összetésben is. Mindenben középmenyőzben végzett az osztályom, egy  kategriában :  a szöveges  feladatok értése, megoldása  terén viszont az átlag fölött , jó szintet  elérve teljesítettek. A négy éves  erőfeszítésem , hogy a pontos olvasás, annak értelmezése  a matematika  tantárgyban  mutatta meg  legszembetűnőbben az olvasni tudás  fontosságát. Logikusan, hiszen ott minden szótagnak  a feladat egészét meghatárázó jelentősége van.  Olvasni nem én tanítottam őket, de a szótagoló módszerrel és  a nagyon alapos , lelkiismeretes   kollégámnak köszönhetően  nem volt  gondjuk a  techniájával. A matematikai feladatok szövegértésének  tanítása mindig is  a szívügyem volt, s lám beért az eredménye.  Jobban teljesítettek benne, mint ami az átlagos budapesti  és országos eredmény volt.  
Ezzel  persze  megint  visszatérhetnénk az  általános  iskola, alsó tagozat  alaproblémájához az  olvasástanítás  módszertani  kérdéséhez. De erről már  írtam korábbi fejezetekben.