Az 1988-as , öt napos Freinet-pedagógia tábor nem adhatta át teljességgel e pedagógia minden módszertani elemét nyílvánvalóan, de mindenképpen nagy tanulási élmény volt. Nekem mindenképp. Úgy éreztem, hogy , hazaérkeztem, megtaláltam az utamat, s alig vártam, hogy tanítói munkámban is érvényre juttassam. Innentől Horváth H Attilával, és Galambos Ritával rendszeres kapcsolatban álltam, s a mai napig hálás vagyok nekik tanácsaikért, az osztályomban folytatott adaptációs munkám segítésért, figyelemmel kíséréséért.
A táborból hazaérve, beszámoltam a tantesületnek az átélt élményeimről, és úgy döntöttem, hogy a magam kisérletező módszerével kipróbálom azokat a technikákat amelyeket átéltem, megtapasztaltam feszültségeivel és felszabadító érzéseivel együtt, a tanítási munkámban is. De csak fokozatosan, nem "ráöntve" a gyerekekre az újdonságokat, hanem fokozatosan egyet-egyet "bevetve" ( beszélgetőkörök, munkakártyák, újság készítés, kézműves műhely létrehozása, levelezés)
Tanítványaim nyitottak együttműködőek, fogadókészek voltak mindenre, s nagyon gyorsan az összes módszertani eszközt használni kezdhettem náluk. Átalakítottuk a termünk kinézetét. Szerencsére elég nagy termünk volt, és jutott benne hely két állandó műhelysaroknak is.
- Az egyik a kézműves műhely lett. Közös használatú eszközökkel. Meglepően hamar elsajátították, hogy az eszközök helyrerakásáért mindenki maga a felelős.
- A másik a beszélgetős-olvasós könyvtáros műhely volt.
- A padok legtöbbször összetolva a csoportos munkának megfelelően. Egyedül felmérésekkor kapták vissza régi helyüket a padok és a gyerkekek is.
