A magánhangzók legvégére hagytam az e-é betűket, hogy minél távolabb kerüljenek az a -á betűktől. E kettő fecserélése elég gyakori jelenség a tanulás ezen szakaszában. Viszont az a-á betű eddigre, a sok gyakorlatnak köszönhetően megerősödött és így az e-é betűkkel való összetévesztése nem lesz alapprobléma. Sokkal inkább az, hogy hogyan kell tudatosan ez e-é hangot kiadni Ez minden betűnél probléma természetesen az elején.
A feladatok itt is hasonlóak, épp azért, hogy ismerősek, biztonságot adók legyenek, mint a korábbiakban,
A fényképeket praktikus word-be lementeni és úgy kinyomtatni.
Ez szabadon megtehető, ugyanakkor a módszer , az összes tartozékával együtt
szerzői jogvédelem alatt áll, így
kereskedelmi forgalomba nem hozható ,
csak magáncélra használható!
Egy játékos "névadóval " meg lehet törni a szokványos feladatokat az állatfigurákra gondolva.
Az is változatosságot hoz a gyakorlásba, hogy a sorok mellett most nem négyzetek, hanem kis, szinezhető figurák vannak. A jó szinten teljesített olvasás jutalmául
( eeű = hegedű
Egy játékkal (akár több személy számára is ) bővítettem a feladatokat. Szükséges hozzá egy dobókocka és annyi figura, (radír darab, gomb stb) ahányan részt vesznek benne. A dobókocka a lépések számát mutatja. és ki kell olvasni a hangzókat is persze rálépéskor.
Ez pedig a már jól ismert korongos játék ide vonatkozó részlete.