negyvenkilencedik nap
sz betű
ismerkedés, rögzítés
Az első kétjegyű mássalhangzó. Szerencsére matematikában már a számok tanulásánál találkoztak azzal, hogy a tizes leírva az egy és nulla számjegyéből áll és teljesen új mennyiséget/ tartalmat jelöl.
Ennek példájával könnyű volt mindig megmagyarázni, hogy ebben az esetben is hasonló dologgal állnak szemben. A "s" és "z" így egymás után egy új betűt jelöl a ( a szó elején mindenképp) amihez egy új hang is tartozik.
Ennek példájával könnyű volt mindig megmagyarázni, hogy ebben az esetben is hasonló dologgal állnak szemben. A "s" és "z" így egymás után egy új betűt jelöl a ( a szó elején mindenképp) amihez egy új hang is tartozik.
(Talán a legősibb félelmet - a sziszegését utánzó hang- a kígyó hangját megjelenítő. De ez csak a zárójeles megjegyzésem. A gyerekeknek is elmeséltem ilyekor, hogy ettől a hangtól nagyon félt az egyik kutyánk, s amikor csak meghallotta a szifonpatronból a vízbe engedett széndioxid hangját az asztal alá rohant.)
Tehát most is a képoldal nézegtésével, majd a rajta látottak felidézésével, előhívott emlékekkel kezdődik az új betűvel való ismerkedés.
A középpontba helyezett számítógép 23 évvel ezelőtt a legtöbb gyereknek még a vágyott tárgyak csúcsa volt , mamár jóval elterjedtebb, ismertebb, de azt gondolom népszerűségéből nem vesztett, sőt.
A szógyűjtemény most jóval bővebb lesz mint az előző betű esetében
szőlő
szilva, szilvamag
számítógép
számológép
száj
szekrény
szék
szeretet
szökőkút
szivárvány
szemüveg
szem
szalag,
száll
szél,szellő
száll
szél,szellő
Kiegészítve a gyerek ötleteivel (Szandra, Szabolcs, Szabó, Szűcs stb.)
Meg kell beszélni, még azt, hogy a nagy és kis "sz" között annyi a különbség, hogy az "s" méret nagyobb csak a nagybetű esetében. Ezért is jó , ha kiegészül a szógyűjtemény kereszt és esetleg vezeték nevekkel.
Mielőtt még a betűválogatás, ragasztás, saját betűoldal elkészítésébe kezdenének a nyitó-záró gyakorlatot végeztessük el velük. Ezt aztán egyenként ellenőrizzük a későbbiekben is természetesen. Az egyforma méretű, grafikájú feladatkártyák rendszert alkotnak, bármikor elővetőek, gyakorolhatók, vagy gyakorlathatóak. Jó, ha van külön helyük, amihez ők is hozzáférhetnek. Ezek a kártyák, csakúgy mint betűkhöz készített hívóképek, valójában a Freinet pedagógia munkakártya rendszerébe illő elemek, amelyekből a tanulók bármikor elvehetnek nézegetésre, gyakorlásra elemeket. Természetesen azzal a feltétellel, hogy vissza is teszik a helyére.
Követekezzen a nyitó-záró gyakorlat, a többi feladat előtt .
Az olvasási gyakorlat nem maradhat el ebből napból sem, csakúgy mint a betű kitapogatása sem.