Instant betűtanulás 34. rész Zs betű


Elérkezett a betűtanulás utolsó  betűje .  A feladatok is  ismertek, Játékként  a zsiráfba rejtett  betűkből  kialakíthatnak szavakat, Sok olvasásos feladat van most is, de már  bírják ezt a mennyiséget , két -esetleg  három napra elosztva. Még utoljára   újságokból betűkivágás is szerepel a  feladatok között,  de ez  ugyanúgy fontos mint pár nappal korábban  a "cs"  esetében

Hosszú és fáradtságos volt az út, de  az olvasás tudása  a legfontosabb a további  tanulmányaikhoz, úgyhogy  rá kellett szánni ennyi  időt és gyakorlatot. Kitartóan kellett képviselni felnőttként a minőségi követelményt a betűk pontos olvasásában. S tudom, hogy ez egyáltalán nem könnyű  Azonban bőven meg fog térülni a gyermek   életének alakulásában.

Megtanult  tanulni a munka során, megtanulta, hogy  saját megának kell  erőfeszítéseket  tenni a feladatok teljesítése érdekében. Nem várhat  másra, hogy helyette megteszi, mert nem tudja megtenni.  Ezt neki kellett végrehajtania, az összes tévedéssel, elkeseredéssel lankadással és persze örömmel, sikerrel együtt.

A betű és olvasástanulást én mindig a kisgyermek járni tanulásáshoz szoktam hasonlítani. Azt sem tudja  helyette megtenni senki. Neki kell újra és újra nekigyűrkőzni, és  megteszi mert   fontos  számára. Azt sem lehet  feliből-harmadából csinálnia, mert nem lesz belőle járás. A betű és olvasástanulással is pontosan  ugyanez a helyzet. Egy életre szóló alap felépítése  a tét.

Most azonban elérkezett az ünneplés ideje! Örüljünk együtt vele! Ünnepeljük meg, mert nagyon nagy teljesítmény, hogy végigment ezen a hosszú és csöppet sem könnyű úton. beszélgessünk vele az ő élményeiről! Mi volt könnyű és mi volt nehéz? Mit gondol  most  az olvasásról ? Számtalan kérdésre 
kaphatunk választ ha szánunk rá egy kis időt. Ha megállunk és élvezzük az elért célt

Az osztályaimmal ilyenkor  készítettük el az első  újságot, amelyben mindenki kapott egy oldalt, hogy kedvenc  betűjéről  írjön, rajzoljon.Ez is volt  az első újság  címe: Kedvenc betűink . Rengeteg érdekes,    ( nem is gondoltam volna) élménnyel  megírva

A karantén alatt kezdtem ezt a  modernizált változazát elkészíteni a betűtanulásnak, s most éltem át először- pedig sokszor  csináltam végig ezt a projektet,-hogy fel tudtam készülni magamban is  a végére. a lezárás, elengedés  érzésre. Nem szomorúsággal, nem  megkönnyebbüléssel, hanem azzal az érzéssel, hogy pont ennyi s pont így volt jó.

A fényképeket  praktikus lementeni és úgy kinyomtatni.
Ez szabadon megtehető, ugyanakkor a módszer , az összes  tartozékával együtt
 szerzői jogvédelem alatt áll, így 
  kereskedelmi forgalomba nem hozható , 
csak magáncélra használható!