Először is köszönöm a fiúknak, hogy meghívtak és vendégül láttak osztálytalálkozójukon tegnap.
Nagy élmény volt! S ráadásul még az Életünk könyve is , amelyt 5 éven át vezettünk szorgalmasan, újra kezembe kerülhetett. Most megkaptam kölcsönbe, hogy feltehessem Freinet-s blogomra.
Bár a tisztán Freinet pedagógiával működtettet tanítói pályám, az előtte való tanévben Nagykovácsiban véget ért, amit csak lehetett megőriztem és adaptáltam új munkahelyelemen, a Palotás Gábor Beszédjavító Általános Iskolában.
Nagy köszönetem kolléganőnek és későbbi barátnőmnek Annának, aki boldogan pártolta, segítette törekvéseimet, s így végül is ketten sikerre vittünk jó néhány Freinet technikát. Egyszerre kerültünk az iskola alkalmazásába, s az addigi gyakorlattól teljesen eltérően - bár nem ez volt a vezetés eredeti koncepciója- úgy alakult, hogy egymás mellé kerültünk. S nagyon hamar kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk a legtöbb fontos dologban. Ami a munkánkban is hamar eredmények hozott. Jól tudtunk együtt dolgozni, s tanítványaink is hamar kitűntek a többi osztály közül eredményeikkel.
Mint az iskola neve is jelzi, ide már olyan gyerekek kerültek csak akik valamilyen hátránnyal indultak - átlagos társaikhoz képest. Beszédproblémák, diszkalkulia-diszlexia , s egyéb problémákkal. De számomra ez nem volt se akadály, se probléma, hogy Freinet eszközrendszerét bevessem a haladás előmozdítása érdekében. Elsőként a beszélgetőkört és az Életünk könyvének vezetését indítottam útjára. S ma kezemben tarthattam! Így elhatároztam, hogy meglehetősen hosszú szünetem után, újra jelentkezem, és közzé teszem ennek az osztálynak az ÉLETÜNK KÖNYVÉT . Igen vaskos könyv lett, úgyhogy több részletben tárulnak fel majd oldalai.
Mit kezdhet az ember egy teljesen ismeretlen gyerekcsoporttal, új munkahelyen, új kollégával az első órában?
A színeket hívtam segítségül.
Mindenki választhatott színt magának a színes lapjaimból,s elmondhatta, hogy mi az ami neki az adott színről eszébe jut. S ezt rögtön le is írtam előttük egy füzet első lapjára, beragasztva a z választatott színéből egy darabkát.
Majd az adott színek felhasználásával kialakítottunk egy közös képet. ( Ez lett, ezt követően minden tanév első napjának az egyik legfontosabb programpontja) Így mi mással is kezdeném ezt a bejegyzést mint ezekkel az oldalakkal
10 -en voltak, s mint látható, abból a szempontból is különleges volt ez a tanévkezdés, hogy nem szeptember 1-én hanem már augusztus 29-én elkezdődött, egy szerdai napon a 2001/2002 -es tanévben
S mivel természetesen írni még nem tudtak, meg arról sem fogalmuk, hogy mi az Életünk könyve én jegyeztem le amiket mondtak. Apróságoknak tűntek, de számomra akkor is és most még inkább fontos mondatok ezek. Pl. egyik sétánk után készült rajzhoz fűzött rövid mondat: LÁTTUK, HOGY HOGYAN HULLIK LE A FÁRÓL A LEVÉL. A rajz is nagyon klassz, de felfedezés -"tettenérés" boldogsága is az, amit közvetít ez a rövid mondat. Az a figyelem, ahogy van a gyerek az őt körülvevő világban. Rohanó életünkben megállunk-e egy hulló falevél mozgását figyelni? Elmerülünk-e egy környezeti pillanat nagyszerűségében úgy ahogy azt egy gyerek teszi? Én pont ezt akartam bennük erősíteni, azzal, hogy az életünk könyvébe betettem. Hogy tapasztalják meg, érezzék meg, fontosak a gondolataik, felfedezéseik.
Most felnőttként találkozva velük azt látom, nem volt hiábavaló munka az Életünk Könyve számukra. Egyrészt mindannyian emlékeztek rá, hogy vezettük, másrészt elmondásaikból, beszámolóikból , szalonna sütési előkészületeikből azt láttam, nagyon is jól érzik magukat a természetben. Szuperül megoldják a felmerülő helyzeteket!
Az első félévben többször is voltunk közösen itt-ott.
Planetáriumban, Tropicáriumban, vagy csak sétálni az akkor készült Millenáris parkban, nézni a tóban úszkáló halakat, játszóterén várasat játszani.
S mivel természetesen írni még nem tudtak, meg arról sem fogalmuk, hogy mi az Életünk könyve én jegyeztem le amiket mondtak. Apróságoknak tűntek, de számomra akkor is és most még inkább fontos mondatok ezek. Pl. egyik sétánk után készült rajzhoz fűzött rövid mondat: LÁTTUK, HOGY HOGYAN HULLIK LE A FÁRÓL A LEVÉL. A rajz is nagyon klassz, de felfedezés -"tettenérés" boldogsága is az, amit közvetít ez a rövid mondat. Az a figyelem, ahogy van a gyerek az őt körülvevő világban. Rohanó életünkben megállunk-e egy hulló falevél mozgását figyelni? Elmerülünk-e egy környezeti pillanat nagyszerűségében úgy ahogy azt egy gyerek teszi? Én pont ezt akartam bennük erősíteni, azzal, hogy az életünk könyvébe betettem. Hogy tapasztalják meg, érezzék meg, fontosak a gondolataik, felfedezéseik.
Most felnőttként találkozva velük azt látom, nem volt hiábavaló munka az Életünk Könyve számukra. Egyrészt mindannyian emlékeztek rá, hogy vezettük, másrészt elmondásaikból, beszámolóikból , szalonna sütési előkészületeikből azt láttam, nagyon is jól érzik magukat a természetben. Szuperül megoldják a felmerülő helyzeteket!
Az első félévben többször is voltunk közösen itt-ott.
Planetáriumban, Tropicáriumban, vagy csak sétálni az akkor készült Millenáris parkban, nézni a tóban úszkáló halakat, játszóterén várasat játszani.
Mindezeknek nyoma van az Életünk könyvében a mai napig. No meg a hétvége utáni beszélgetőköröknek,m amikre szintén emlékeztek a fiúk tegnapi találkozásunkkor. Persze nem a konkrét beszélgetésekre, hanem a tényre, hogy a napokat beszélgetőkörrel kezdtük, s csak utána jöttek az "iskolai " feladatok.
Tehát az életünk könyve egyaránt helyet adott a saját, egyéni élményeknek, gondolataiknak, megfigyeléseiknek, ,csakúgy mint a közös programok rögzítésének. Mindennek ami az Ő életükben akkor fontosnak látszott.
Planetárium
színház- Diótörő
Vagy csak beüzemeltük a madáretetőt
Iskolán kívüli események is az Életünk könyve oldalaira került. Minden úgy ahogy az egy első osztályos gondolkodásmódjában, szemléletében megjelenik. Ahogy ez a korábbi osztályaimban is történt.
