Az első osztály újságunk MI ÚJSÁG-unk címmel "jelent " meg. Kis példányszámmal, csak néhánnyal többel mint az osztály létszáma volt. Így van néhány száma ami sajnos nekem sincs meg.
Természetesen fekete -fehér fénymásolattal készült. Aminek megvolt mindenképp az az előnye, hogy mindenki a magáét úgy színezte ki ahogy akarta. S ki is színezték olvasás közben, vagy olvasás után.
Azt hiszem ma se igen van osztályoknak saját újságuk,amelyek az ő munkájukból, élményeikből állnak össze. 1989-ben meg aztán végképp akkora újdonság volt, amiről még gondolkodni se gondolkodtunk korábban.
(Zárójelesen az iskolánknak sem volt akkor még újságja,s melyet majd jó pár év múlva az akkor aktuális Freinet osztályomból alakuló szerkesztői csoporttal hozunk létre, az alsó tagozatosaknak, bevonva minden osztályát- de erről majd később.)
Az első, számot sem kapott. Csak belevágtunk, a- majd meg látjuk mi lesz belőle- elhatározással. Témája a BEMUTATKOZÁS volt, de másképp mint ahogy erről addig gondolkodtunk. Egy -nekünk új- kommunikációs gyakorlattal mindenki választhatott, hogy milyen élőlénynek a "képében" jelenik meg. Aki nem akarta vagy nem tudta ezt megoldani, annak nyitva volt a lehetőség más utakra a is.
Így bekerült ebbe a számba egy felmérő amire nagyon büszke volt készítője, és sok apró írás azokról az élményekről ami fontos volt számukra . Az egyetlen feltétel az , volt, hogy mindenki írjon egy pár sort, vagy rajzoljon egy rajzot a közös újságunkba.
Az újság végére én egy szójegyzéket tettem -mint az én hozzájárulásomat az újsághoz. Ez azonban nem akármilyen szójegyzék volt , hanem azoknak a mellékneveknek a gyűjteménye amelyet ők hoztak létre, én csak leírtam.
Ezt a bemutatkozó számot aztán még 6 másik szám követett , durván 2 havonta eyg-egy szám. Ami a napi feladatok mellett "szabaidős tevékenységként jött össze.
MINDEN ESETRE 25 ÉV ALATT SEM VESZÍTETT SEMMIT FRISSESSÉGÉBŐL.
S persze egy ilyen közös tevékenység nagyon jó összekavácsoló erő is. S minden évben kialakult (a későbbiekben is) egy- egy kis csoport akiknek különösen fontos volt épp az újságírás. Így azzal nem volt probléma , hogy hogyan és mivel töltődjenek meg az aktuális számok.
Ezek az újságok teljes egészében Róluk szólnak, de nemcsak Nekik. Igen elgondolkodtató , mély gondolatok vannak benne.