Instant betűtanulás 20.rész vV betű

Egy újabb könnyű betű, , hisz kis és nagy alakja  méretben tér csak el egymástól.  Viszont egy újabb jó lehetőség arra, hogy a megszokott feladatokkal mélyen rögzüljenek a  már  tanult betűk, azok összekapcsolásának  módjai. Ezt nem lehet elhagyni , bármilyen unalmasnak, felesleges  tűnik, is, mert pont ezek   alapozzák meg a pontos olvasást. Mivel azonban  eddigre már  az értelmetlen szótagok olvasása is  készségszint közelében van, több idő marad a  szómagyarázokra és a tanult mássalhangzók számossága miatt,  összefüggő történetek, leírások olvasására is. Néha  kikerülhetlen ezekben a szövegekben   egy-egy új betű, mint most a pirossal  írt " k ", de  ez egyúttal lehetőség is a távlatok mutatásához. S persze ahhoz is, hoyg kérdéseket feltéve visszaidéztessük, hogy miről is szólt amit olvasot a gyermek. Azt ne  várjuk még el tőle, hoyg el tudja mondani magától az olvasott szöveg tartalmat, hiszen most még minden erejét tudásást arra kell fordítania, hogy  pontosan azt olvassa  ami oda van írva, de egy .-egy  jó kérdéssel  leellenőrizhetjük, hogy  mit értett meg abból amit olvasott. 
Én ezt a mennyiséget két napra osztom be, nem kell rohanni! Az alapos, elmélyülős munka  többet ér  mint  a gyorsan-felületesen -letudott feladat. A rögzüléshez  időre is szükség van, spersze  gyakorlásra.

A  fényképeket  praktikus lementeni és úgy kinyomtatni.
Ez szabadon megtehető, ugyanakkor a módszer , az összes  tartozékával együtt
 szerzői jogvédelem alatt áll, így 
  kereskedelmi forgalomba nem hozható , 
csak magáncélra használható!