A korábbi, szokásos gyakorlatokoz képest a továbblépést, egy újfajta - párbeszédes- öszefüggő, kis történet adja. Persze minden gyakorlat egyaránt fontos, ezért nem szabad sajnálni rá az időt, s ha kell két napra elosztani, a jó minőségű eredmény eléréshez. Akétbetűs kapcsolat ilyenkorra már szinte azonnal folyékony olvasással megy, s a három betűsök is sokkal gyorsabban, mint korábban. A hosszabb szavaknál viszont a szóértelmezés kap nagy hangsúlyt.
Kétszer is megjelenik a történetben az n-betű, pirossal írva, hiszen még nem került rá sor, de nem is baj. Itt megemlítésre kerül csak, nem kell különösebben foglakozni még vele. Viszont már a gyereknek magának is van rálátása, ha a könyve elejére néz, hogy honnan indult , s hova fejlődött. Az első lapok, feadati semmiségnek tűnnek saját magának és pontosan látja, milyen nagy, utat tett meg 2-3 hónap alatt. Nemcsak a betűk ismerete, hanem a tanulás tanulának terén is S ez a visszatekintés ad számára még erőt, lendületet az utolsó harmad betűinek elsajátítására. Egyre több önnálósággal, egyre nagyobb önbizalommal tudja a feladatait elvégezni.
A fényképeket praktikus lementeni és úgy kinyomtatni.
Ez szabadon megtehető, ugyanakkor a módszer , az összes tartozékával együtt
szerzői jogvédelem alatt áll, így
kereskedelmi forgalomba nem hozható ,
csak magáncélra használható!