Instant betűtanulás 11.rész mM betű

Most kezdődik a  mássalhangzók tanítása. Természetesen az mM betűvel. Két három új betű tanulása után várható, hogy  tanítványunk, gyermekünk előtt valóban kitárul a  világ, hiszen a  2-3- 4 betűs értelmmel bíró betűkapcsolatok, -szavak- mennyisége rohamasan nőni fog, s megtapasztalja azt, is, hogy az eddig oly  fontosnak  tartott "azt olvasd ami oda van írva" mennyire  fontos, hiszen eygetlen ékezet, vagy betű megváltoztathatja telejsen eyg adott szó jelntését.

Minden  mássalhangzóhoz készítettem két "összeolvasós hangkártyát" ami minden egyes  gyakorló lapon megjelenik majd. célja a magánhangzó-mássalhangzó kapcsolatok folyamatos gyakorlása, készségszintre  emelő olvasása. A sárga alapú lapokona a magánhangzó- mássalhangzó,  a kék lapon az  dott mássalhangzó-magánhangzó kapcsolat jelenik meg. Ez helyettesíti a korábban magánhangzóknál mindig megjelenő önálló hangzóolvasás  gyakorlatot. 
Egy-egy foglalkozásra 2-2 lapot ajánlok, viszont a pontos olvasás itt is elmaradhatatlan követelmény.

A fényképeket  praktikus word-be  lementeni és úgy kinyomtatni.
Ez szabadon megtehető, ugyanakkor a módszer , az összes  tartozékával együtt
 szerzői jogvédelem alatt áll, így 
  kereskedelmi forgalomba nem hozható , 
csak magáncélra használható!