2020. április 24., péntek

Instant betűtanítás 2. áÁ betű

 Az  áÁ betú tanítása már magába  foglalja 
a betűkapocsolatok  olvasásának tanulásás is.
Itt találkozik  eslőször  a gyermek azzal, hogy értelmetlen 
betűkapcsolatokat kell kiolvasnia, nemcsak
magában egy-egy  betűt.

Ezért ez igen  fontos lépcsőfok a tanulás folyamatában,  s  
lehet, hogy a tökéletes  elsajátítás 3 napot is  igénybe  vesz
.Viszont ezzel nem szabad  spórolni, feléből-harmadából  elvégezni, 
mert ez alapozza  meg  az összes  többi  betű
 összekapcsolási technikáját. 


Az első három  feladat után 
a sorrendeken nyugodtan lehet  változatni, 
a lényeg, hogy  mindegyiket elvégezze a gyermek.  
A fényképeket  praktikus word-be  lementeni és úgy kinyomtatni.
Ez szabadon megtehető, ugyanakkor a módszer , az összes  tartozékával együtt
 szerzői jogvédelem alatt áll, így 
  kereskedelmi forgalomba nem hozható , 
csak magáncélra használható!

 1. Motivációs kép megnézése, majd   lefordítás után   elmondása, hogy mire emlékszik  a látotattakból. 

2. Beszélgetés a kép kapcsán a gyermekben  feljövő, emlékekről, élményekről

3. Elmagyarázása, hogy az a vessző, ami a korábban megismert " a " fölött van, a egy  új hangot és betűt eredményez. Ugyanakkor, ahogy az a-nál, itt is két alakja  van a betűnek: nagy és kisbetű. 

4. A színes  betűlapból, vagy újságból  áÁ betűk kivágása (5-5) db, és a 2 álarc jelölt területre beragasztani

5, A körvonalazott  áÁ betűk kiszínezése tetszőleges  színnel /mintával (ezel az elsődleges betű "beazonosítás"  megtörtént
.
6-7 .Következő egység , szavakban  megkeresése  az aktuális  betűnek (áÁ-nak) Álarcos lap meg az emberes, tájképes lap.) Szükség szerint szó és fogalom magyarázattal.  (pl hogy ki volt  Álmos vagy Ajtony, vagy Szt. Ágoston,. Ezen a lapon az is feladat, hogy a  többi személyt  tetszés szerint  helyezze  el a betűk mellett, vagy  jelölje , hogy melyik ki!.  Az álarcok közül pedig válasszon ki egyet és színezze olyanra  amilyenre  neki tetszik. Itt beszélhetünk arról, hoyg a nagybetűknek mi  a szerepe , (személynevek, települések neveinél)

8-9. Következik az első olvasó- gyakorlat., mégpedig az az oldal, ahol a faág, ásó, árvácska  van. Önálló betűk olvasása és  összekapcsolt   betűk -egy levegővel történő kiolvasása (Az alagutak  kivágás után menjenek az  aA lapra.)

10. A többi olvasólap feladatainak jó szntű elvégzése  a biztosíték arra, hogy teljesen és jól rögzüljön az  aA és az áÁ betű felismerése, olvasása.

11. Minden új napot ami erre  a betűre fordítódik érdemes egyenkénti  betűsorral kezdeni. Befejezni pedig a  a korong-játékkal. Ennek szabálya   nagyon egyszerű és  minden  betűnél  használható,/használandó.

12. Korongjáték. A piros korongok kivágása  után, azok fehér  felére  fel kell ragasztani az  alatta lévő betűket (egy korong, egy betű)majd  piros felükkel felfelé összekeverni a korongokat, és egy dobokockán kidobott mennyiségnek megfelelő korongot piros felével  magunk elá húzni egy sorba. Megfordítás után, pedig  olvassa  fel a gyeremek, hogy milyen betűk vannak rajta. Érdemes leltárt is készíteni a dobásokból  ,azokat a füzetbe rögzíteni.









2020. április 22., szerda

Instant betűtanítás 1. aA betű


Az  aA betű rögzítése 2 nap alatt

Az alábbi  feladatokat 2 esetleg 3 napra  elosztva
jó elvégezni. Semmiképp sem  egy ültő helyben!

Az első két  feladat után 
a sorrendeken nyugodtan lehet  változatni, 
a lényeg, hogy  mindegyiket elvégezze a gyermek.  
A fényképeket  praktikus word-be  lementeni és úgy kinyomtatni.
Ez szabadon megtehető,
ugyanakkor a módszer , az összes  tartozékával együtt
 szerzői jogvédelem alatt áll,
így  kereskedelmi forgalomba nem hozható , 
csak magáncélra használható!


1. a Motivációs kép megnézése, majd   lefordítás után   elmondása, hogy mire emlékkszik  a látotattakból. 

2. Beszélgetés a kép kapcsán a gyermekben  feljövő, emlékekről, élményekről

3. Elmagyarázása, hogy bár egy hang, de  két  forma ebben az esteben a betű..Pl a nevek írása miatt.

4. A színes  betűlapból, vagy újságból  aA betűk kivágása (5-5) db, és  az autó illetve alma "útvonalára "ragasztása.

5.A mellekette lévő színete szavak alá egy-egy  színes pöttyel jelölni az aA betűket, majd  felolvasni, de  csak az  aA betűket

6. Ugyanezen szavak alá lerajzolni a szavak jelntését (almát, ananászt ..stb)

7. A szavak feletti körvonalazott betűket tetszés szerinti  színre, mintázatra  kiszínezni.

8. A  kiszínezett betűk melletti téglalapba  rajzolja le a gyermek, azt a  tárgyat, fogalmat, amiről  eszébe jut az  aA betű (pl almát, ablakot stb...)

9.A kijelölt helyre   a betűlapból, vagy újságból kivágott aA betűk elheylezése, beragasztása. =5 részen.

10.A második nap végén a kiíznezni azt a szép , dízses  aA betűt, és  a mellette lévő szavakban jelölni és  jelentésüknek megfelelően  lerajzolni.









Instant betű és olvasás tanulás-tanítás 1.(előszó

Modernizálva, rövidítve adom közre   a betű és olvasás tanításra  kialakított módszeremet, melyet bárki könnyedén  alkalmazni tud  elsős-másodikos  csemetéje / unokája / tanítványa  részére.

eszközigénye : 

  • a számítógépes program  amin ezt is  olvassa :-) tehát akkor ezzel rendelkezik
  • egy nagyalakú (A4--es) füzet  brámilyen :csíkos vagy kockás vagy  sima
  • használt újságok a betűk kivágására
  • olló
  • ragasztó
  • szines ceruzák (esteleg filctollak, de  ez nem létfontosságú)
  • 2 db dobókocka
  • s ha van nyomtatási lehetőség az szuper, ( de ha nincs, akkor az ott megjelenít kreatív                                                                                    feladatok  lerajzolhatók, előállíthatók)

Türelem és bizalom, rugalmas gondolkodás , a gyerekre/ gyerekekre  figyelés , valamint szilárd elhatározás, hogy a hibátlan betűolvasás   az egyedüli amihez ragaszkodunk kell, minden másban hagyjunk szabad teret a gyermeknek.  Ugyanakkor  humánosan, javításuk a tévedéseket egyszeri újraolvasással. NEM ELFELEDVE, hogy  a tanulás természetes velejárója a hibázás, sőt hibázás nélkül nincs előrehaladás. Tehát a hibázás a barátunk, mert figyelmeztet, mire kell  nagyobb hangsúlyt fektetni.  

Az alábbi képhez hasonlóan ez egy út, mint ahogy  unokám rajzán  a patak vize  folyik  völgyeken, dombokon keresztül. Meredek emelkedőkkel és lankás, pihenős szakaszokkal, de  rendületlenül előre haladunk.
A betűk és  az olvasás technikai részének elsajátítása nem egyenletes -egyenes  vonalú mozgás! Megtorpanásokkal, elfáradásokkal, és szárnyalással, komótos haladással  tarkított. Minden gyerekenek egyéni ritmusa van. van amikor  lendületesen halad, de  másnap épp ellenkezőleg alig lát ki a fejéből.Érezni kell, hogy mikor kell  kevesebb feladatot   elvégezni egy nap, s mikor lehet gyordósabban haladni. Azonban a közreadott feladaok elvégzése lényeges. Az mindegy, hogy 2 , 3, vagy 4  nap alatt jut a gyerek a végére. A lényeg, hogy elvégezze, de ne  legyen  áthajtva  rajta, s legfőképpen ne a   saját  teherbírásunkat vegyük etalonnak.





Minden  betűnél rövid  hozzáfűzéseket teszek majd, amelyek   segítenek a feladat értelmezésében. Többnyire azonban azonos feladatok lesznek, úgyhogy könnyen  megtanulható a rendszer.  Összeálításában , sorrendjében  csak 1-2 ponton   "kőbe vésett".  S természetesen  a saját kreatív  ötletekkel  bármikor  kiegészíthetők.


2020. április 3., péntek

Kétjegyűvel való írásbeli osztás

A kétjegyűvel történő írásbeli osztás megtanulása nem egyszerű dolog a kezdeti időben.

Márcsak  azért is, mert itt aztán  szükség  van  korábban  megismert, de nem  biztos, hogy jól rögzült  résztudások egybegyúrására, a megfelelő eredményesség  eléréshez.

Sorbavéve.
A kerekítés készségszintű tudására
A becslés (azaz a reális körülbeli érték) fejben történő  elvégzésre
A  kerek tizesekkel történő osztás biztos tudására
Az írásbeli szorzásnál tanultakra
A pótlások mechnahizmusára
A szorzásnál keletkező maradék  fogalmára.
Mindezek együtt szükségesesk az írásbeli osztás elvégzéséhez

Készítettem ehhez  egy  magyarázó diasorozatot, ami  animálva is van,
így kattintásokkal lehet  benne  haladni.

Remélem segít, e  nem könnyű, de igazán fontos alapművelet elsajátításhoz.
Felső tagozatban, sőt a 8-os továbbtanuláskor is  alapvetően szükségs  dologról van szó.
Érdemes  jó sok gyakorlattal biztos tudássá fejleszteni  most, amikor  bőven van idő
a vírusjárvány miatti szobába kényszerülésben

2020. március 31., kedd

Disz-es gyerek segítése az otthoni tanulásban

Ezt a blogomat

https://diszcalkulia-lexia.blogspot.com/

 kifejezetten a diszes-es  tanulók és szüleik  megsegítségére  írtam.
magam is az vagyok, bár 60 évvel ezelőtt  ez  a fogalom még nem létezett, de tanítóként  később pontosan  tudtam, hogy  ékes  példája   vagyok a szakirodalomban leírt ismérveknek. Tudom, a  saját magam megéltekből, hogy rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy a tévesztéseket,betűcseréket minimálisra lehessen csökkenteni. Ezek nem megúszhatóak, viszont a célzott gyakorlatok,  és  különböző techniák megtanulásával jó szintre  hozható az olvasás, szövegértés, írás, matematikai  alapok elsajátítása.
A  mostani KARANTÉNOS IDŐSZAK  remek LEHETŐSÉG  VISZONT  a diszes   HÁTRÁNYOK CSÖKKENTÉSÉRE . amelynek későnbiekben  pozitív hatása  lesz a gyermek teljesítmáynre. Érdemes  ki és  felhasználni ezt az időt erre.


2020. március 28., szombat

Segítségnyújtás a szülőknek a karanténos időben / első osztály

Célom azt segíteni , hogy Önök  hogyan tudnak hatékonyan, 
szakszerűen és nyugodt lélekkel
 segítséget nyújtani csemétéjüknek
 az otthoni  tanuláskor. 

Bármelyik más  évfolyam tananyaga könnyen  pótolható akár szeptemberben is, 
viszont a jó szintű olvasás hiánya,
 a 20-as körben  való összeadás kivonás  begyakorlatlansága , 
vagy a összetéveszthető betűkép, az 
gyakorlatilag egy  folytonosan  bővülő problémahalmazt  fog okozni.

Ezért az otthoni tanulásban  e 
három terület jó szintre  hozása  az egyedüli igazán fontos cél.
 Minden más egy aprócska  plusz  dolog és nem kell megijedni, elkeseredni, ha nem megy tökéletesen.



Az egyik  legfontosabb az, hogy szervezzék meg a gyermek tanulási idejét, és helyét.
Fontos, hogy   legyen egy közösen megbeszélt, kialakított idősáv, aminek betartásához igyekezzenek ragaszkodni. Pár 10 perces  eltérés  persze  belefér, de  a tanulással kapcsolatban  tudni kelle, hogy az időpont- idősáv betartása, rövid idő alatt egy  ráhangolódási automatizmust indít be  a gyermek szervezetében, s egyre kevesebb idő kell, ahhoz, hogy "befogadó" képes állapotba kerüljön. 

Az előbbihez  hasonló fontossággal bír  ha Ön előre megnézi a feladatokat, mert  el fogja tudni dönteni, mi az, ami valószínűleg nehézséget okoz majd. 
Nem baj, ha nem  pontosan   jön rá,  korrigálni  mindig van lehetőség, hiszen  nem Ön tanulja  az adott tananyagot, hanem a gyermeke. Fontos, hogy szem előtt tartsa, azt, hogy nem Ön jár az adott osztályba, hanem csemetéje. Ne akarja most  hirtelen  professzorrá nevelni gyermekét, hanem   inkább  csendben figyelje, megjegyzések nélkül, mi az amiben problémái vannak. Ajánlja  fel segítséget, de nem kell mindent tokéletesen megoldani. A tanulás legfontosabb velejárója a hibázás természetessége, annak   tolerálása. Egy egy kiigazításaal lehet  javítani természtesen, de utána  át kell lépni  rajta. Ahhoz, hogy valami tudássá váljon  számtalan tévedésen, tévesztésen át vezet út. 

Nyugodtan  mondja el gyermekének az elvégzendő feladat  kapcsán, saját  gyerekkori, vagy akár  felnőttkori élményét, indulásként , mert ezzel oldja a feladat okozta szorongást, vagy épp elkalandozást a feladattól. Segíti a  tanulásra hangolódást, ami igen komoly  tényező a feladatok elvégzéséhez. 

Mondja el konkrétan, pontosan, hogy milyen elvárása van a feladat elvégzését illetően. Persze  legyen reális az elvárás. Minden tantárgy más-más fontossági szempont szerint rendeződik, de vannak azért  közös  szintek, Első osztályban ez csupán 3  alapdolog amiből nem lehet  engedni : A pontos olvasás elvárása, a számok és betűk egyértelmű formája, valamint az összeadás, kivonás 20-as körben törénő pontos elvégzése.  Az összes többiben nem kell mindig és mindenkor  megkövetelni a tökéletességet.  Ha a fenti 3 dologot gyermeke  teljesíti, akkor  a következő évekre meglesz az az biztos alap amire építkezni tud. 

Az iskolai tanórákhoz képest  az otthoni tanulásra fordított idő, annak   többnyire a töredéke. tantárgyanként kb 20-25 perc. Tehát szó sincs arról  hogy egész délelőtt a feladatok felett kell ülni, mert az órákon különböző szervezési, fegyelmezési teendőkkel sok idő megy.


Ha észreveszi, hogy gyermekének  problémája  a fent említett 3 terület :
pontos olvasás, 
20-as számkör beli számolás
és írott betűk alakítása terén   
akkor  viszont  valóban  plusz időt kell   ezekre  szánni. 


Ebben tud s egíteni Önnek és legfőképp gyermekének  ezen az oldalon közétett blogbejegyzéseim mindegyike.
Jó ha  ez nem iskolai feladatok telejesítésének idejében történik, hanem  pl. délután egy oylyan időpontban amikor le tud gyermeke  mellé  ülni, és  segíteni, irányítani tudja a munkáját, és  az eredmény meghallgatását., ellenőrzését.
Ha úgy tekint erre az időtartamra. hogy lehetőséget kapott arra, hogy gyermeke a tudásában megerősödjön, felkészültté váljon teljes mértékben  tehet a következő évek  jó színvonalú teljesítésre, akkor Önnek is  örömöt és elégedettség érzést fog hozni ez a folyamat.  Ebben biztos vagyok. Az  együtt töltött ezen idő az egész életüknek egy  fontos állomása  lesz. 

Nincs extra  dologra szükség ehhez! 
Tantárgyanként egy füzetre, ollóra, ragasztóra  színes ceruzákra, festékre, reklám újságokra, vagy ha az nincs   mindent lehet saját rajzzal is pótolni.  . A  montázslapok és feladatok letölthetők, de ha erre nincs mód elvégezhetők szóban is a szg -en nézve . A bejegyzésekben minden útmutatás pontosan  megtalálható az adott betűhöz, számhoz, művelethez.


Az eredmény pedig egy saját készítésű "könyv " lesz,
ami hűen és maradandóan  tükrözi mindazt
az erőfeszítést,
 munkát, 
aminek eredménye  végül 
 biztos  tudás , önbizalom
ami elengedhetelen
a további tanulmányokhoz.


Más témákban is bőségesen talál segítséget a https://freinetnk.blogspot.com/ oldalon.












2019. november 22., péntek

A Freinet pedagógiáról dióhéjban 3.- műhelysarok nélkülözhetetlensége

Ha egy gyereknek lehetősége van szabadon,
 rajzolni,
 festeni,
 agyagozni, 
bábozni, 
origamizni, 
szerelni, 
kézimunkázni,
nyomdázni,

 akkor Ő élni fog vele. 

Ehhez csak egy kis térre van szükség, 
ahol a szükséges eszközök elhelyezhetők. 

Általában a terem valamelyik sarkát jelöltem ki erre, polcokkal, és 1-2 paddal /székkel Ha csoportosan akartak elkészíteni valamit akkor úgyis elvitték az eszközöket oda ahol kényelmesen elfértek. 


Ebben a formában persze nem működőképes
 az én ecsetem,
én festékem, 
én ollóm és 
én vonalzóm szemlélet. 


Ezt csak közös eszköztárral lehet megoldani , 
amelyből mindenki szabadon vehet, felhasználhat, 


Az ÉN szerepe , hangsúlya teljesen máshova esik! 

Én szabadidőmben "csinálni  akarok valamit",
ami nem tartozik közvetlnül a tárgyak
valamelyikéhez!
ehhez persze  eszközökre, különböző anyagokra, műveleti munkakártyák kézközelben levésére van szükség. Ezért a  technikai  jellegű munka és műveleti kártyák a műhelysarokban kaptak helyet, s persze  folyamtosan  bűvültek is.  Negyedik  végére már vaskos  "könyvet" eredményezett.

Legpraktikusabb erre a  gyűrűs mappa, amelyből bármikor kivehető és visszahelyezhető az épp használni   kívánt lap.. 
Ugyanakkor

Ha én vettem el az adott eszközt, 
én vagyok felelős a visszahelyzésért is. 

Mindenki azt hitte-míg nem látta  a valóságban- , hogy ennek a szabálynak a begyakorlása, hosszú idő. De nem így van! Meglepően gyorsan kialakul a gyerekekben, hogy a tevékenységükhöz- a szabadságukhoz - hozzátartozik a tárgyak visszahelyezése is a helyükre.
Olyant sem tapasztaltam, hogy egy csoport ráhagyta volna egy valakire a rendrakást, és a többiek mentek volna játszani vagy mást csinálni.


 A műhelysarok relaxációs , pihentető, és alkotó tér. 

 Ahova el lehet vonulni- akár egyedül vagy ketten hárman is
 és azzal lehet foglalkozni, tevékenykedni 
ami a gyerekeknek épp fontos


  Freinet a prioritások megfogalmazásban jóval megelőzte korát gondolkodásban,
hiszen a pszichológia tudománya alig 20 éve foglalkozik az un. FLOW állapottal, jelenséggel. Márpedig semmi más, vagy különös dolog nem történik ezekben az un. szabad alkotási időkben, mint annak a belső összhangnak létrejötte,  amit Csíkszentmihályi a FLOW állapotnak ír le.

Csupán néhány eszköz, 
egy kis tér s talán a legfontosabb,
 a szabad döntés meghozatalának lehetősége,
 elismerése szükséges hozzá.

 Mielőtt kialakítjuk azonban számot kell vetni magunkkal. Át kell előre gondolni, hogyan fogjuk érezni magunkat, ha a gyerek még , /vagy már,/ a műhelytérben akar tevékenykedni, mi meg a pl. matek feladatot érezzük fontosabbnak. Miként reagálunk majd erre a helyzetre magunkban. és hangosan?

Itt is , mint az összes  Freinet"technikánál"  a legpontosabb és legbiztosabb   vezetőnk  saját  magunk vagyunk. Ha már  átéltük, azt, hogy valaminek az elkészítése  fontosabb volt az adott  a pillanatban, mint egyszerre lépni a többiekkel, akkor megértjük, hogy ez nem dac, vagy ellenállás, hanem  felelősségvállás magunkért. Tervezni tudás is,
 Hiszen azt  mindenki tudja egy  Freinet osztályban, hogy a reggel megbeszélt, kijelölt  feladatok mely része az amit  el kell végezni, s  melyek azok  amelyek   átütemezhetők egy másik  napra. ? S azt is nagyon hamar  megtanulja  egy  gyerek a Freinet osztályban, hogy nemcsak  lehetőségei, hanem kötelezettségei is vannak. DE abban legtöbbször dönthet, hogy milyen sorrendben  végezi el, mennyi időt  fordít rá?

S ezzel máris   egy másik  fontos  Freinet technikához érkeztünk, a heti és napi tervezéshez. melyet a következő bejegyzésben  fogok részletesebben   elmondani.
Viszont az talán már  az eddigiekből is látható, hogy a Freinet  pedagógia  nem különböző technikák, eszközök véletlenszerű együttese. Épp ellenkezőleg. Nagyon is  komoly, -egymással összefüggő technikák rendszere, amelynek minden  eleme azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek minél szélesebb körű tapasztalatra, tudásra  tegyenek szert mentális, és kognitív szinten is.

Nem tanagyagok letudása a Freinet padagógia, 
hanem egy olyan szemléletrendszer, 
amiben a gyerekek 
a szabadság és  felelősség egymásra gyakorolt hatását is 
 elsajátítják, gyakorolják 
 a tananyagok mellett.

2019. november 3., vasárnap

A Freinet pedagógiáról dióhéjban 2.( Nyomda) - újságok és könyvek

Freinet-ről gyakran a nyomda  jut eszébe, annak aki már hallott, vagy  tanult  róla

No, de  ki használ mamár hagyományos  betűnyomdát? Digitalizált világunkban  mint egy őskövület , jelenik meg maga  a szó, és a hozzá kapcsolódó szerkentyű is.  S ez bőven elég is ahhoz, hogy  elavult, macerás, kivitelezhetetlen, kissé megmosolyogtató  dolognak is  tűnjön, az egész , s általa  részben a pedagógia is.  S ez  teljesen érthető, hiszen mintha a vasalót a mángorlóval helyettesítenénk. S ki akarna  manapság ruhát  mángorolni. Senki. 

Azonban  Freinet pedagógiában  a NYOMDA , mint ismertetőjegy nem  az ólombetűs  betűnyomdáról szól,  bármennyire ezt idézi fel a  nyomda szó bennünk, hanem arról amit a nyomda képvisel.
  • Rögzítését, tartóssá tételét  a gondolatoknak, elképzeléseknek, érzéseknek, terveknek.
  • A maradandóságot:  újra olvasható, újra  nézhető, tartalmat.
  • Szöveges és grafikus, képi "közléseket" 
S ez bizony  valóban az egyik legfontosabb , sőt  mondhatom nélkülözhetelen elem  egy  Freinet  osztályban /csoportban. Egyáltalán nem kell hozzá  hagyományos  nyomda. Simán létrehozható, akár egyetlen ceruza és papír  felhasználásával, s valamilyen másolási technikával. "NYOMDAI TERMÉK"   ,
  • Ez  lehet újság, 
  • vagy  könyv terjedelmű, 
  • tematikus, 
  • vagy napló jellegű   
Valójában ezek mindegyike  megjelenik egymás mellett egy Freinet osztály életében. Hozza  az élet magával. A közlendő, az esemény alakítja, hogy  aktuálisan melyik  lesz a legmegfelelőbb az adott célnak.

Úgyhogy a  "nyomda"  valóban  az egyik vízválasztó a tekintetben, hogy a tanár  felvállalja -e maga számára  ezt a  pedagógiát vagy sem. Tapasztalatom szerint ez az a "technika" ami választóvonal az elkötelezettség és  "csipegetek ebből is  egy kicsit magamnak"  mentalitás között. Kevesen vállalják, az biztos.

Oka is van természtesen, hogy  miért ódzkodnak a pedagógusok, vagy leendő pedagógusok épp ettől a  Freinet technikától.

Az ok nagyon egyszerű és nagyon érthető emberi dolog.

A "nyomda technika" szerepe a Freinet pedagógiában :
  • a tanuló önálló alkotó tevékenységét,
  • és véleményalkotó szerepét  célozza meg.
S nemcsak  átmeneti időre , olykor -olykor, amikor az valamiért  hasznos, vagy kifizetődő, hanem állandóan kéznél lévővé válik  mindenki számára aki tagja  a közösségnek.

Ebben  a "technikában"  a pedagógus  
  • az elfogadásról,
  •  toleranciáról
  • de az  értékek   képviseltéből  szintúgy, 
  • mint  konfliktusok átlátásából, 
  • kezelni tudásáról tesz tanubizonyságot
Ez a "terep"  messze esik  attól amit a hagyományos pedagógia  zsigeri szinten  beolt a padagógus tudatba. Hiszen minden  pedagógus  évtizedeket tölt  a padban, s ez jobban hat rá, mint bármi más  amit  látott,  tanult  a főiskolán, egyetemen. Minden  pedagógusnak elsődleges "tanítója" az  a  tucatnyi pedagógus akivel  addigi élete során   napi kapcsolatba került. S ha  a felsőktatásban  hall is valamit  alternatívákról,  amikor   egyedül marad  az osztállyal, s nem úgy mennek a dolgok ahogy azt tanulta , akkor   belépnek a saját  tanult, tapasztalt  mintái. Jók , rosszak vegyesen, mert ezek erősebbek mindennél. Akár elfogadó akár  ellenkezőleg  azokat tagadó attitűdje van hozzájuk.

A nyomdai termékekek létrehozása  az osztályan csoportban,  nagyon jó terepe annak, hogy saját magunkban is tisztázzuk, megfogalmazzuk azokat az erkölcsi, mentális értékeket, amiket  fontosnak  , átadandónak  tartunk.

Szilárd kitartás is igényel ezen értékek  mellett a tanév 175 napján keresztül dolgozni.

Tudni kell olykor  nemet mondani, ha egy másik személy megszégyenítésére irányulna egy írás vagy kép, s egyúttal  segíteni, azt is, hogy a konfliktus megoldódjon pl két gyerek között.  Ez meglehetősen macereás és egyáltalán nem könnyű része a  pedagógiának. Akár Freinet akár hagyományos vagy valamilyen más alternatív   pedagógiát vallunk magunkénak.

Viszont, ha  a gyerekek kezébe adtuk az önkifejezés ezen lehetőségét, jól működő " felelős szerkesztőként " kell működnünk. Teret adni  mindenkinek, de őrködni afölött, hogy a megnyílvánulás ne  legyen az osztályban senkire nézve  bántó, sértő. Vagyis  megtanítani a gyerekeket , hogy  az írott szónak/képnek is tiszteletben kell tartania  az olvasóját, nézőjét. Ez csak interakcióban  lehetséges.

Viszont felelősségteljes   magatartásra neveli a gyerekeket!. Nem szavakkal, tettekkel!  Sok egyéb más  mellett ez az egyik legfontosabb hozadéka.

Ugyanakkor megőriz belőlünk is, diákjainkból is, a hétköznapjainkból  morzsákat, ami nagy ajándék ezen a pályán.

 Én mindenkit csak biztatni  tudok e technika használatára.


2019. augusztus 14., szerda

Játékkészítés: örömforrás és gyakorlóterep

Mint  korábbi bejegyzésemben  írtam, unokáimnak, korábban tanítványaimnak is, rendszeresen készítettem  társasjátékokat. Az elkészítés is  öröm, hiszen egyedi, személyre (osztályra)  szól, és játék közben  közelebb kerülünk egymáshoz, egy egy "feladat" teljesítéséhez. S nem elhanyagolható módon,  felébreszti az alkotás ezen módját a "megajándékozottban".

A  minap megintcsak   tapasztaltam, hogy ennek az egyszerű , 
és örömteli  munkának  milyen  pozitív eredménye  van a gyerek szellemi fejlődésében, kreativitásában.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pár  napja, mikor  unokámmal  töltöttem egy teljes  délelőttöt , 
s  egymást  követték a jétékok az ő ötletei alapján, 
egyszercsak  azt mondja
 a maga három és fél évével,

Gyere csináljunk utat a dominókból, és a piros tetejű ház lesz ahova elmennek babák! 

Le is raktuk szépen sorban  a dominókat, végére  beállította unokám a  házat. 
Elővett  4  dupló figurát, és  egy  dobokóckát. 
 Dobni  fogunk és annyit lép a baba  amennyit dobunk! 
Te  melyik babákat választod?  - kérdezte,
 s már kezdtük is játékot
. Kértem, hogy az én  bábumat is léptesse  ő,
 mert elég távol volt  a kezdőpont nekem, 
s ő ezt örömmel teljesítette is. 

Dobtunk, léptünk, szabályosan, ahogy az a "nagykönyvben meg  van írva"
Nem arról szólt, hogy  ki győz, ki ér be elsőnek?,
Hanem  hogy mindenki  beérjen!

Már  hónapok óta  nem játszottunk azzal amit egy évvel korábban én készítettem  neki. Már  mások érdekelték "kijátszotta  magát vele" gondoltam, - Így elő sem vettem ha  együtt voltunk. S lám most Ő megalkotta és kivitelezte   a saját  verzióját! "Játékláblával", kellékekkel és szabállyal együtt! S míg egy évvel korábban én  azzal a céllal  a készítettem, hogy  megtapasztalja, sőt élvezze, hogy a játékszabályokra lehet támaszkodni, s azok betartása eredményességet, örömet hozhat, most Ő a számok egymás utáni sorrendjének  gyakorlásásra   épített fel egy hasonló játékot. 

Még egyszer lejátszottuk a játékot, s aztán jött valami teljesen más  játék.

A  "játéktáblánk"  megtette a feladatát, és szépen mehetett  minden  eleme  külön , külön,  a helyére.
Én meg  nagyon boldog voltam, hogy bepillantást  nyerhettem, abba, hogy az egy  évvel korábban  készített  játékom, hogy él tovább Őbenne,  hozzáadott  az Ő életéhez  valami jó dolgot!


A tanító munka  nagyon szép munka, s nap mint nap látjuk is  a felszíni eredményeit (reakciók, dolgozatok, feladatmegoldások  kapcsán, de, azt, hogy  a munkánk ,  a személyiségünk  mit ad  pozitív vagy negatív szinten  a gyerekeknek, arra  nagyon kevés rálátásunk van. Holott ezek sokkal  fontosabbak, mint a dolgozatok, számonkérések  eredményei, amiket  látunk a felszínen. S melyek ráadásul  nemcsak látszólagosak de pillanatnyiak is, és semmik  ahhoz, ami tudásá  alakul a gyerekekben , rólunk, a személyiségünkről. Sajnos a pedagógusképző intézményekben  pont ennek  a  fontosságáról sem  esik szó. Mint sok más  dologról sem, ami  igazán  lényeges  ezen a pályán. 

2019. április 14., vasárnap

Kirándulós, utazós játékok 2:1-ben /3-7 éves korosztálynak

Társasjátékozni csemetéinkkel, unokáinkkal , óvodásainkkal már két és fél, három éves korban el lehet kezdeni.
Minden  unokámnak   készítettem ezen időszakukban  saját, nekik szóló  játékot.
Legutóbbit   csak  5-6 hónapja . Nem kell hozzá semmi extra  dolog.

Papírszalvéta,
díszcsomagoló,
festék, ecset
pakundekli, vagy  kartonpapír,
valamilyen lépegető bábu. (Ezt készíthetjük levegőre száradó gyurmából, vagy felhasználhatjuk  más  játék babuját )
műszaki rajzlap a dobókockáknak
ragasztó és olló

A oldal:

A játék lényege, :

  • hogy megismerje, megszokja a  kisgyerek a társasjátékozás  alapjait.
  • Azt, hogy a kockával való dobás eredményét kell  megjelenítenie  bábujával.
  • Valamint, hogy a játéknak van egy fix időtartama, eredménye, a célba érés.


Ebben a "történetben" a lakásból indulnak el az állatocskák a mezőre, kirándulni.
A játékaink során unokám azzal fejlesztette  tovább a játékot, hogy a mezőre érve," menjek  haza  is " mondta , s  így is játszuk, ha  ehhez van kedve. Ez nagyon is összefüggött, az Ő akkori  aktuális  életkorának sajátosságával. A szülőtől való rövid időre történő "elszakadás" élményével.

A játék menete. nagyon egyszerű: 

  • dobás, lépés. 
  • Gyors , mert  3-4  dobásból célba  érhet a kisgyerek, ami ebben az életkorban fontos szempont. 
  • S önjutalmazó is  ily módon.
  • Lehet ketten, hárman is játszani az még  érdekesebbé teszi  a játékot a véletlenszerű győzelmekkel.




 B oldal

A játéklap  másik oldalán ugyanezekkel a figurákkal,  egy picit összetettebb  játékot  kíszítettem.

Minden kisgyerek ismeri a :Megy a gőzös, megy a gőzös, éneket, Ezért lett vonatozásos , utazásos  a játéklap másik oldalon.
Kiegészítve egy plusz  dobókockával, amin 1-től  3-ig vannak a pontok. Azért mert ebben az életkorban még csak az  cél, hogy  3-as  számkör  kialakuljon egy kisgyerekben  az elkövetkező egy másfél évben.

Nem  fontos  sorban elhelyezni a bábokat,   bárhogyan lehet , ahogy a játékos szeretné.
A pöttyös  dobókocka  megmutatja  a mennyiséget. A  figurás, meg azt, hogy milyen  állatotot kell felhelyezni a vonatba .

A játéknak itt is két végpontja  lehet.
Vagy akkor, mikor  minden állat felkerült  a vonatra,
de lehet itt is  addig játszani hogy  hazaérnek újra  az állatok.

Mellesleg ez utóbbi  megalapozza majd a  összeadás és  kivonás fogalmát az iskoláskor  előtt., 





A hazafelé utat azzal jelöltem, hogy a mozdonyt  ellenkező oldalra   tettem, hogy megtestesítse  az új irányt / célt.